Lesütött máj

A nyirkos májusi idő azokat is beveri a szupermarketbe, akik ilyentájt délelőtt már kint vannak a földeken, vagy a házvégi kis veteményesben. A nappal itt egyet jelent a dologidővel, az alkony meg azt üzeni, hogy be kell zárni a csirkéket, meg kell etetni a disznót, s kiengedni a kutyát a gazdasági udvarba, mert az éj sötét, és tele rókával. Vagy ha épp nem rókával, akkor őzekkel, így ha nem a tyúkok tizedelőnek, akkor az elvetett saláta, petrezselyem vész oda. 
Tanácstalan nénike toporog a darabolt húsokkal és fóliázott belsőségekkel teli hűtőpult előtt. Alig magasabb, mint a bevásárlókocsi, amit gondosan a sarokba tolt, nehogy útjába legyen bárkinek is. A karján fekete lakktáska, látszik, hogy jobban szeretné letenni, mert akkor mind a két kezét szabadon használhatná, de nem meri. Épp ezért a bőrfogantyú hol az egyik, hol a másik irányba csúszik, előbb a kézfeje, aztán a válla felé, attól függően, hogy a felső vagy épp az alsó polcok között matat az ujjaival.
Melléérek, megállok. Rám néz, s beszélni kezd, de nem hozzám, hanem inkább csak magának, olyasféle monológgal, amibe az idős falusi nénik mindig beleszőnek kérdő hangsúlyokat anélkül, hogy bármiféle választ várnának. Inkább magukkal folytatnak párbeszédet, s talán azért nem némán, mert ebben a korban már minden kimondott hang felértékelődik, akár meghallja valaki, akár nem.
- Jaj, hát sok ez nekem ez a máj, nem bánom, ha le is van értékelve, de mit kezdjek én hetven dekával? Mondja már, miért nem tudnak ebből kisebb csomagot gyártani, majd leszakad a karom, míg itt tartom. Hány darab ez, nem látom rendesen, az olvasószemüveget otthon hagytam, ezzel meg csak távolra nézek. Nekem nyolc darabnál nem is kéne több, egyedül vagyok mint az ujjam, ha a macskákat nem számítom. Régebben megvettem volna az egész dobozzal, a papa igencsak szerette a fűszeres, hagymás májat zsírjára sütve, ette frissen, aztán másnap hidegen, pirítósra szétkenve, erős paprikával. De hát nincs már papa vagy húsz éve. Gyerekünk meg sose volt, nem adott az isten, pedig hogy könyörögtem érte. Adott mindenkinek, annak is, akinek nem kellett, csak nekem nem adott. Meg is haragudtam rá, nem mentem templomba harminc évig, csak akkor mentem, amikor meghalt a papa. Őt nem mertem pogány módon eltemettetni, úgyhogy kifizetem visszamenőleg harminc évre az egyházi adót, így aztán a pap elbúcsúztatta, én meg újra járok templomba, ne vesszen kárba az a rengeteg pénzt, ha már visszamenőleg kiengeszteltem vele az úristent. Mennyi van ebbe, tíz vagy tizenöt? Nekem elég lenne négy darab, főzök hozzá egy kis rizsát zöldborsóval, vagy kukoricapuliszkát, de még az is lehet, hogy sóskamártást, úgyis nő a kertben, mint a bolondgomba, de minek, ha nincs, aki egye. A másik négyet elosztanám a két macskának két napra, hadd legyenek boldogok ők is. Na jól van, megveszem, nem bánom, ha tizenöt, majd lesütöm magamnak, ahogy a papának szoktam régen, reggelre meg pirítok hozzá egy kis kenyeret, vágok rá erős paprikát, s krákogok majd jó hangosan, hátha meghallja ő is odafent.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.05.10. 09:12

Díszérettségi

Évről évre több tízezer középiskolást tart lázban a májusi-júniusi érettségi szezon: a végzősöket a vizsgákra való felkészülés és a vizsgadrukk miatt, miközben alsóbb évfolyamos diáktársaik inkább abban reménykednek, legalább az írásbelik idején lehet néhány lazább iskolai napjuk. 
Az érettségi jelentősége, elsősorban a betonszilárdságú társadalmi hagyományoknak köszönhetően továbbra is nagy: nemcsak egy több mint egy évtizedes időszak lezárását, hanem egy új élethelyzet kezdetét jelenti a maturálóknak. Az érettségi bizonyítványra szükség van az egyetemi felvételikhez vagy más képzési programokba való jelentkezéshez, állások betöltéséhez. Mondhatni, útlevélként szolgál a továbbhaladáshoz. Van egyfajta rituális jellege is: beavatás a „felnőttek világába”. Majd viszonylag rövid időn belül egyszerű papírdarabbá válik: eltűnik a fiók alján, esetleg – bár ma már csak ritkán – bekeretezve lóg a falon. A családi fotókhoz hasonlóan emlék lesz belőle. 
Noha az érettségi célja hivatalosan a tudás, az „általános műveltség” mérése, erre alig vagy szinte teljesen alkalmatlan. Nemcsak azért, mert az a műveltségkép, amire az érettségi épül, elavult, hanem azért is, mert a felnőtt lét gyakorlatorientált világában nem árul el semmit az egyén valódi készségeiről, tudásáról. A megszerzett érdemjegyek is nagyban függnek a véletlentől és a szerencsétől, nem csak a tudástól. Jól példázza ezt az idei matek érettségi is: az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések megvilágítását kérő feladatokkal nem volt gond, de a valós matektudás hasznosítását igénylő feladatoknál – a hírek szerint – már sokan elvéreztek. Évek óta ugyanezt tapasztaljuk a nemzetközi PISA-teszteken is. 
Vagyis az érettségi nem más, mint a lexikális tudás átadására fókuszáló, uniformizáló, tanterv-centrikus magyar iskolarendszer koronája.
Szerző
Juhász Dániel
Frissítve: 2019.05.10. 09:15

Ezt még érted sem, Viktor!

Aki szelet vet, vihart arat, summázható Orbán Viktor kolozsvári látogatásának visszhangja. Ezúttal is mondott furcsa dolgokat miniszterelnökünk, a már untig ismételt, az Európai Unió létét fenyegető migránsveszélyen, a baloldallal lepaktáló Néppárt ostorozásán túl olyan ínyencségekkel is kirukkolt, mint a magyar világnemzet, vagy hogy mi egyedi fajta vagyunk, és egyedülálló teljesítményt nyújtunk a világ számára. A magyar übermensch meghirdetésének veszélyessége nyilvánvaló, de térhódítása attól függ, hogy bent marad-e az orbáni kommunikáció fősodrában, vagy ő is rádöbben, hogy ez már egy olyan határ, amelyet nem lehet átlépni a XXI. század Európájában. Csak reménykedni tudunk, hogy nem válik alapgondolattá, mint oly sok Erdélyben, a tusnádfürdői táborban meghirdetett orbáni eszme. 
A mostani vizitnek azonban van egy másik szála is. Ha miniszterelnökünk stábja odafigyel a visszhangokra, akkor azonnal figyelmeztetik főnöküket, hogy vigyázat, a fagyi még itt is visszanyalhat. Orbán a markóbélátlanított RMDSZ meghívására érkezett, azzal a céllal, hogy segítse a hűséges csatlóssá vált párt európai parlamenti kampányát. Betyárosan meg is tett minden tőle telhetőt. Felszólította az erdélyi magyarokat, hogy minél nagyobb számban szavazzanak az RMDSZ EP-listájára. Meg is ideologizálta, úgy, ahogy arrafelé kell: mondván, mindenki „támogassa a magyar jelölteket, hogy hosszú-hosszú évtizedek után – több mint egy évszázad után – legyen ismét közös magyar képviselete az erdélyi magyaroknak meg a magyarországi magyaroknak egy helyén a világnak: az Európai Parlamentben." 
Akik azt mondták volna, micsoda marhaság ez megint, eddig talán nem voltak ott az EP-ben a magyar pártok, nemcsak az RMDSZ és a Fidesz az EPP-frakcióban, hanem az összes többi magyarországi párt; vagy akik emlékeztettek, hogy az EP nem nemzeti, hanem ideológiai frakciókból áll; nos nekik csak a közösségi média jutott. Ugyanis Erdélyben is felfalta a NER kisgömböc a szabad sajtót, a sorból kilógóknak nincs médiafelületük. 
A többmilliárdos magyar kormánytámogatásból felvásárolt és kistafírozott médiában azonban szabályos lázadás történt. A foter.ro egyértelmű cinizmussal tudatta, hogy Orbán kiadta az ukázt, kire kell szavazni. A kommentek magukért beszélnek: „Ezt még érted sem, Viktor”, summázza egyike a sok háborgó olvasónak. Az erdély.ma „Ejnye, miniszterelnök úr” címmel publicisztikában üzeni, hogy az RMDSZ-re márpedig nem, a nemzet miniszterelnökétől pedig nem azt várták, hogy az RMDSZ-re szavazásra buzdítson, hanem hogy annak fejére koppintson, és beolvasson a román hatalomnak, amelyet épp dicsérgetett. 
Ezen a térfélen, ahol épp Orbán hergelt közel két évtizeden át az RMDSZ ellen, még elevenen emlékeznek arra, hogy ki a rossz és ki a jófiú, és képtelenek követni idoljuk pálfordulásait. Ha a NER tényleg nem ismer határt, akkor itthon is előbb-utóbb oszlani fog a teljes amnézia, felsejlik a távoli múltból legalább egy-egy olyan alapgondolat. Mondjuk mint a "Csuhások! Térdre, imához!”.
Szerző
Gál Mária
Frissítve: 2019.05.10. 09:16