Drága életünk

A jegybank az inflációs célkövetés rendszerében 2005 augusztusától a 3 százalékos középtávú cél körüli infláció biztosításával törekszik az árstabilitás megvalósítására - ezzel a kőbevésettnek tekinthető megállapítással fohászkodik neki negyedévente az aktuális inflációs jelentésének az MNB.

Az áprilisi, évesített 3,9 százalékos drágulási ütem ismeretében bárki megállapíthatja: az árstabilitási ütközetet a jegybank elbukta. A fogyasztói árindex hét éves csúcsára hágott. Annak ellenére, hogy illúzió lenne azt hinni, csodát tehetnének, s a már darabáron árult krumpli horribilis drágulását képesek lehetnének közvetlenül lefékezni. Sőt a jegybanknak arra sem lehetett ráhatása, hogy az üzemanyagok ára hogyan alakul; de még az uniós sugalmazásra történő jövedéki adó növekedésre sem, ami a szeszes italok és a dohányáruk drágulásában ludas.

Abban viszont Matolcsyék szerepe elvitathatatlan, hogy a forint tendenciaszerű gyengítésével megdrágítják az életet. S teszik ezt egy olyan időszakban, amikor másutt szinte észrevehetetlen az infláció növekedésének mértéke, ami egyébként az importtermékek árára jótékonyan hat.

Ma már a Pénzügyminisztériumban sem tagadják, hogy Magyarország gazdaságpolitikai stratégiáját a Magyar Nemzeti Bankban határozzák meg. Feltehetően ott ajánlották a kormánynak - egy jó esztendeje, amikor az idei költségvetés főbb számait megfogalmazták -, hogy nyugodtan számoljon a kormány 2019-ben a fogyasztói árak 2,7 százalékos emelkedésével, és értelemszerűen ennyivel emelkedtek az idei nyugdíjak is. Volt, akinek 675 forinttal, de akadt olyan is, akinek 54 ezerrel. Az átlag 3524 forint volt, amit akár többszörösen is elvitt már a drágulás.

Az alaposan alulbecsült inflációnak egy haszonélvezője mindenképpen akad. Az államkincstár, amely a féléves államkötvényt 2,50 százalékos kamattal adja. Alapkamatemelés pedig továbbra sem lesz, és ezzel a jegybank a pénzek mindenáron való elköltésére buzdít. Teheti, mert a lakásárak növekedését az inflációs számok nem is tartalmazzák.