ügyész;

2019-05-10 12:44:29

Megnyerte a pert az ügyész, akit a Facebook-posztjai miatt rúgtak ki

A választás másnapján tudta meg: bejegyzései miatt elvesztette állását.

Megszületett az elsőfokú ítéletet a munkaügyi bíróságon pénteken, abban az ügyben, amelyben egy ügyészt politikai jellegű posztjai miatt rúgtak ki még 2018-ban. Pap Balázs 13 éve dolgozik ügyészként, munkáját szinte minden évben szakmai elismerésben részesítették, majd jött a 2018-as választás kampányidőszaka, amikor megosztott három politikai tartalmú posztot a privát Facebook-oldalán. 

– írja az Index.

A döntést bíróságon támadta meg, a pernek tárgya volt többek között a lefolytatott fegyelmi eljárás szabályossága, az hogy az ismerősi körben megosztott posztok szétfeszítik-e a szólásszabadság kereteit, de leginkább az, mennyire arányos a büntetés, azaz a kirúgása. Az ügyben ma hozott a bíróság elsőfokú ítéletet, amiben kimondták:

Emellett a bíróság pénteki ítéletével gyakorlatilag kimondta, hogy az ügyész három politikai tartalmú posztjából kettőt véd a szólásszabadsághoz való jog. A harmadik posztja viszont valóban fegyelmi vétséget valósított meg, ám a szankció eltúlzott volt.