Irány

Vannak ugye a csaló autónepperek, akik mindenféle trükkel a reális árnál sokkal olcsóbban akarják megszerezni az autódat, és ha nem sikerül, akkor megfenyegetnek, hogy leszúrnak, kifolyatják a véredet, megkeresik a családodat stb. Magyarországon meglehetősen elterjedt ez a jövedelemszerzési forma, egészen addig azonban mégsem gondoltam, hogy a nemzeti karakterhez tartozna, amíg el nem olvastam az Origo nevű egykori hírportálon a V4NA anyagát, amelyet a vélhetően közpénzen, de mindenképpen magyar kormányzati közreműködéssel alapított, országunk londoni nagykövete által bejegyeztetett hírgyár lesifotósok segítségével készített a Fidesz EP-frakciója, az EPP csúcsjelöltjéről. 
A „Manfred Weber arról beszél, harcol a korrupció ellen, de saját magának összetrükközött 125 milliót” című írás tipikus lejárató cikk. Azért nem klasszikus, mert ez a fajta revolver-újságírás az első világháború előtt, meg a két világégés között virágzott; abban a korban számított klasszikusnak, ahová a kormánypárt visszavágyik. Persze, él vele a jelenkori európai aljamédia is, de a nagypolitika kultúrköreiben eddig nem volt használatos.
A szóban forgó betűhalmaz szerzői anélkül állítanak valamit Weberről – olyasmit, hogy lopja az európai adófizetők pénzét, saját magától bérel irodát –, hogy akár csak megkísérelnék a mondásokat ellenőrizni az érintettnél. Lehetséges, hogy a V4NA munkatársainak kiváló információi és megdönthetetlen bizonyítékai vannak, de ebben a szakmában nem írunk ténycikket valakiről úgy, hogy ne adnánk neki lehetőséget a reagálásra. Ha a szándék a tájékoztatás, netán az igazság kiderítése, akkor az a minimum, hogy megpróbáljuk megszólítani az alanyt. Amennyiben a lejáratás az igazi motiváció, akkor ilyesmivel nem kell bajlódni. Igaz, abban az esetben az Origót sem kell hírportálnak, meg a V4NA-t hírügynökségnek nevezni.
Amúgy ezek után tényleg elképzelhetetlen, hogy a Fidesz a néppártban maradjon. Nem is a kilépés ügyére tettek pontot az akcióval: azt mutatták meg, hogy hova tartanak.
Frissítve: 2019.05.15. 10:42

A király új ruhája

Az uniós támogatások (finoman szólva) nagyvonalú felhasználása mellett a hazai költségvetési pénzek kormányzati szintű kezelése igencsak hagy kívánnivalókat maga után. Nem kell különösebb bizonyíték minderre, elég átnézni az elmúlt kilenc év Magyar Közlönyeit.
Hemzsegnek az olyan százmilliós, milliárdos kiadásoktól, amelyről a kormány, azaz (személyesen) Orbán Viktor döntött. Külföldre, a határon túlra, miközben itthon futószalagon nem jut pénz ezekhez képest messze fontosabb prioritásokra. Igazából az ország pénzének felhasználási módjai és céljai egyedül a kormányfő fejében dőlnek el, és gyakorlatilag diszkrecionális jogkörrel egymaga dönti el, hogy hová, mire, milyen célra és mennyit ad az államkassza. 
Vagyis valójában a miniszterelnök a saját, egyéni akarata alapozza meg a költségvetés valódi felhasználását, nem a törvény. És erre még felhatalmazása is van. Az államháztartási törvény – egyes állami szervek költségvetését kivéve - lényegében a központi költségvetés valamennyi fejezete tekintetében teljesen szabadkezet ad a kormánynak (valójában a kormányfőnek) a költségvetési pénzek (elszámolás nélküli) felhasználása tekintetében. A pénzügyminiszter pedig szaladhat utólag a szekér után. Neki már csak annyi maradt tárcavezetőként, hogy teremtse elő mindennek a fedezetét. A zárszámadási törvény viszont ezáltal az értelmét veszti. A kormányfői költekezéssel nem kell elszámolni.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az Országgyűlés látszattevékenységet végez, mert valójában rendeleti kormányzás folyik az országban. A törvények – beleértve a költségvetést is - kiüresedtek, mert már legfeljebb csak a csomagolást szolgálják. És itt már nem képes megállni: kormányrendeletben szabályoz már sok olyan jogterületet, melyeket jogállamban csak törvényi szinten lehetne kezelni. Jogintézményeket hoz létre, felszámol, átalakít, összevon, mintha ezek is csak az ő játékszerei lennének.
Mindez Orbán személyiségének része. Élvezi a hatalmat és azt, ha mindenki számára meglepő (és mulatságos) újdonságot talál ki (amelyet oldjon meg az apparátus, ez már nem érdekli). Orbán számára csak az ötletelés jelent izgalmat, a megoldás már teljesen hidegen hagyja. Aztán gyorsan elunja az egészet, kihajítja őket és újakat kreál. Mindez egyet jelent: mára már tényleg megszűnt minden valós kontroll körülötte, kiüresedett a parlament ellenőrző funkciója és immár semmi akadálya sincs az uralma kiteljesedésének.
Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy mindez nem újdonság, nem kellett feltalálnia a spanyolviaszt. Ugyanis a történelemben már volt arra precedens, hogy egy parlament demokratikus úton kétharmados felhatalmazással adott jogosultságot a rendeleti kormányzásra, kvázi a teljhatalomra. 1933. március 24-én, Németországban. A felhatalmazási törvénnyel (Ermächtigungsgesetz). Az akkori német kancellárt úgy hívták: Adolf Hitler.
Orbán meg is mondta még 2001-ben, az akkori Reggeli krónikában: "Őszintén bevallom, egyáltalán az egész választási kampányhoz semmi kedvet sem érzek. Isten bizony mondom, olyan jól eldolgozgatok itt a kormányban miniszterelnökként az ország számára fontos ügyekben. Ezek sokkal izgalmasabbak, mint bármifajta választási kampány meg megmérkőzés, tehát a legszívesebben minden különösebb nagy összecsapás nélkül folytatnám azt a munkát, amit az elmúlt három (ma már újabb kilenc - a szerző) évben végeztünk."
És az összes (hamvában holt) eszement ötletének egyetlen egy közös nevezője van: kivétel nélkül mind kívül áll a parlamenti demokrácia keretein. De ez már a demokratikus centralizmus túlburjánzása, ami kizárólag a tekintélyelvű parancsuralmi rendszerre épül. Amelyben a parlamentarizmus, a köztársaság csak holmi ruha, amit bármikor ledobhat a nemzet testéről.
Ezt a személetét azóta is tartja. Orbán Viktor szíve szerint hagyná a fenébe ezt a sok, számára értelmetlen, egyébként demokratikus semmisségeket, mint a választás, parlamentarizmus, piacgazdaság, demokrácia és egyebek, és pár évtizedig még eldolgozna miniszterelnökként. Akár választások nélkül is. Meg is mondta anno Friderikusznak: a parlamentáris demokráciából vannak, akik a parlamentre, ő a demokráciára helyezné a hangsúlyt. Annak is az illiberális változatára. Ez meg olyan abszurditás, mint az ateista pápa.
Orbán számára egyszerűen életidegen, ha bárkitől is függenie kell, ha bárki is kontrollt gyakorolhat felette. Számára az a természetes, ha egyedül tőle függ minden és mindenki, még az ország egésze is. Ezért is hozta létre a szinte tökélyre fejlesztett, kizárólag a kegyencelvre épülő irányítási rendszert. Amelyhez képest a kommunizmus demokratikus centralizmusa maga a teljes káosz. Egészen döbbenetes, hogy lényegében minden szál Orbán kezében fut össze. Olyan az egész, mint egy nagy pókháló, amelynek a közepén ott ül a miniszterelnök, s húzogatja-fonogatja a szálakat. E körben azt a technikát alkalmazza, hogy a legostobábbakhoz igazítja szavait, majd ehhez viszonyít mindenki mást is.
Gyakorlatilag csak Orbán fantáziája szabhat határt annak, hogy mit tehet meg a kormány. És ha ehhez hozzáveszem azt is, hogy szeretné a saját világrendjét és az egész világ rendjét is illiberális rendszerré is szervezni, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy már ő maga is úgy érzi, kinőtte Magyarországot. Meg is mondta: nix ugribugri.
Úgyhogy nagyon itt lenne az ideje: adjuk már le a miniszterelnököt a ruhatárban.
Frissítve: 2019.05.15. 10:44

Két kalandor a Fehér Házban

Mindketten mással voltak elfoglalva hétfőn. Trumpot a kínai kereskedelmi háború és a tőzsde mélyrepülése foglalkoztatta, Orbánt kilátástalan európai helyzete. Jól tudja, hogy Salvini nem pótolja Merkelt, Kaczynski pedig nem Macron. Trumpnak nincs szüksége Orbánra, jó kapcsolatokat ápol fontosabb autokratákkal. Trumpot idegesítette a tőzsde és a 2020-as választás is, Orbán a fáradtságtól csaknem elaludt. 
Igaz, van két közös vonásuk. Ideológiai affinitás az egyik: nem szeretik a bevándorlókat, hacsak nem fehér bőrűek, vagy készpénzért megveszik a szükséges dokumentumokat. Trump egykori tanácsadója, az Orbán-rajongó Steve Bannon azt mondta, hogy Orbán megelőzte Trumpot a közös célok elérésében. Ebben van valami, de nem illik kimondani, mert Trump szerint ő példa, nem tanítvány. 
A másik – sokkal komplikáltabb - közös vonás aktuális értékét nem szabad lebecsülni. Ez a két vezető baráti kapcsolata Benjámin Netanjahuval. Kedvelik, respektálják egymást. Mindhárman szuper-nacionalisták. Mindhárman megvetik a kisebbségeket. Mindhárman lebecsülik a nemzetközi szervezeteket, nem veszik észre az európai integráció döntő szerepét a béke biztosításában. Mindhárman gyűlölik Sorost. 
Trump budapesti nagykövete, David Cornstein köti őket össze. Ő az, aki elintézte, hogy a magyar kormány – Trump példáját követve – elismerje Jeruzsálemet mint Izrael fővárosát. Ő az, aki elkísérte Szijjártó Pétert izraeli útjára. Ő az, akinek szerepe volt abban, hogy a magyar kormány kishíján sikeresen vétózta meg az Európai Unió Izraelt kritizáló közelmúltbeli határozatát. Orbánhoz és Netanjahuhoz hasonlóan Cornstein is a néhai kampányguru, az elvtelen Arthur Finkelstein tanítványai közé tartozik. Ez a Finkelstein az, aki meleg-ellenes kampányra biztatta klienseit – annak ellenére, hogy ő maga is az volt.
Értesülésem szerint több, mint valószínű: Cornstein felkérésére Netanjahu kérte meg Trumpot, hogy fogadja Orbánt. Ugyanis Cornstein elképzelései egy Trump-Orbán találkozóról nem találtak megfelelő visszhangra a washingtoni profi hivatalnokoknál. Elsősorban a külügyben, de még Trump fehér házi Nemzetbiztonsági Tanácsában is akadtak ellenzői a látogatásnak. Nem volt elég alapos érv a látogatás mellett, sokkal több ellene. Egy főtisztviselő tudtommal felcsattant: „Csak a holttestemen át jön Orbán a Fehér Házba!” Mint utólag kiderült, jónéhány republikánus szenátor és képviselő is tiltakozott. Ezért lehetett Cornsteinnek szüksége Netanjahu segítségére.
Még nem tudom, mit ígért Orbán a rövidke tárgyalás során. Azt, hogy vesz amerikai energiát és lesz fegyvervásárlás is? Ha igen, volt, aki elhitte? 2001-ben Orbán egy délután megígérte az amerikaiaknak, hogy F16-os repülőket vásárol, de másnap reggel az újságok jelezték: a kormány a Gripent választotta. És most a tervezett 45 perces tanácskozást Trump alaposan megnyirbálta.
Azt gyanítom, hogy a színpadias, ismételt kézfogások ellenére ez a két öntelt kalandor nem jutott dűlőre. Túlságosan hasonlítanak egymásra.
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2019.05.15. 10:43