A rendszám lopott volt, a benzinért nem fizettek (videó)

Publikálás dátuma
2019.05.09. 19:52
Egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt körözik a fiatal nőt
Fotó: police.hu
A produkciót ráadásul kamerák előtt mutatta be a mazdás pár, a rendőrség is keresi őket.
Körözést adott ki a BRFK egy Mazda sofőrje és utasa ellen, akik helyből két visszaélést is elkövettek: a páros még április 30-án éjjel állt be egy ferencvárosi benzinkútra, ahol az autóból kiszálló fiatal nő fizetés nélkül tankolt, majd elhajtottak.

A jelenetet térfigyelő kamera rögzítette, felvételéről pedig később az is kiderült, hogy az autón lévő rendszám nem a nyilvántartásban szereplő típusra szól. A videón látható a fiatal nő arca is, a rendőrség most ez alapján, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt körözi a két elkövetőt.

A jelenetet térfigyelő kamera rögzítette, felvételéről pedig később az is kiderült, hogy az autón lévő rendszám nem a nyilvántartásban szereplő típusra szól. A videón látható a fiatal nő arca is, a rendőrség most ez alapján körözi a két elkövetőt.

A ferencvárosi rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fiatal nőt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (hétfő-csütörtök:8-16, péntek:8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. ​  
Szerző

Acélhuzallal akarták megfojtani a taxist - Itt az ítélet

Publikálás dátuma
2019.05.09. 17:46

Fotó: Shutterstock
Emberölés kísérlete miatt 9 év és 6 év fegyházra ítélt a bíróság két férfit, akik Csehországban taxisra támadtak - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A vádirat szerint a vádlottak, egy 20 és egy 24 éves férfi 2017. augusztus 23-án Csehországba utaztak munkavállalás céljából, azonban 2017. augusztus 26-án úgy döntöttek, hogy hazatérnek. A két férfi – miután a pénzük elfogyott – vonattal, jegy nélkül Magyarország felé tartott, amikor Pardrubice állomáson a kalauz leszállította őket. Elhatározták, hogy a közelben várakozó taxisofőrök egyikével egy elhagyatott helyre vitetik magukat, azért, hogy értékeit erőszakkal megszerezzék. A két férfi egy, a pályaudvar közelében található kerékpárról eltávolította az acél fékhuzalt, hogy majd azzal fojtják meg kiszemelt áldozatukat. A taxissofőrrel az éjszakai órákban egy elhagyatott ipartelep közelébe vitették magukat, majd a hátsó ülésen tartózkodó fiatalabb férfi a huzallal fojtogatni kezdte a sértettet, aki még éppen a huzal alá tudott nyúlni az ujjaival. Eközben a jobb első ülésen ülő társa a védekező sofőrt megütötte. A vezető végül ki tudta magát szabadítani, azonban a támadók kirángatták a kocsiból és tovább bántalmazták. A 20 éves férfi megpróbálta beindítani a gépkocsit, azonban nem járt sikerrel. A taxis az indítókulcsot ezután megszerezte és elmenekült. A két elkövető kitépte a taxi navigációs készülékét, azonban a kocsiból végül csak három doboz cigarettát loptak el, majd Magyarországra utaztak. A cseh hatóságok büntetőeljárást indítottak, amelyet a magyar hatóságok átvettek. A taxis könnyű sérüléseket szenvedett, azonban, ha nem teszi ujjait a huzal és a nyaka közé, "a halál bekövetkezésének fennállt volna a reális esélye". A Fővárosi Főügyészség a gyanúsítottak ellen társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság a mai napon kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottakat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, az idősebb férfit, mint bűnsegédet. Ezért a bíróság a fiatalabb férfit 9 év, társát 6 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint őket 9, illetve 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanapon belül dönt a fellebbezés kérdésében. A vádlottak jelenleg letartóztatásban vannak.
Szerző

Letartóztatták a Kálózon elfogott idegenlégióst

Publikálás dátuma
2019.05.09. 14:55
Egy a Kálózon lefoglalt, illegálisan tartott fegyverek közül
Fotó: police.hu
A gyanúsított méhkaptárakban rejtette el arzenálját, amiből több fegyvert el is adhatott.
Üzletszerűen elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt kérte az ügyészség annak a kálózi férfinak a letartóztatását, aki engedély nélkül tartott lőfegyvereket és lőszereket, valamint értékesítette is azokat.
A férfi elfogásáról szerdán a Népszava is beszámolt: a nyomozás adatai szerint a gyanúsított a francia Idegenlégióban töltött szolgálati ideje alatt, illetve azt követően több alkalommal éles lőfegyvereket és lőszereket szerzett meg, valamint tartott anélkül, hogy arra engedéllyel rendelkezett volna, ezeket pedig kaptárakban tartotta A férfi lőfegyverekből és lőszerekből többször, így 2019. május 5-én is értékesített – írja közleményében a Székesfehérvári Járási Ügyészség . 
A hatóság szerint lehetett tartani a bűnismétlés veszélyétől, és ezzel a helyi járásbíróság is egyetértett: elrendelték a gyanúsított letartóztatását, a döntés végleges. 
Szerző