7 millió liter sörrel több csorog le a magyar torkokon

Publikálás dátuma
2019.05.10. 11:44

Fotó: CAIA IMAGE/SCIENCE PHOTO LIBRARY / AFP
A jelek azt mutatják, hogy a hazai fogyasztás a minőségi sörök felé mozdul el.
A magyar sörpiacon 2018-ban
629 millió
liter sör fogyott, szemben a 2017-es 622 millió literrel.

Az öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt. és a Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes belföldi értékesítése a múlt évben több mint 15 millió palackkal haladta meg az előző évit - ez 1,2 százalék feletti növekedésnek felel meg.  “Nem véletlen, hogy a társasági események “királya” még mindig a csapolt sör, hiszen annak a frissessége és ízharmóniája adja vissza azt a figyelmet és gondoskodást, amit a sörfőzés mestereitől kap a gyártás során. Az emberek szeretik az igényes, nagy szakértelemmel készült különlegességeket, ezért választják előszeretettel a prémium söröket” - magyarázta Ali Rawech Szami, Kraft Sör Egyesületének képviselője. Dr. Kántor Sándor szerint 2019-ben folytatódik a tavaly megkezdődött tendencia. Idén is egyre több fogy a prémium sörökből, tovább nő az ízesített és ízesítettlen alkoholmentes sörök forgalma, míg az olcsóbb, alacsonyabb minőségű termékek fogyasztása tovább csökken.
Szerző
Témák
sörfogyasztás
Frissítve: 2019.05.14. 11:52

Ennyivel van több pénze egy átlagmagyarnak az EU jóvoltából

Publikálás dátuma
2019.05.10. 11:05

Fotó: Michal Fludra / AFP
Egy új tanulmány szerint átlagosan évi 840 euróval (mintegy 265 ezer forinttal) nő az Európai Unióban a polgárok reáljövedelme attól, hogy országaik az egységes belső piachoz tartoznak, írja a privatbankar.hu. Persze, magyarázza a német Bertelsmann Alapítvány és a Sussexi Egyetem közös tanulmánya, az átlagszám mögött jelentősebb a különbségek. A kutatók két fontos jelenséget is megfigyeltek. Egyrészt, nem a legnagyobb gazdaságok részesülnek a legjobban a pluszjövedelemből, hanem mindenekelőtt a viszonylag kicsi, de erős exporttal rendelkező nemzetek. Másrészt, az Európa földrajzi központja körül fekvő „magországok” és régiók érik el a legmagasabb egy főre jutó nyereséget, sokkal többet, mint a kontinens déli vagy keleti részén levő uniós tagok. Az egy főre jutó legnagyobb pluszjövedelem Svájcban (2900 euró), Luxemburgban (2800 euró) és Írországban (1900 euró) tapasztalható. Belgium, Ausztria és Hollandia szintén a csúcson levők közé tartozik. Olyan országok számára, mint Hollandia vagy Ausztria, az egységes piac felbecsülhetetlen értékű, mert versenyképes iparágaik vannak, de kis belföldi piacaik miatt erősen függenek az exporttól. Dél-Európában viszont az egységes piac jövedelemnövekedése sokkal alacsonyabb, részben azért, mert a versenyképesség elmarad, például Spanyolországban (590 euró egy főre és évre), Portugáliában (500 euró) vagy Görögországban (400 euró). Magyarország alig egy hajszállal előzi meg Görögországot - így polgárai évi mintegy 130 ezer forint plusztr köszönhetnek az EU-nak. Lengyelország és Horvátország mögöttünk és kicsivel Görögország mögött áll, Románia és Bulgária pedig teljesen a sor végén kullog.
Szerző

Kiválasztás hűségalapon - interjú Róna Péterrel

Publikálás dátuma
2019.05.10. 08:30
Róna Péter
Fotó: Népszava
Már történelmi hagyomány, hogy kívülről várjuk a segítséget, aminek mindig nagy ára volt és lesz – figyelmeztetett Róna Péter, az Oxfordban élő közgazdász.
Óriási lehetőséget láttunk a 2004. május 1-jei uniós csatlakozásban. Milyen állapotban volt akkor a magyar gazdaság? Már lejtmenetben volt. Az okok több mint száz évre nyúlnak vissza. A rendszerváltás után a magyar kormányok egy olyan gazdasági paradigmát követtek, amelynek a gyökerei legalább az 1867-es kiegyezéstől eredeztethetők. Ennek lényege, hogy hozzuk be a külföldi tőkét és az majd megteremti azokat a kapacitásokat, amelyek segítségével egyebek mellett a magyar export is fellendülhet, és ebből megélhetünk. Ezzel a hagyománnyal Magyarország más utat választott, mint a régió országai.    Mi jellemezte, jellemzi a „magyar utat’? A lengyelek például nagyon határozottan védték a mezőgazdasági feldolgozó iparukat, s a csatlakozási tárgyalások alatt jelentős kedvezményeket harcoltak ki. A csehek úgy engedték be a külföldi tőkét, hogy az nagy részben a hazai beszállítói hálózatra építsen és nem áldozták fel a cseh gépipart a német autóipar oltárán. Szlovákia a cseh és magyar gyakorlat között lavírozott.  Sokan a magyar nagytőkések és a tőke hiányával magyarázzák, hogy nemigen volt más választásunk. Lett volna?  A cseh, vagy a szlovák tőkeellátottság sem volt jobb, mint a magyar, mégis sikeresebben oldották meg a csatlakozás jelentette feladványt. Szerintem nem a túlhangsúlyozott tőkeellátottság volt az alapvető gond már a rendszerváltást követően sem, hanem a képességek megőrzése. Magyarországnak volt például egy nemzetközi szinten is elismert szakmai teljesítményt nyújtó vízügyi kutató intézete, a VITUKI. A privatizáció során ezt az intézetet az ezredforduló utáni időszakban szétverték. Akkor sikerült „megszabadulni” egy évszázadokon át felhalmozott szellemi tőkétől, amikor a víz az egyik legfontosabb világgazdasági és politikai tényezővé vált. Ma Magyarország lehetne a térség egyik vezető vízgazdálkodási innovációs nagyhatalma. Nem ez történt és ez nem egyedi példa.  A külföldi tőke mégis csak hozott fellendülést a hazai gazdaságban. Ez nem jelentett kárpótlást a veszteségekért? Kétségtelen, hogy a külföldi tőke beáramlása fellendülést hozott, de ez a hazai ipar, mezőgazdaság és szolgáltatás elsorvasztásával járt együtt, és ez minden eddigi kormány felelőssége. Érdemes megjegyezni, hogy a magyar GDP hozzáadott értékének 52 százalékát a nemzetközi nagyvállalatok állítják elő. Tegyük hozzá, hogy a foglalkoztatottak kevesebb, mint 15 százalékával.    Az Orbán-rezsim viszont a hazai vállalkozások támogatását ígérte, és azt is, hogy megvédi őket a nemzetközi cégek nyomásától. Ebből mi valósult meg? A hazafias szövegek ellenére, ez a kormányzat sokkal inkább kiszolgálja a nemzetközi tőkét, mint szocialista elődei. Az elmúlt évek látványos GDP növekedése szinte kizárólag a külföldi tőke és az uniós forrásokból származik. A magyar gazdaság alacsony hozzáadott értéket termel, s emiatt is hozzájárulása a GDP-hez elhanyagolható. Ne feledjük, hogy az elmúlt 15 évben az uniós támogatások nagyságrendje átlagosan a bruttó hazai termék 3 százalékának felelt meg. Ez összességében mintegy 25 ezermilliárd forintot tehet ki. Az összes külföldi tőkebefektetések pedig még ezt is meghaladják.    Hogyan használtuk föl ezt az irdatlan összeget? Jelentős részét visszaadtuk a multiknak adókedvezmény és támogatások formájában. Ebben szintén az Orbán kormányok jártak, járnak az élen. A tavalyi számok alapján látszik, hogy több nemzetközi óriás 3-3,5 évre előre megkapta a munkabérekre fordított összeget, vagyis ingyen van neki erre az időre a munkaerő. Emellett a régiós versenytársakhoz képest sokkal többet fordítottunk infrastrukturális beruházásokra.    Politikusok, közgazdászok ideológiai hovatartozásra való tekintet nélkül a gazdaság bővülését várták ettől. Tévedtek volna? Az autópályák közelében valóban élénkültek a beruházások, de már a távolabbi térségek nem sokat profitáltak ebből. A lengyelek sokkal kevesebb autópályát építettek, mégis jóval nagyobb növekedést értek el mint mi. S ebben szerepet játszott az is, hogy a csehekhez hasonlóan megőrizték a nemzeti gazdasági bázisukat. A számok azt mutatják, hogy az elmúlt másfél évtizedben a velünk egy időben csatlakozott régiós új tagországok mindegyike nagyobb növekedést ért el, mint mi.    Orbán Viktor a nemzeti burzsoázia megteremtésében látta, látja az egyik alapját a magyar gazdaság tartós növekedésének. Van ilyen? Ezt sem ő találta ki. Antall József, egykori miniszterelnök hangsúlyozta, hogy szükség lenne egy felső középosztályra, nemzeti burzsoáziára, amely azután képes lenne vezetni a gazdaságot, a társadalmat. Ő is számolt a korrupciós kockázatokkal, de elfogadható áldozatnak tartotta. Neki is mondtam, és ezt a véleményemet fenntartom, hogy ez rendben is lenne, ha a kiemelt nemzeti burzsoázia tagjai tehetségesek lennének. Ám ha nem piaci, versenyképességi szempontok alapján emelkednek ki, hanem a válogatást a politika végzi, akkor biztos, hogy nem a tehetséges vállalkozók lesznek ennek a rétegnek a tagjai. Kevés kivételtől eltekintve, mint Csányi Sándor, Demján Sándor, sajnos a politikai hűség lett a kiválasztás elsődleges szempontja és nem a tehetség. Mészáros Lőrinctől, Garancsi Istvánig, Tiborcz Istvánig és sorolhatnám, a miniszterelnök kegyéből, állami megrendelésekből tollasodtak meg. Egyébként a korábbi kormányok sem jeleskedtek a piaci versenyben kialakuló nemzeti burzsoázia megteremtésében. Nem csoda, hogy évről évre folyamatosan egyre hátrább csúszik Magyarország a nemzetközi versenyképességi rangsorban.    Ez tehát fiaskó. De miért nem sikerült a kis és közepes vállalkozások kijuttatása a nemzetközi piacra, vagy legalább a nemzetközi cégek beszállítóivá fejleszteni? Ehhez a jegybanki növekedési hitelprogramban több ezermilliárd forint kedvező kamatozású kölcsön állt a jogosultak rendelkezésére.  A gond megint csak a kiválasztással és az ellenőrzéssel volt és maradt. Ez pedig politikai alapon történt, történik. Az érintett kkv-knak jó kapcsolatot kell ápolniuk a helyi hatalmasságokkal. A helyi bankfiók vezetőjén sok múlik, de tudják, hogy nem ajánlatos a kormánypárti erőkkel ujjat húzni. Akinek megfelelő a politikai hátszele, az bizton számíthat a kedvező kamatozású hitelre. Aki nem fekszik jól, az vagy kap, vagy nem. Szerintem emiatt sem bizonyult igazán eredményesnek ez a program. Pontosabban vagy nem létezik egy olyan információs rendszer, aminek alapján erre egzakt választ lehetne adni, vagy van ilyen, csak a nyilvánosság számára elérhetetlen. Húsz éve szorgalmazom, hogy a GDP adatok, illetve a statisztikai rendszer átláthatósága miatt fontos lenne külön-külön kimutatni a honi kkv-k tevékenységét, állapotát, teljesítményét és a külföldi tulajdonú vállalkozásokét. Ez adhatna világos képet a magyar gazdaság helyzetéről. Erre eddig egyetlen kormány sem volt képes. A mára állami szintre emelt korrupció mennyiben gátolja az uniós átlaghoz a felzárkózásunkat, a versenyképességünket és a növekedésünket?  Természetesen gátolja és ez tragikus. Az uniós bizottságokban általános az a vélekedés, hogy Magyarországon a támogatások 20-25 százaléka tűnik el a korrupciós csatornákon keresztül. Fontos megérteni, hogy ez egy velejéig korrupt rendszer, ami enélkül működésképtelenné válna. Ezért egyelőre esélyét sem látom annak, hogy ezen bárki változtatni tudna. Azt is világosan látni kell, hogy az uniós támogatások, a nemzetközi nagyvállalatok és a magyar emigránsok hazautalásai nélkül a magyar gazdaság ezt a társadalmat nem tudja eltartani.    Mire számíthatunk a következő uniós pénzügyi ciklusában?  Egyre világosabban körvonalazódik, hogy akár egyharmadával is csökkenhet a Magyarországnak nyújtott uniós támogatások összege. A multik egyelőre továbbra is befektetnek Magyarországon, hiszen gyakorlatilag ők diktálják a Munka törvénykönyvén keresztül a hazai szabályokat. Hogy ez meddig marad így, ma még nem tudni. A külkereskedelemben viszont nem hiszek abban, hogy a kínai, vagy az orosz irány akár csak részben is kiválthatná az uniós piacokat. Úgy vélem Magyarországnak továbbra is a legfontosabb partnere marad az európai közösség.    Szeretünk a kiváló szürkeállományunkra hivatkozni. A szellemi tőkénket sem tudtuk hatékonyan hasznosítani? Szerintem a képzést, a szellemi tőke megóvását, gyarapítását a kormányzat elhanyagolja. Ami pedig a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) történik az rávilágít arra, hogy ebben az országban milyen irracionális döntési folyamatok zajlanak. És nem csak a az Akadémiáról van szó. Orbán Viktor felül a repülőgépre, senkinek nem szól, majd Moszkvában aláírja a Paks 2 szerződést Vlagyimir Putyinnal anélkül, hogy bárki bármit tudhatna arról, mi alapozta meg ezt a döntést. Ez a gyakorlat a mai magyar gazdaság és politika lényege. Eközben a technológiai fejlődés olyan nyomást gyakorol a világgazdaságra, hogy azok a folyamatok, amelyek korábban egy évtized alatt mentek végbe, most egy év alatt történnek meg. Az internet, a robotizáció, a mesterséges intelligencia, a 3D nyomatás radikálisan megváltoztatják a környezetvédelmet, az energiafelhasználást, termelést, de az oktatási technológia is alapvető forradalmi változáson megy keresztül. A jelenlegi magyar rendszer a tudás ellensége. Ha nem leszünk képesek felzárkózni a gyorsan változó világhoz, végleg lemaradunk, a perifériára szorulunk.  Mi lehet ennek a vége?  A történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az ilyen egyszemélyi diktatúrák előbb vagy utóbb megbuknak, gyorsabban, mint ahogy sokan gondolják. A rossz döntéseknek elkerülhetetlenek a következményei. És ma Magyarországon sok a rossz döntés.    

Róna Péter

 A 77 éves bankár, jogász-közgazdász 1956-ban 14 évesen hagyta el az országot, iskoláit Washingtonban, a University of Pennsylvanián, illetve Oxfordban végezte. Az Arnold & Porter nevű washingtoni jogi cégnél, kezdte karrierjét, majd 1970-ben a Schroder Banknál folytatta, elnöki tanácsadóként. A Bank of England-nál tett egy éves kitérő után visszatért a Schroderhez, ahol 1986 elején kinevezték a J. Henry Schroder Bank & Trust Company vezérigazgatójává. A bank nevét 1987-től IBJ Schroder Bank & Trust Companyre változtatták, miután a japán Industrial Bank of Japan lett tulajdonos. 1990-ben lemondott tisztségéről és hazaköltözött, Budapesten elvállalta az Első Magyar Alap (The First Hungarian Fund Limited) vezetését. Az ELTE-n nemzetközi jogot tanított, emellett az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára is. 2010 és 2014 között, az LMP által delegált tagja volt az MNB felügyelő bizottságának. 

Szerző