Amőba

Időnként mindenkiből előbújik a szakértő. Focimeccsek idején az ország erre fogékony része sport és/vagy közgazdász professzor lesz; van, akit az otthoni fúrás-faragás tesz mesteremberré, amikor pedig időjárási kérdések kerülnek elő, hirtelen megugrik a klímaszakértők száma. 
A Fidesz környékén a választás és a választókerületek kérdése hívja elő mindenkiből a matematikust és a geográfust.

 Ezúttal Miskolcon, ahol a lakosság mozgásai miatt át kellett rajzolni az egyéni választókerületeket.
Tudjuk 2014 óta: a Fidesznek a sok választási manipulációs eszköze közül – győzteskompenzáció, egy fordulós szavazás, a külhoniak és a külföldön dolgozók eltérő szavazási módja – az egyik kedvenc hobbija a választókerületek átrajzolása. Azaz ők mondják meg, hogy melyik választópolgár melyik kerületbe lesz kedves elfáradni, és szavazni. Tehát mindenki ugyanúgy voksol, csak néhányan (sokan) máshol.
Ilyenkor egy utcán belül is előfordul, hogy egy háztömb az egyik választókörzethez tartozik, az utána következő már egy másikhoz, az azt követő viszont megint az előzőhöz. Ezzel jól ki lehet kanyarítani egy-egy részt az ellenzék számára esélyes körzetekből, amit hozzácsapnak egy biztosan kormánypárti körzethez (térképészeti rész), és máris megvan a fideszes mandátum (matematikai rész) úgy, hogy az ellenzék esélyes helyeit szétszedik (politikai rész).
Miskolcon a fideszes polgármester korábbi kabinetfőnöke által vezetett helyi választási iroda rajzolgatott, és elérték, hogy megszűnjön a szocialista Bartha György körzete, amit 25 éve mindig nyert. Miután a bíróság új eljárást rendelt el, megint rajzolgattak, az eredmény pedig magáért beszél. Az új választókerületek majdnem fele úgy néz ki, mint egy fésű vagy fűrész, de vannak, akik robotszörnyet, esetleg absztrakt festményt látnak bele. A 19-as körzetbe többszörös csápokkal nyúlik bele a 18-as, amelyik maga is beleharap itt-ott a 17-esbe. Ilyen rajzok sokszor az unalmas iskolai órákon születnek, amikor a padtársak kockás lapon amőbáznak. 
Annyi a különbség, hogy ott bárki nyerhet.
Szerző
Markotay Csaba

Lesütött máj

A nyirkos májusi idő azokat is beveri a szupermarketbe, akik ilyentájt délelőtt már kint vannak a földeken, vagy a házvégi kis veteményesben. A nappal itt egyet jelent a dologidővel, az alkony meg azt üzeni, hogy be kell zárni a csirkéket, meg kell etetni a disznót, s kiengedni a kutyát a gazdasági udvarba, mert az éj sötét, és tele rókával. Vagy ha épp nem rókával, akkor őzekkel, így ha nem a tyúkok tizedelőnek, akkor az elvetett saláta, petrezselyem vész oda. 
Tanácstalan nénike toporog a darabolt húsokkal és fóliázott belsőségekkel teli hűtőpult előtt. Alig magasabb, mint a bevásárlókocsi, amit gondosan a sarokba tolt, nehogy útjába legyen bárkinek is. A karján fekete lakktáska, látszik, hogy jobban szeretné letenni, mert akkor mind a két kezét szabadon használhatná, de nem meri. Épp ezért a bőrfogantyú hol az egyik, hol a másik irányba csúszik, előbb a kézfeje, aztán a válla felé, attól függően, hogy a felső vagy épp az alsó polcok között matat az ujjaival.
Melléérek, megállok. Rám néz, s beszélni kezd, de nem hozzám, hanem inkább csak magának, olyasféle monológgal, amibe az idős falusi nénik mindig beleszőnek kérdő hangsúlyokat anélkül, hogy bármiféle választ várnának. Inkább magukkal folytatnak párbeszédet, s talán azért nem némán, mert ebben a korban már minden kimondott hang felértékelődik, akár meghallja valaki, akár nem.
- Jaj, hát sok ez nekem ez a máj, nem bánom, ha le is van értékelve, de mit kezdjek én hetven dekával? Mondja már, miért nem tudnak ebből kisebb csomagot gyártani, majd leszakad a karom, míg itt tartom. Hány darab ez, nem látom rendesen, az olvasószemüveget otthon hagytam, ezzel meg csak távolra nézek. Nekem nyolc darabnál nem is kéne több, egyedül vagyok mint az ujjam, ha a macskákat nem számítom. Régebben megvettem volna az egész dobozzal, a papa igencsak szerette a fűszeres, hagymás májat zsírjára sütve, ette frissen, aztán másnap hidegen, pirítósra szétkenve, erős paprikával. De hát nincs már papa vagy húsz éve. Gyerekünk meg sose volt, nem adott az isten, pedig hogy könyörögtem érte. Adott mindenkinek, annak is, akinek nem kellett, csak nekem nem adott. Meg is haragudtam rá, nem mentem templomba harminc évig, csak akkor mentem, amikor meghalt a papa. Őt nem mertem pogány módon eltemettetni, úgyhogy kifizetem visszamenőleg harminc évre az egyházi adót, így aztán a pap elbúcsúztatta, én meg újra járok templomba, ne vesszen kárba az a rengeteg pénzt, ha már visszamenőleg kiengeszteltem vele az úristent. Mennyi van ebbe, tíz vagy tizenöt? Nekem elég lenne négy darab, főzök hozzá egy kis rizsát zöldborsóval, vagy kukoricapuliszkát, de még az is lehet, hogy sóskamártást, úgyis nő a kertben, mint a bolondgomba, de minek, ha nincs, aki egye. A másik négyet elosztanám a két macskának két napra, hadd legyenek boldogok ők is. Na jól van, megveszem, nem bánom, ha tizenöt, majd lesütöm magamnak, ahogy a papának szoktam régen, reggelre meg pirítok hozzá egy kis kenyeret, vágok rá erős paprikát, s krákogok majd jó hangosan, hátha meghallja ő is odafent.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.05.10. 09:12

Díszérettségi

Évről évre több tízezer középiskolást tart lázban a májusi-júniusi érettségi szezon: a végzősöket a vizsgákra való felkészülés és a vizsgadrukk miatt, miközben alsóbb évfolyamos diáktársaik inkább abban reménykednek, legalább az írásbelik idején lehet néhány lazább iskolai napjuk. 
Az érettségi jelentősége, elsősorban a betonszilárdságú társadalmi hagyományoknak köszönhetően továbbra is nagy: nemcsak egy több mint egy évtizedes időszak lezárását, hanem egy új élethelyzet kezdetét jelenti a maturálóknak. Az érettségi bizonyítványra szükség van az egyetemi felvételikhez vagy más képzési programokba való jelentkezéshez, állások betöltéséhez. Mondhatni, útlevélként szolgál a továbbhaladáshoz. Van egyfajta rituális jellege is: beavatás a „felnőttek világába”. Majd viszonylag rövid időn belül egyszerű papírdarabbá válik: eltűnik a fiók alján, esetleg – bár ma már csak ritkán – bekeretezve lóg a falon. A családi fotókhoz hasonlóan emlék lesz belőle. 
Noha az érettségi célja hivatalosan a tudás, az „általános műveltség” mérése, erre alig vagy szinte teljesen alkalmatlan. Nemcsak azért, mert az a műveltségkép, amire az érettségi épül, elavult, hanem azért is, mert a felnőtt lét gyakorlatorientált világában nem árul el semmit az egyén valódi készségeiről, tudásáról. A megszerzett érdemjegyek is nagyban függnek a véletlentől és a szerencsétől, nem csak a tudástól. Jól példázza ezt az idei matek érettségi is: az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések megvilágítását kérő feladatokkal nem volt gond, de a valós matektudás hasznosítását igénylő feladatoknál – a hírek szerint – már sokan elvéreztek. Évek óta ugyanezt tapasztaljuk a nemzetközi PISA-teszteken is. 
Vagyis az érettségi nem más, mint a lexikális tudás átadására fókuszáló, uniformizáló, tanterv-centrikus magyar iskolarendszer koronája.
Szerző
Juhász Dániel
Frissítve: 2019.05.10. 09:15