Gyári defektek

Múzeumba kerülhet a BMW új, debreceni gyárának alapköve. Ez persze csak vészmadárkodás, de akár így is végződhet a tavaly bejelentett debreceni BMW beruházás. A kecskeméti Mercedes gyár bővítésének kezdete már szinte biztosan csúszik egy évet. Vagy többet. Hogy mi lesz majd a tervezett 1200 új munkahellyel és az évi 150 ezer luxusautóval, egyelőre senki nem tudja megmondani.
A Portfolio közölte a tekintélyes német gazdasági lap, a Handelsblatt cikkét, amelyből kiderült: viharfelhők gyülekeznek a német autóipar egén is. A vártnál gyengébb eladások, pénzügyi gondok kínozzák a két luxusmárka gyártóját. A bajor gyár ráadásul az arany időkben a tönk szélén álló brit autógyárakat vásárolt, ami mostanság, a Brexit árnyékában nem számít a legjobb befektetésnek. Azt pedig ma még megjósolni is nehéz, hogy milyen közvetett hatással jár majd a kínai-amerikai vámháború újabb fejezete a világgazdaságra. Trump amerikai elnök 10-ről 25 százalékra emelte újabb 200 milliárd dollár értékű kínai áru vámját, s ne legyenek kétségeink, Peking válasza nem késik sokáig. 
Márpedig a globális gazdaság egyik indikátora az autóipar. Ha visszaesik, vagy csak stagnál a növekedés, az az autó eladásokban jelenik meg szinte azonnal. Közgazdászok mantraként emlegetik évek óta, hogy visszaüthet a kis túlzással monokulturális gazdaságpolitika, az autóipar túlsúlya a feldolgozóiparban, illetve az exportban. Az autógyártás mellett például sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellett volna tenni az informatikai, a digitalizációs, a robotika-fejlesztő vállalkozások támogatására. 
Egyelőre nincs ok a pánikra. Megépülhet a BMW debreceni gyára, és talán lesz Kecskeméten a Mercedesnek is egy második üzemcsarnoka. De a miniszterelnöknek, az egyszemélyi döntéshozónak óriási a felelőssége, hogy akkor kezdjen el „B” tervet kidolgozni, amikor az autógyárak még csak csökkentik a beruházási sebességet. Nem kellene megvárni, amíg a fékre lépnek. Mert a magyarok többségének nincs biztonsági öve, ami egy ilyen defektnél megmenthetné őket.
Szerző
Bihari Tamás
Frissítve: 2019.05.14. 10:35

Megvilágosodás

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke hirtelen rájött, hogy sok a gond a magyar futballban. Magyarország leggazdagabb embere 2010 óta vezeti az MLSZ-t, ám eddig sosem beszélt arról, hogy a klubok gyalázatosan gazdálkodnak (gazdálkodásról nem is lehet beszélni, két kézzel szórják ki az ablakon az államtól kapott milliárdokat), és alig valami működik jól az általa vezetett sportágban.
Pedig sokan hívták fel erre a figyelmet, immár évek óta. Muszbek Mihály sportközgazdász évente elkészíti a Sportgazdasági Nagyító című kiadványt, amelyből napnál világosabban látszik, hogy a klubok bevételei és kiadásai köszönő viszonyban sincsenek egymással. Az MLSZ elnöke eddig nem foglalkozott ezzel, az épülő stadionokkal válaszolt a szövetséget ért kritikákra. Úgy gondolta, ha minden klub új vagy felújított arénát kap közpénzből, ezzel minden rendben is van. 
Pénteken az MLSZ éves közgyűlésén aztán Csányi azt mondta, „mintha ostobák lennének a klubtulajdonosok”. Kifogásolta a túl sok külföldi alkalmazását, hogy a csapatok 26-28 tagú keretekkel dolgoznak, a játékosok többsége ezért egyetlen percet sem játszik, ehhez képest indokolatlanul sokat keres. Ezek nem újdonságok, évek óta ez a helyzet abban a sportágban, amelynek Csányi Sándornak hívják az elnökét. Eddig ezek az információk nem jutottak el hozzá. Vagy nem volt rájuk kíváncsi. 
Persze az is lehet, hogy most már annyira futballellenes a közhangulat, hogy a kormány attól tart, a Fidesz választói közül is egyre többeket zavarnak a labdarúgásra értelmetlenül elszórt állami milliárdok. Piaci viszonyok nyomokban sincsenek nálunk, miközben külföldön a futball az egyik legjobb üzlet. Az MLSZ elnöke szerencsére megvilágosodott, új szabályokat ígért, melyek véget vetnek az eszetlen költekezéseknek. Ígéret szép szó...
Frissítve: 2019.05.14. 10:35

Rajtunk kívül nem érti senki

A lapnak ezen a helyén a lehető legritkább esetben fordulnak elő rádiókritikák (írhattam volna azt is, hogy sosem, de így elegánsabbnak hat), és ez sem az. Viszont a helyzet az, hogy a múlt héten éppen egy rádióműsor adta vissza a hitemet a világban. 
A dolog a villamoson kezdődött. Egy idősebb hölgy arról panaszkodott, hogy amióta ezek a migránsok itt vannak, alig lehet ülőhelyet találni. Ez már csak azért is váratlan fordulat volt, mert a jármű éppen tele volt üres helyekkel. Igaz, néhányon afrikai diákok ültek, akik a maguk gyanús nyelvén diskuráltak egymással. Az öregasszonyhoz pillanatok alatt csatlakozott egy cekkeres úr, aki a minap már a templomban (!) is látott ilyeneket, pedig oda korábban a lábukat se tették be ezek az arabok. Ha beengedjük ezeket, holnaptól kötelező lesz az arab, az unokáink már magyarul sem fognak tudni – mondta a cekkeres. 
A beszélgetésnek ezen a pontján óvatosan megjegyeztem, hogy a világon számos sötét bőrű keresztény él, és ezek itt például franciául beszélnek, mire a cekkeres úr közölte, hogy törődjek a magam dolgával (szó szerint nem ezt mondta, de így elegánsabbnak hat), majd váltott néhány szót az asszonnyal úgy általában a zsidókról és a cigányokról. Aztán vetett egy pillantást a kezemben tartott könyvre, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy én is jobban tenném, ha rendes magyar szerzőket olvasnék, nem ilyeneket. Ebben speciel igaza van – gondoltam –, ez itt tényleg nem olyan jó, mint az új Spiró, de már nem maradt időnk megvitatni, mert ő leszállt, én meg tovább utaztam. 
Na de valójában nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy harminc-egynéhány évvel ezelőtt valahol a Bakonyban ültünk egy sátorban, reménybeli egyetemisták, és arról vitatkoztunk, hogy igaza volt-e Orwellnek az 1984-ben (tudniillik 1984-et írtunk éppen). Éppen ott tartottunk, hogy történetfilozófiai szempontból mindegy, hogy a nácikról vagy a kommunistákról van szó, amikor a szomszéd priccsről odaszólt Kovács őrvezető, hogy ha tovább okoskodunk, közénk hajítja a lábbelijét (egészen pontosan azt mondta, hogy ha nem maradunk kussban, hozzánkbassza a bakancsát, de így elegánsabbnak hat).
De igazából nem is erről akartam, hanem arról, hogy a hétvégén autóban ültem, és valami normális emberi szót kerestem az éterben. Nem tehetek róla, száz kilométernél többet nem bírok elviselni a hatvanas, hetvenes évek legnagyobb slágereivel. A magyar kormány tiltakozik… Soros György… Gyurcsány Ferenc… harminckettedik a listán… édes Jézus, légy vendégünk… És akkor egyszer csak azt hallom, hogy Nádasdy Ádám és Kálmán László azon vitatkozik, hogy lehet-e elegánsan angolra fordítani Mindszentynek azt a mondatát, amiben a „zsidaja” szó szerepel. Később egy hallgatónak próbáltak válaszolni arra a kérdésére, hogy ha becsöngetnek hozzá, helyes-e, ha azt kiabálja, mindjárt jövök, vagy azt kell mondania, megyek? 
Óvatosan körülnéztem, nincs-e véletlenül a közelben Kovács őrvezető vagy egy idős úr a cekkerrel, de hál istennek egyedül voltam. Viszont a világ határozottan jobb helynek tűnt.
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2019.05.14. 10:34