Közzétette a kormány annak bizonyítékát, hogy Brüsszel megtámadta a babaváró hitelt, de az derül ki belőle, hogy nem

Publikálás dátuma
2019.05.14. 17:31
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Informális telefonbeszélgetések voltak, az egészet pedig a magyar kormány kezdeményezte.
Múlt hét végén indult be a kormányzati propagandagépezet azzal, hogy „az Európai bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást”. A Magyar Nemzetben megjelent cikk után Rétvári Bence állt ki sajtótájékoztatót tartani, ahol azt állította: Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását. Rétvári szerint „Brüsszel a migránskártyák kapcsán semmilyen versenyjogi korlátozást, kifogást nem emelt, holott az ilyen kártyákra érkező pénzt is bankokon keresztül utalják”. Ez szerinte felháborító kettős mérce. Ráadásul szerinte ez az egész jogi köntösbe bújtatott politikai támadás, Brüsszel a magyar családtámogatási rendszert támadta meg.
Gyorsan reagált a Bizottság, hivatalos közleményt adtak ki. Eszerint:  "A hétvégén több sajtóorgánumban megjelent az a téves értesülés, miszerint az Európai Bizottság megtámadta volna az ún. babaváró hitelprogramot, amelyet nemrég jelentett be a magyar kormány. Ezzel szemben a magyar hatóságok maguk kezdeményeztek egyeztetést az Európai Bizottsággal a hitelprogram kapcsán. A Bizottság a mai napig nem adott ki semmilyen hivatalos állásfoglalást a programról, és vizsgálatot sem indított ez ügyben.
A magyar kormány kötötte az ebet a karóhoz, már másnap, múlt vasárnap közölték, hogy az egyeztetési jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozásával bizonyítják az igazukat. Ezt ma megtették. Mármint nyilvánosságra hoztak dokumentumokat. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy
Magyarország kezdeményezte az egyeztetést,
hivatalos tárgyalás nem volt.
A nyilvánosságra hozott vezetői összefoglalók állandó visszatérő fordulata, hogy a hazai minisztériumok megfelelő munkatársai "szakértői szintű informális telefonbeszélgetést" folytattak a Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának témáért felelős főosztályának különböző munkatársaival (összefoglaló néven: „Bizottság”). Az egyik brüsszeli levél is leszögezi, hogy a az abban leírtak semmiképp nem tekinthetők a  Bizottság hivatalos álláspontjának.
Az egyik összefoglalóból az is kiderül, hogy "a Bizottság márciusi informális, szakértői szintű megkeresésére azért volt szükség, mert a Bankszövetség jelezte a PM felé, hogy álláspontja szerint a Babaváró Támogatás konstrukciója a jelen formájában a 100%-os állami kezességvállalásnak köszönhetően európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatást tartalmazhat a bankok szintjén." Azaz a magyar fél fordult a Bizottsághoz, mert a hazai Bankszövetségnek vannak aggodalmai a programmal kapcsolatban. Az egyeztetések - a nyilvánosságra hozott összefoglalók szerint - egyébként teljes mértékig szakmai alapon zajlottak, a politikai szintre jellemző hisztériától teljesen mentesen. Mindkét fél ismertette az álláspontját, amik a néhány egyeztetési kör után igencsak közel kerültek egymáshoz.
A történtekre újra reagált a Bizottság. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének nyilatkozata szerint: "Egyes források tévesen azt közölték, hogy az Európai Bizottság „támadja” a programot. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az Európai Bizottság nem kifogásolja, sőt üdvözli a program céljait, azaz a családok támogatását. Ahogy már korábbi közleményünk kiemelte, a magyar kormány kezdeményezett előzetes egyeztetést a tervezett hitelprogramról, de a Bizottság még nem alakított ki hivatalos álláspontot a konstrukcióról. A Bizottság szakértői a magyar hatóságokkal folytatott előzetes párbeszéd keretében igyekeznek kiküszöbölni, hogy a babaváró hiteleket nyújtó bankok – tehát nem a hiteleket felvevő magánszemélyek – tekintetében később aggályok merüljenek fel az állami támogatásokra vonatkozó szabályok szempontjából. Az előzetes egyeztetések folytathatók, és az Európai Bizottság továbbra is készen áll a konzultációkra, amelyek pontosan arra szolgálnak, hogy elkerülhető legyen egy későbbi formális vizsgálat vagy az, hogy bárki megkérdőjelezhesse a konstrukció jogszerűségét."
Szerző
Frissítve: 2019.05.14. 18:49

Borult éggel és végeláthatatlan esővel folytatódik a hét

Publikálás dátuma
2019.05.14. 16:23

Fotó: Shutterstock
Szerda estig a Kárpát-medencében sokfelé fordul elő eső, zápor, zivatar, több helyen jelentős mennyiségű csapadékot mérnek.
Általában borult lesz az ég, de a keleti, északkeleti megyékben átmenetileg több alkalommal is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Továbbra is sokfelé várható eső, zápor; a keleti, északkeleti határ közelében kedden és szerdán is kialakulhat egy-egy zivatar. A legtöbb csapadék a Dunántúlon ígérkezik. A Zemplén térségében kedden, a Dunántúlon még szerdán is viharos lökések kísérhetik az északi szelet, másutt csupán élénk széllökések lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5-12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 8-15, északkeleten 16-20 fok között alakul.

Időjárási helyzet Európában

Dánia térségében magasnyomás található, az anticiklon hatóköre azonban egészen az Ibériai-félszigetig terjed, így Észak- és Nyugat-Európában többnyire csapadékmentes az idő. Északon a sok napsütés ellenére hűvös van. A csúcsérték a Skandináv országokban alig éri el a 15 fokot, de még Németországban is csupán 15 fok körül alakul, hála a sarkvidéki levegőnek.
Nem így az Ibériai-félszigetet, ahol néhány helyen 35 foknál is melegebb van. A Balti-államoktól Olaszországig húzódó hullámzó frontrendszer egyben jelentős légtömeghatár, a Kelet-európai-síkságot kitöltő, szubtrópusról származó légtömegben több helyen 30 fokot meghaladó maximum fordul elő - egészen a sarkkör közeléig. A frontzóna mentén ugyanakkor sok a felhő, és elsősorban a Balkán-félszigeten, valamint a Kárpát-medencében sokfelé fordul elő eső, zápor, zivatar, több helyen jelentős mennyiségű (20-50 mm) csapadékot mérnek. A Kárpát-medence időjárását szerda estig ez a sekély ciklon és a hozzá kapcsolódó frontok alakítják.
Témák
időjárás

Balog Zoltán lerántja a leplet

Publikálás dátuma
2019.05.14. 15:49

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Szerinte a Magyarország elleni támadások a nyugati elit tanácstalanságát mutatják.
A Magyarország elleni támadások a nyugati-európai balliberális elit tanácstalanságát mutatják - mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden az MTI-nek Berlinben, ahol részt vett az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) Fenyegetést jelent-e az erős vezetés a demokráciára - személyiség, hatalom és populizmus történelmi kontextusban című pódiumbeszélgetésén. Balog Zoltán a beszélgetés tapasztalatait értékelve kiemelte, hogy a balliberális szellemi elit a tekintélyelvű kormányzásról és az idejétmúltnak gondolt nemzetállam visszatéréséről szóló "riogatással" próbálja leplezni tanácstalanságát. A nyugat-európai elitnek "kell egy ellenségkép, amelytől meg lehet menteni Európát, és sokan úgy gondolják, hogy ez a magyar nemzetállam, ami részben nevetséges, részben pedig szomorú, hiszen éppen arról terelik el a figyelmet, amit ők rosszul csinálnak" - mondta a korábbi emberi erőforrás miniszter.
Szerző
Témák
Balog Zoltán