Fidesz;Brüsszel;babavárás;

2019-05-11 19:32:17

Ordas nagy hazugság miatt támadja Brüsszelt a kormány

Kikezdte az Európai Bizottság a babaváró támogatást, írta a kormány kedvenc napilapja, Rétvári Bence pedig sajtótájékoztatón háborodott fel a történek miatt. Kiderült, hogy mindebből semmi sem igaz.

Azzal a címlappal jelentkezett a Magyar Nemzet szombaton, hogy „Az Európai bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást”. Az Index megkérdezte a Bizottságot, hogy milyen kifogásuk van az alig néhány hete elfogadott magyar törvényekkel szemben, mikor indítottak vizsgálatot és milyen kifogást jeleztek a magyar kormánynak. Miután az uniós végrehajtó és ellenőrző testületek magyarországi képviseletén még csak előzetes vizsgálatról sem hallottak ebben a tárgyban, a lap Bizottság brüsszeli szóvivőihez fordult kérdéseivel.

Ráadásul: nemhogy nem vizsgálják, de semmiféle szakmai véleményük nincs is ezért a támogatási konstrukcióról, így ilyen álláspontról sem informálisan, sem hivatalosan nem is tájékoztathatták tehát a magyar kormány egyetlen tagját sem.

Pedig eközben Rétvári Bence szombati sajtótájékoztatón azt állította: Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását. Rétvári arra is felhívta a figyelmet, hogy „Brüsszel a migránskártyák kapcsán semmilyen versenyjogi korlátozást, kifogást nem emelt, holott az ilyen kártyákra érkező pénzt is bankokon keresztül utalják”. Ezt az MTI tudósítása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára felháborító kettős mércének nevezte.