Játék az ételen innen és túl

Meghökkentő, lenyűgözően megkomponált és humoros ételfotókat is láthatunk a FoodPlay című tárlaton. Nem érdemes üres hassal menni.

Az étel nem játék. E gyerekkorunkban sokszor hangoztatott mondatra cáfol rá a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum FoodPlay (Gasztrojáték) című kiállítása, amely ételfotókon keresztül mutatja be: a gasztronómia csak igazán a játék terepe. A bemutatott képek helyenként taszító, máskor humoros, vagy épp nagyon is ínycsiklandó ételösszeállításokat kínálnak, olykor kifigurázva és tükröt tartva korunknak, amely a „ha nem fotózod le, meg sem történt” elve szerint viszonyul ízletesnek ígérkező vacsorájához is.

Míg azonban egyes fotók funkcionális, étvágygerjesztő szándékkal, vagy a pillanatok – és mintegy az ízek – megörökítése céljából készülnek, addig mások önálló képzőművészeti, esetleg marketingalapú alkotások, szabad asszociációkat hordozva. A tárlat főként utóbbi munkákra koncentrál, számos nemzetközi (például amerikai, skandináv, francia, szerb, spanyol, holland, brit) és hazai alkotó fotóit bemutatva, akik fotográfiai magazinok, internetes oldalak felkérésére, vagy termékreklámként készítették azokat. A képek egyedülálló vizuális nyelvet, és gyakran a képzőművészeti múltban – elsősorban a festészetben – rejlő gyökereket tárnak elénk. De megjelennek olyan izgalmas művek is, amelyek a helyettesíthetőségre fókuszálnak vagy finoman a ready made-k világát idézik meg. Remek példa lehet a francia Studio Furious Mortadellaszőnyeg című munkája, a Toiletpaper cím nélküli alkotása, amelyen a riporterek kezében mikrofonok helyett csirkecombok vannak, vagy épp a magyar Filkey Áron Chewy című képe, ahol a kagylóhéjban igazgyöngy helyett rágót láthatunk.

A kiállítás egyúttal társadalom- és fogyasztáskritikát is megfogalmaz: a szépség érdekében az egészséges alapanyagok háttérbe szorítására vagy a hat réteg műanyagba csomagolt ételekre egyaránt láthatunk cseppnyi humorral fűszerezett példákat. Ugyanakkor olyan munkák is kiemelkednek, amelyek a hagyományokat, a nemzethez fűződő árnyalt viszonyt, vagy a családi örökséget jelenítik meg az egyes fogásokon keresztül. Csendéletbe szőve látunk az asztalon csizmát és ridikült Barbay Csaba, Laczkó Mónika és Sinkovics Judit képén, műanyagzacskók fullasztó tömegét az olasz-amerikai Davide Luciano és Claudia Ficca fotóján, erotikával vagy iróniával áthatott jeleneteket Paloma Rincón és Pablo Alfieri Szex reggelire című sorozatában - eredendően nem az ételhez kötődő tárgyak és anyagok köszönnek vissza, ám a lehető legtermészetesebbnek tűnő módon.

A tökéletes rendben szeletelt kenyereket és hagymakarikákat, a hibátlan, egészen gyönyörű, vagy épp nagyon is riasztó szín- és formakompozíciókat, a frappáns kulturális utalásokat, esetleg hétköznapi jelenetekből kivett végletekig eltúlzott képsorokat szemlélve a nézőnek az az érzése támadhat, mintha a körölütte lévő világ minden apró szeglete és pontja az ételről és az étkezésről szólna.

Kérdés, hogy meddig tart a (gasztro)játék, és hol kezdődik a valóság.