Két kalandor a Fehér Házban

Mindketten mással voltak elfoglalva hétfőn. Trumpot a kínai kereskedelmi háború és a tőzsde mélyrepülése foglalkoztatta, Orbánt kilátástalan európai helyzete. Jól tudja, hogy Salvini nem pótolja Merkelt, Kaczynski pedig nem Macron. Trumpnak nincs szüksége Orbánra, jó kapcsolatokat ápol fontosabb autokratákkal. Trumpot idegesítette a tőzsde és a 2020-as választás is, Orbán a fáradtságtól csaknem elaludt. 
Igaz, van két közös vonásuk. Ideológiai affinitás az egyik: nem szeretik a bevándorlókat, hacsak nem fehér bőrűek, vagy készpénzért megveszik a szükséges dokumentumokat. Trump egykori tanácsadója, az Orbán-rajongó Steve Bannon azt mondta, hogy Orbán megelőzte Trumpot a közös célok elérésében. Ebben van valami, de nem illik kimondani, mert Trump szerint ő példa, nem tanítvány. 
A másik – sokkal komplikáltabb - közös vonás aktuális értékét nem szabad lebecsülni. Ez a két vezető baráti kapcsolata Benjámin Netanjahuval. Kedvelik, respektálják egymást. Mindhárman szuper-nacionalisták. Mindhárman megvetik a kisebbségeket. Mindhárman lebecsülik a nemzetközi szervezeteket, nem veszik észre az európai integráció döntő szerepét a béke biztosításában. Mindhárman gyűlölik Sorost. 
Trump budapesti nagykövete, David Cornstein köti őket össze. Ő az, aki elintézte, hogy a magyar kormány – Trump példáját követve – elismerje Jeruzsálemet mint Izrael fővárosát. Ő az, aki elkísérte Szijjártó Pétert izraeli útjára. Ő az, akinek szerepe volt abban, hogy a magyar kormány kishíján sikeresen vétózta meg az Európai Unió Izraelt kritizáló közelmúltbeli határozatát. Orbánhoz és Netanjahuhoz hasonlóan Cornstein is a néhai kampányguru, az elvtelen Arthur Finkelstein tanítványai közé tartozik. Ez a Finkelstein az, aki meleg-ellenes kampányra biztatta klienseit – annak ellenére, hogy ő maga is az volt.
Értesülésem szerint több, mint valószínű: Cornstein felkérésére Netanjahu kérte meg Trumpot, hogy fogadja Orbánt. Ugyanis Cornstein elképzelései egy Trump-Orbán találkozóról nem találtak megfelelő visszhangra a washingtoni profi hivatalnokoknál. Elsősorban a külügyben, de még Trump fehér házi Nemzetbiztonsági Tanácsában is akadtak ellenzői a látogatásnak. Nem volt elég alapos érv a látogatás mellett, sokkal több ellene. Egy főtisztviselő tudtommal felcsattant: „Csak a holttestemen át jön Orbán a Fehér Házba!” Mint utólag kiderült, jónéhány republikánus szenátor és képviselő is tiltakozott. Ezért lehetett Cornsteinnek szüksége Netanjahu segítségére.
Még nem tudom, mit ígért Orbán a rövidke tárgyalás során. Azt, hogy vesz amerikai energiát és lesz fegyvervásárlás is? Ha igen, volt, aki elhitte? 2001-ben Orbán egy délután megígérte az amerikaiaknak, hogy F16-os repülőket vásárol, de másnap reggel az újságok jelezték: a kormány a Gripent választotta. És most a tervezett 45 perces tanácskozást Trump alaposan megnyirbálta.
Azt gyanítom, hogy a színpadias, ismételt kézfogások ellenére ez a két öntelt kalandor nem jutott dűlőre. Túlságosan hasonlítanak egymásra.
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2019.05.15. 10:43

Rágcsálók

Lobbot vetett a napi politikai sajtóban a hazai rágcsálók ügye. Úgyszólván nemzeti hevületté vált a rágcsálók irtásának nemzeti sorskérdése. Politika lett belőle.
Pedig - mint tudható - rágcsálók mindenütt vannak. Hol ilyenek, hol olyanok, de vannak. És rágcsálnak. Megrágnak, szétrágnak mindent.
Itt patkányok teszik, amott sáskák, másutt mások, de egyvalami mindenütt azonos. Mindent megrágnak, mindent felfalnak, amihez hozzáférnek. Amivel kárt okoznak. Minden földrészen jelen vannak. Politika és kurzus függetlenek. Akár non-konformistáknak is nevezhetők. Kártékonyak, ezt ők is tudják. Abból, hogy mindenütt irtják őket, ahol csak lehet. Kártékonyak, mert kárt tesznek mások értékeiben, amire nincsenek tekintettel. Nem is lehetnek, hiszen ez a tulajdonság nem szerepel ösztönéletükben. A rágcsálók ösztönösen támadnak mindenre, ami megrágható, felfalható, megemészthető. Ami birtokba vehető.
Rejtve élnek, rejtve rágnak. Jelenlétükre már csak a kár felismerése után derül fény. Sok helyen rágnak úgy, hogy egymással is kommunikálnak rejtett csatornákon. Titkos underground járatok kötnek össze rágcsáló kolóniákat. Amivel már rendszerszerűen működhetnek. Óriási károkat okozva. Előfordul, hogy hatalmas erőközpontot építenek, mint a termeszvárak. Az ilyen centrumok megközelíthetetlenek a másfajták számára. Ha ezt csak egyetlen kívülálló is megsérti, azonnali válaszcsapás éri. Méghozzá tömeges válaszcsapás. Működnie kell az elrettentés taktikájának. Mert ami azon belül van, az már az övék. Ahhoz más nem férhet hozzá. Annak a felhalmozott értéknek az élvezete és fogyasztása már el van zárva a másfajták elől. Minden illetéktelen hozzáférési kísérlet durva külső beavatkozást képez. Amit meg kell torolni. 
Fejlettebb kultúrájuk az elfogyó anyagi értékeken túl, már nem csak azt az anyagi valóságot gerjed magáévá tenni, ami megrágható és birtokba vehető. Már nem csak a papír testének ízére gerjednek rá, hanem annak belső tartalmára, a szellemére is. Nekik már nem elég a test élvezete. A szellem szétrágásának az élvezetére is vágynak. A spirituális vágy különös mellékhatással járhat. Létrejöhet egy úgymond transzmateriális élvezet-ethosz egy teljes első rágcsáló nemzedékben. Aminek tagjai egymás viselkedés-mintáiból ösztönösen építenek spirituális élvezet-ethoszt. Ami így rendszerré válhat, és öröklődési tényezővé lényegülhet át. 
Ezzel létrejöhet az a rágcsáló-kultúra, ami önmagába fordulóan végül önmagát rágcsálva, önmagát pusztíthatja el. Sapientia mundi.
NER
Frissítve: 2019.05.15. 10:45

EU-s matek magyar szemmel

Ha az unióról van szó, akkor a hazai közvélemény visszatérő témája, hogy a következő tervezési időszakban „mennyi lesz az annyi”, azaz a 2021-2027-es ciklusban mekkora forrásból gazdálkodik majd Magyarország és a többi tagállam. A rendszer áttekintése nem egyszerű, az alábbiakban a tagállamok, az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) közötti alkudozások folyamatát és várható következményeket tekintem át. 
Mint az ismert, reálértelemben valószínűsíthetően Magyarország és a többi hasonló fejlettségű régiós ország esetében csökkenni fognak a kohéziós politikához és a mezőgazdasághoz köthető uniós források a 2014-2020-as időszakhoz képest. Az Európai Bizottság első körben jóval magasabb, 20 százalék feletti forráscsökkentést javasolt, az Európai Parlament 2019 elején viszont ezt nem hagyta jóvá. A végső szót valamikor 2020 második felében a Tanács fogja kimondani, minden bizonnyal jelentős csúszással. Várhatóan a fejlesztési ráfordítás esetében növekedni fog a tagállami önrész összege is, így a fejlesztési források reálértéken nem fognak jelentősen csökkenni. A Bizottság elképzelései alapján viszont az önrésznövelésért cserébe az források lehívása jóval kedvezőbb lesz, vagyis rugalmasabb.
Ettől függetlenül a következők erőteljes stratégiaváltásra kényszeríthetik a magyar kormányzatot: (1) ha jogállamisági feltételekhez kötnék az unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését; (2) jelentős csúszások állhatnak elő a végső egyezség megszületésnél; (3) a kohéziós és agrártámogatások súlyának csökkenése; (4) valamit a humán területek, a K+F vagy a klímavédelem felértékelődése az EU-büdzsén belül. 
A 2021-2027-es programozásai időszakban a Bizottság 2018-as tervei szerint bő 35 milliárd eurót kaphat Magyarország az Európai Uniótól, ami minimális csökkenést jelent a 2014-2020-as ciklusban megcélzott 35,3 milliárd eurónyi összeghez képest. Gazdaságilag mérvadó összehasonlítás ugyanakkor nem a nominális összegek, hanem a reálértékek alapján történik. Ez alapján már mindegy 7,5 milliárd euróval kevesebb nettó támogatás várható, ami reálértéken 30 százalékos csökkenést jelent.
A kohéziós alapokból származó források és az agrártámogatások esetén is negatívabb a kép: az agrár- és vidékfejlesztési forrásallokációnál az Európai Bizottság 2018-as árakon 10,4 milliárd euróval számol a következő pénzügyi ciklusra. Ez a jelenlegi kb. 13,5 milliárd eurónyi után közel 20 százalék feletti forráscsökkenésnek felel meg. Emellett a Bizottság egyik fő célja a kisebb termelők intenzívebb támogatása, így a támogatás mértéke jelentősen csökken 100 ezer euró felett.
A tagállami társfinanszírozás mértékének emelése végső soron azt biztosítja, hogy a Bizottság tervei szerint a teljes fejlesztési forrás – uniós támogatás és annak hazai önrésze – érdemben csupán 5-10 százalékkal csökkenjen. A nagyobb hazai önrész egyben nagyobb ösztönzést is jelenthet a tagállamok számára arra, hogy fejlesztéseiket társadalmi (nemzetgazdasági) szempontból hatékonyabban hasznosítsák. 
Az ország gazdasági teljesítménye 2015 után jelentősen javult – 2017-re átlépte a válság előtti szintet –, viszont az uniós források csökkenő mértéke azt is jelenti, hogy azonos hatékonysági szint mellett az uniós forrásoknak a növekedéshez történő hozzájárulása redukálódni fog. A 2021-2027 között elhozható EU-pénz éves átlagban a magyar GDP 2,6 százalékát tenné ki, a mostani ciklusra kalkulált GDP-arányos évi 4 százalékhoz képest. Ez a gazdasági növekedésre kedvezőtlen hatást fejthet ki.
A Kohézió barátai nevű csoportosulás (14-16, zömmel 2004 óta csatlakozott ország) pozsonyi találkozóján 2018. november végén egy olyan uniós büdzsé mellett tette le voksát, ami reálértéken a 2014-2020-as ciklus szintjén tartaná a kohéziós és a mezőgazdasági kiadásokat a következő időszakban. Ehhez azonban az Európai Bizottság által javasolt 1,114 százalék helyett a nemzeti összjövedelem (GNI) legalább 1,3 százalékát kellene a közös büdzsére fordítani. Úgy tűnik, hogy Magyarország is hajlandó lenne megemelni legalább a GNI 1,2 százalékára a 7 évre szóló uniós költségvetés kötelezettségvállalási keretét. Ez az ország érdeke is lenne – tekintve, hogy nettó értelemben jelentős kedvezményezett. Meg kell jegyezni, hogy Svédország, Finnország, Dánia, illetve Ausztria és Németország egyelőre GNI-arányosan 1 százalékos kiadási főösszeget tart csak elfogadhatónak. 
Az uniós támogatások mértékének csökkentését más fejlemény is befolyásolja: összességében a Brexit és az új uniós célok miatt évi 20 milliárd eurós költségvetési lyuk mutatkozik, de Németország szeretné elérni, hogy éves befizetési kötelezettségének növekedése ne haladja meg az 1 milliárd eurót.
A 2019. márciusi fejlemények tükrében mégsem vehető biztosra az uniós források fentebb vázolt durva megvágása. Az Európai Parlament ugyanis inkább arra törekszik, hogy a 2021-2027-es ciklusban az unió költségvetése ne csökkenjen a fontosabb területeken. Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy a kohéziót szolgáló források összege ne essen vissza az Európai Bizottság által javasolt 330,6 milliárd euróra, hanem maradjon 378 milliárd euró.
Az Európai Parlamentnek az uniós költségvetés sarokszámaira közvetlenül kevés ráhatása van, ez leginkább a Tanácsban folytatott egyeztetéseknél dől el. Ugyanakkor a költségvetéssel párhuzamosan forrásallokációs jogszabályoknál és eljárásoknál, továbbá az alapok hozzáférhetőségénél, illetve felhasználásánál lényegi befolyással rendelkezik. Úgy tűnik, hogy a forrásallokáción belül több pénz juthat a kevésbé fejlett régióknak, illetve valószínűleg kialakítják az átmeneti régiók kategóriáját is. Ebbe majd az EU-s átlagos fejlettségének 75 és 90 százaléka közötti régiók tartoznak.
Magyarország számára ez kedvező hír, de vannak az ország szempontjából kedvezőtlen fejlemények is. Az Európai Parlament elfogadta, hogy jogállamisági feltételekhez kötnék az unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban. Egy új eljárás keretében felfüggeszthetnék, esetleg csökkenthetnék a még nem véglegesített jogállamisági elveket megsértő országok támogatását, és ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor az uniós pénzeket érintő csalás és korrupció elburjánzik, ez ellen a tagállami kormányzatok nem lépnek fel kellően hatékonyan. Az eljárás elindítására az Európai Bizottság tenne javaslatot egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. A szankciókról az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene.
Magyarországra nézve kedvezőtlen lehet az is, hogy az állam- és kormányfői tanácskozáson rögzítették: lehetőleg jövő őszre kellene megállapodni a 2021-2027-es költségvetésről, de esélyes, hogy a főszámokról történő végső alku tovább csúszik. Ez kedvezőtlenül hathat a 2021-2027 közötti időszak gazdasági növekedésre. 
Most tehát az körvonalazódik, hogy a kevésbé fejlett közép-kelet-európai periféria számára nem lesz érdemben kedvezőtlen a forrásokhoz való hozzáférés – legalábbis az Európai Parlament eddigi állásfoglalásai ebbe az irányba mutatnak. A Bizottság tervei szerint azonban a visegrádi négyeknek minimum 20 százaléknyi támogatáscsökkentéssel kellene számolniuk a kohéziós alapok tekintetében. Hozzá kell tenni, hogy a legnagyobb nettó befizető, Németország is jelentős mértékű forrásvesztéssel számolhat. Nyertesnek Olaszország, Spanyolország, Görögország mutatkozik, továbbá Románia és Bulgária, az EU két legszegényebb tagországa. Ők a kohéziós alapokból nominális értelemben több forráshoz juthatnak 2021-2027 között, mint az előző ciklusban.
A költségvetési sakkjátszma alapján ugyanakkor nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi változások is döntő jelentőségűek. Az uniós alkudozási folyamatokat nem lehet kizárólag a nyertes-vesztes egyenletekre szűkíteni: az EU-költségvetés logikája szorosan összefügg az EU szerkezetével. A jövő számos kérdése közül az egyik mindenképpen az lesz, hogy a továbbiakban még mindig a status quo lesz-e az úr. A kérdésre adott válasz új költségvetési politikát eredményezhet.
Frissítve: 2019.05.14. 18:13