Féllábas tangó

Légy szíves, ugorj le a boltba és hozz egy doboz Vimet és egy Ultrát! – bízott meg a Mama ezzel a fontos, nagy felelősséggel járó feladattal. Vegyes érzelmekkel indultam a közeli háztartási boltba. Egyfelől hízelgett a büszkeségemnek, hogy nyolcévesen már egyedül megyek vásárolni.

Persze a ’60-as évek elején még a Bajcsy-Zsilinszky úti otthonomtól a távoli Bajza utcai zenei általánosba is egyedül mehettem gyalog vagy heti jegyemmel a földalattival. Na de! Másrészt viszont egyáltalán nem repestem az örömtől, mert tudtam, hogy ez a vásárlási megbízás azt jelenti, hogy elkerülhetetlenül beüt a nagytakarítás.

Ez általában hetente egyszer, szombaton történt, amikor csak délig tartott a munkaidő.

Ilyenkor Gyuri bátyámmal lementünk bringázni a Bazilikához. Ő már igazi kontrás bicajjal, míg én a tőle örökölt örök hajtós cajgával tekertem. Autók akkoriban még csak a Bajcsyn közlekedtek, ott sem túl nagy számban. A tér és környéke biztonságos bringaterep volt. A Bazilika kocsifelhajtóján télen szánkóztunk, de tavasztól őszig le-föl kerekeztünk és száguldoztunk a feketére „érett”, golyónyomokkal kicsipkézett falak körül.

Ám nem mindig sikerült lelépni a kínos aktus elől. Sőt, olykor még segíteni is kellett a Mamának és az aktuális háztartási alkalmazottnak. Ezzel a szemérmes körül írással a cselédet illették a létező szocializmusban, hiszen ugyebár a munkáshatalomban nem voltak már cselédek. Hivatalosan.

A nagytakarításnak különböző fázisai voltak. Akadtak részfeladatok, amiket végül is hajlandó voltam néha átvenni. Például segítettem levinni az összegöngyölt szőnyeget az udvarra. Szinte minden ház udvarán ott volt a közös poroló. (Hol volt még akkor a porszívó! Mi is csak a ’60-as évek közepétől élvezhettük a szovjet könnyűipar remeke, a libafos színű Rakéta porszívó áldásos tevékenységét. Bő évtizedig szolgált hűségesen a zajos és áramzabáló jószág.)

Általában két függőleges oszlop közé egy vízszintes vasrudat illesztettek. Erre rakta fel az aktuális háztartási alkalmazott a szőnyeget, s időnként - na jó, gyakran - megengedte, hogy helyette én essek neki a nádfonatú porolóval, családi szótárunkban prakkerfalvi porolóval és püföljem, ahogy csak bírom. Speciel élveztem a csattogó hangot, amit a porolóval kicsaltam a szőnyegből. Igaz, az előidézett helyi porfelhőt már nem kedveltem túlzottan.

Egy másik viszonylag elfogadható elemnek tartottam a padló beeresztést, majd a vikszolást. Ha jól rémlik, sátoros ünnepek előtt csavartuk föl a szőnyegeket, majd Tangó padlóviasszal kentük föl a parkettát. Azután az éppen kiszemelt áldozat a lábára húzott egy falapot, amire alul kefe, fölülre egy vászon-, vagy bőrcsík volt erősítve és abba bújtatta az egyik lábát. Ez volt a vikszolás. Vélhetően innen eredhetett a szellemes elnevezés, a Tangó, mert a vikszoló a harisnyás lábát előre lendítette, majd a padlókefés lábát csúsztatva, mint a tangótáncosok, utána húzta. Ez kifejezetten női munka volt, pedig jelentős erőfeszítést igényelt, s egy háromszobás, 100 négyzetméteres lakás parkettáját felvikszolni nem volt könnyű. Ilyenkor a nők, a Mama és a háztartási alkalmazott is a már akkor is veterán korú Telefunken világvevő rádiónkon valamilyen vérpezsdítő zenét keresett és afféle munkadalként hallgatva, ütemre „tangózva” dolgozta a padlót. Esetenként megengedték, hogy én is vikszoljak, de néhány perc múlva kiszálltam a buliból, mert a nyelvem is kilógott az erőfeszítéstől.

A nagytakarítással együtt járt a fürdőkád és a konyhai falikút kisúrolása, illetve a gáztűzhely suvickolása. A Vimmel a WC-t és a kádat, az Ultrával a falikutat tisztították, de lehet, hogy fordítva. Erre már nem emlékszem. Mindenesetre egyik háztartási vegyszer szagát sem szerettem.

Bár könnyű munkának látszott, hamar feladtam az ajtók, ablakok rézkilincseinek szidolozását is, egy idő után muszáj volt rövid pihenőt tartani. Ami elől leginkább menekültünk a bratyóval, az a fürdőszoba és a konyha felmosása volt. A felmosófára, ami leginkább egy szőrtelenített partvisra emlékeztetett, a rongyot elegáns mozdulattal tekerte rá a Mama, hogy ne kalandozzon el a széles mozdulatok miatt. Ugyanez az akció a fürdőszobában is lezajlott. Ilyenkor nem mehettünk be egyik helyiségbe sem, nehogy összekoszoljuk a frissen felmosott kőpadlót.

Azokban a régi „szép” időkben nem csak a porszívó, de a mosógép és persze a külön megvásárolható centrifuga is ritkaságszámba ment. A televízióról nem is szólva. Ám utóbbival ellentétben, a szomszédok, barátok, ismerősök nem mentek át a szerencsés mosógép tulajdonoshoz egy kávézással, fecsegéssel egybekötött ágyneműmosásra és a társas porszívózás szokása sem terjedt el.

Helyette maradt a háziasszonyoknak a magányos nagymosás, a barnás, téglalap alakú Flóra szappannal. Én nem szerettem a szagát, vagy illatát - kinek hogy. A Mama csak a ruhákat, terítőt, szalvétát, zsebkendőt mosta otthon. Az ágynemű ment a Patyolatba, az állami „közmosodába”. A mosás utolsó fázisa az áztatás volt, amikor az ingeket, gatyákat, zoknikat, egyebeket egy kád vízben kiáztatta. És utána jött a java: a kézi „centrifuga”, amikor ki kellett csavarni a vizes ruhát. Talán ez volt a legfárasztóbb az összes házimunka közül.

Azután jött a padlókefélő gép, szinte mindenkinek lett mosógépe, centrifugája, porszívója. És boldogabbak lettünk?