Orbán Viktor;zsidó;muszlim;transzatlanti viszony;

2019-05-15 07:49:47

New York Times: Szélsőjobbos transzatlanti találkozó volt ez a zsidókat és a muszlimokat ördögnek festőkormányfővel

Transzatlanti szélsőjobbos találkozó zajlott le tegnap a Fehér Házban, amikor is az elnök fogadta Orbán Viktort, a földkerekség egyik legtekintélyelvűbb politikusát, írja a New York Times. A vendég legutóbb 18 éve járt ott, azóta a demokráciában hívő, középjobbos politikusból erős ember lett.

Átírta a választási törvényt, ideértve a körzethatárok megmásítását, átvette a sajtó jó részének ellenőrzését, saját embereivel rakta tele a bíróságokat és ördögként állította be a muzulmánokat, illetve a zsidókat.

Ily módon hogy Donald Trump találkozott vele, az fontos jóváhagyást jelent az egész szélsőjobb számára a világban. Egyben beleillik abba, hogy az amerikai elnök autoriter vezetőkkel áll össze, nacionalista, migránsellenes és antidemokratikus nézetek alapján. Az viszont egészen paradox. hogy olyan erők működnek itt együtt a közös ügyért, amelyek amúgy nem sokra tartják a nemzetközi jogot és szervezeteket. Ezen túlmenően az elnök odahaza koppintja a szélsőjobbos taktikát, amikor nem kér az olyan amerikai hagyományokból, mint az erőegyensúly és a jogállam.