Azonnali késés

Felettébb valószínű, hogy a londoni City sűrű könnyeket hullatna a jól bevált bankjaiért, ha a hányatott sorsú Brexit nyomán már nem érné meg az ott működő pénzintézeteknek a szigetországban maradni. (A kontinentális hitelintézetek számára az Európai Unión kívül nincs élet!) Az angolok most még szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen gyakorlatilag ingyen utalhatják át a pénzüket,  nemcsak a saját számlájukra, de a másokéra is. 
A minálunk működő pénzintézetekre ez a nagyvonalúság egyáltalán nem jellemző, Kontinensünkön - a jövedelemarányos pénzforgalmi költségeket figyelembe véve - nálunk a legdrágább a bankolás, még akkor is, ha a kiirthatatlannak tűnő tranzakciós illetékről nagyvonalúan megfeledkezünk. Bár a világon mindenütt megfigyelhető, hogy minél kisebb valakinek a jövedelme, arányaiban annál többet fizet a banki szolgáltatásokért.
A bankjaink évtizedek óta, csökönyösen azt a rossz hagyományt görgetik maguk előtt, hogy ahány átutalás, annyi díjfizetés, szemben más európai országokkal, ahol egy fix díj fejében korlátlan számban küldhetünk pénzt bárhová, bárkinek. (Ha nálunk így lenne, akkor a tranzakciós díjat nem számíthatnák fel minden alkalommal.) 
A jegybank időnként megfeddi a magyarokat, hogy abnormálisan nagy mennyiségű készpénzt tartanak otthon - manapság 6 ezer milliárd forintot -, s átutalásaikat nem elektronikusan teljesítik, hanem banki (postai) befizetések útján. (Bár sokszor tagadják, nálunk fejlettebb országokban is hasonló módon járnak el, s van, ahol még rosszabb a helyzet.)
Gazdaságtörténetet írhatnánk, ha - a tervezett módon - július 1-jén bevezetnénk az azonnali átutalási rendszert, s a tranzakció eredményességéről bárki meggyőződhetne a mobiltelefonján. Mondjuk a lakásvásárló és eladó egyaránt. Sőt mivel minden bankunk számára kötelezővé tették a részvételt, ezzel megelőzhetnénk Európát is. 
De talán mégsem fogjuk, a jegybank ugyanis elmérte a bevezetéshez szükséges időt. Valakinek nagyon kellett az ezért kapott pénz. Akár hagyományos utalással is!
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.05.13. 10:46

Könyv saját kötésben

Jónevű, budapesti gimnázium voltunk, nemigen értettük, hogyan került a tantervbe a politechnika. Az igazgató szerint a termelő munkára készít majd fel bennünket, ami igazán ránk fér. Könyvkötészet, heti egy óra, alagsor. 
Néha hazafelé megálltunk Judittal egy könyvkötészet előtt, a Landler Jenő utcában, néztük, hogy a mester milyen odaadással dolgozik. Segédje is volt, egy magas, göndör fiú, ő is lelkesnek látszott. Neonfény, bőrkötény, ragasztószag.
- Én inkább írnám, mint kötném – mondtam, aztán mentünk tovább.
- Pedig ezzel jobban kereshetnél – ő mindig realista volt. 
Greskovits keményen, elmélettel indított (őseink már a nagyedik században ismerték a könyvkötészetet). Sokan akkor láttunk először igazi mesterembert, aki kézzelfogható terméket ad ki a kezéből. ("Nem vagyok tanár úr, szólítsatok Árpi bácsinak.") Aztán jött az anyagismeret, félkemény, félvászon, egészvászon, egészbőr, jegyzeteltünk, de csak ímmel-ámmal, Greskovits magas férfi volt, kidolgozott, ám jól ápolt kezei voltak, a kék munkaköpeny alatt mindig fehér inget és nyakkendőt viselt. Óra után elővett a zsebéből egy csomag Kossuth cigarettát, rágyújtott. 
- Akkor nézzük a szerszámokat – vezetett körbe a raktárban. – Kés, olló, csont, colstok, körző, cirkli, kalapács: fakalapács, vaskalapács, serfkés, betűcsipesz, bőrhántolókő, drótszita, drótvágóolló, ékdeszka, fareszelő, fenőkő, festékező gumihenger, festéklapát, fűzőhorog, fűzőszeg, gerincgömbölyítő rúd, gerincgömbölyítő zászló, hajtogatócsont, kefe, keményítős ecset, könyvkötő deszka, enyves ecset, peremes vonalzó sorozat, bojtozópenge, metszőkés cserélhető acélpengékkel, körző, körzet, kézifűrész, bordafogó, varrótűk, préstámasz rádörzsölőcsont, regiszterolló, szivacs, vasreszelő, vasvonalzó, véső, lyukasztó, préselő ónlemez. Ennyi. Majd jövő héten kikérdezem. 
Persze, soha nem kérdezte ki. Nekiláttunk a könyveknek, nem voltunk ügyesek, Greskovits azonban segített mindenkinek, így karácsonyra elkészültünk az első összetákolt könyvünkkel, amiben vagy sok volt a ragasztó vagy kevés. Kezdetnek nem rossz, mondta Greskovits, meg is veregette a vállamat.
Egyszer együtt vártunk a villamosra a Thököly úton.
- Iderendeltek, pedig volt saját üzletem a Fő utcában. Ott a minőség volt a lényeg. Itt még a tornatanárt is többre becsülik. 
A második félévben mindenki a saját könyvét választhatta, én nagy kedvencemet, az Anyegint. Ha elrontom, gondoltam, veszek egy másikat. Halenyv helyett csontenyvet választottam, vigyáztam a lapok vágásánál, a könyv hátának ragasztásánál, a sarkok hajlítgatásánál, azt vettem észre, hogy keményen összpontosítok, és már élvezetet is találtam benne. Igen, ez valami, ezt én csináltam. Árpi bácsi mindenkinek adott tanácsokat, nincs ügyetlen tanítvány, csak rossz mester, egy-egy ilyen nagy igazságra is futotta az óra végén.
Mostanában került elő a polcról az Anyegin. Tökéletes munka, pedig már ötven éves. Anyám szerint persze sikerülhetett volna jobban is.
Szerző
Odze György
Frissítve: 2019.05.13. 10:45

Egészséget mindenkinek!

A modern ápolás megteremtője, Florence Nightingale születésének évfordulóján, május 12-én ünnepli a világ az Ápolók Nemzetközi Napját. Az Ápolók Nemzetközi Tanácsának (ICN) erre a napra kiadott idei jelmondata: „Egészséget mindenkinek!”
A deklaráció, hogy az egészségügyi ellátásnak a lehető legközelebb kell lennie az emberek lakóhelyéhez, először a Szovjetunióban, Alma Atában, 1978 szeptemberében nagy nemzetközi érdeklődés mellett megrendezett konferencián hangzott el. Az elmúlt 41 év alatt cseppet sem csökkent a felhívás jelentősége, de néhány ország, így Magyarország is elegánsan túllépett az ajánlásokon. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász szerint 2019-ben az eddigi legrosszabb besorolást kapta egészségügyünk az európai fogyasztói index összevetésében. Ez az európai 33. hely a 35-ből. Eközben előre látjuk, hogy a következő években drámai lesz a szakdolgozó-hiány. Egy gyógytornász egyszerre tornáztat húsz embert. Igaz, az államtitkár besegít: ő százat, egy szakmai konferencián.
Az ország elvész a magán, „félmagán” és közfinanszírozott egészségügyi ellátások világában. A csúcskórházaknál az orvos lobbi nem lát tovább. Az új kardiológiai és szívsebészeti centrumoknál pedig a miniszter. Pedig ezek személyzet nélkül puszta falak. Eközben milliók szenvednek az egészség hiányától, mert nem elérhető számukra az ellátás, és mert tájékozatlanok az egészség megtartásának lehetőségeit illetően.
A nemzetközi szervezet 2019-ben felhívja a világ ápolóinak figyelmét, hogy „jól nézzenek körül országaikban. Hívják fel a figyelmet az elesettekre, a reménynélküliekre, a képességeiket vesztettekre és az ismeretek hiányában szenvedőkre. Mert nekik is joguk van az egészséghez és a jólléthez.” A nemzetközi szervezet emellett azt is elvárja, hogy az ápolók legyenek ott az egészségügyi szolgáltatásokról hozott döntéshozatalnál, a szakpolitikai vezetésben. Mi erre a válasz? Magyarországnak nincs országos főápolója. 
A Magyar Szakdolgozói Kamarának nem sikerül lényegi áttörést elérni az ápolók megbecsülésében. Mióta is kiabálnak? Eközben a szakképzés teljesen amortizálódott. Híre-hamva sincs az egykor kiváló szakközépiskoláknak, egy kalapba kerültek a tetőfedőkkel. A jelentős ösztöndíjjal kiképzett „kiterjesztett hatáskörű ápolók”, akiknek az orvosi munka részbeni kiváltása a feladatuk, lényegében törvénytelenül, szakmailag érvényes felhatalmazás nélkül működnek. A mindennapi ápolás kézzel fogható haszna el sem jut a szegényekhez és perifériára szorultakhoz, mint például az egyébként is kirívóan rossz egészségi állapotban lévő romákhoz.
Az egészségügyi hozzáférést korlátozza a tudatlanság és a félelem. A rossz egészségi állapotnak megágyaz a társadalmi kirekesztés, a vitaminhiánynak az éhezés, a receptkiváltást pedig lehetetlenné teszi a mélyszegénység. De nem látunk arról kutatásokat, hogy mindez milyen hatás van a romák egészségére. A felmérések az igazságtalanságokkal nem tőrödnek, ezért hát egészségpolitikai változások sincsenek.
Az egészségpolitikusoknak fogalmuk sincs, miképpen működik a roma ember, a család, a közösség betegség esetén. Nem látják, hogy a magára maradt roma embert letaglózza a tudáshiány, amikor a rák kezdeti jelei után győzedelmeskedik az a fatalista meggyőződése, hogy nincs menekvés. Nincs szakember, akivel két kemoterápia között a tüneteket megbeszélje, aki a panaszokat enyhítse. Az ismeretlen betegséghez kapcsolódó félelem előre meghatározza a beteg sorsát. Szakmai tudást igénylő állapotnál - mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, asztma, krónikus köhögés, vérszegénység - sincs következetes gondozás, mert családorvos sincs, sőt védőnő sem. Senki sem tudja, hány roma családban gondoznak magatehetetlen  személyt. Ki viszi el hozzájuk a támogatást? Budapestről ők nem is látszanak!
Az Ápolók Nemzetközi Tanácsának etikai kódexe kimondja, hogy az ápolásban a "kulturális jogokat, az élethez és a választáshoz való jogot, a méltóságot és a tisztelettel való bánásmódot biztosítani kell. Az ápolók egészségügyi szolgáltatásokat nyújtanak az egyénnek, a családnak és a közösségnek, és összehangolják szolgáltatásaikat a kapcsolódó csoportokkal.” Az Egészséget mindenkinek! felhívás 2019-ben azt jelenti, hogy az egészségnek elérhetővé kell válnia egy adott ország minden állampolgára számára. A népegészségüggyel való törődéssel Magyarország adósa maradt állampolgárainak. Romáknak, nem romáknak, mindenkinek.
Frissítve: 2019.05.13. 10:44