Magyar kutatók ötletei hozhatnak áttörést a fenyegető antibiotikum-krízisben

Publikálás dátuma
2019.05.15. 10:31
Illusztráció
Fotó: JORGE DIRKX / AFP
Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont fiatal kutatóinak egyedi ötletei áttörést hozhatnak a szuperbaktériumokkal szembeni világméretű versenyfutásban.
Pál Csaba Oxfordból tért haza, hogy az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok titkait kutassa, és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban találta meg azt a biztos intézeti hátteret, amelyre laboratóriumát építhette. Kutatócsoportjának munkája az alapkutatásra épül, mert, mint a videóban el is mondja, „nélküle nem lesznek olyan eredmények, amelyek hasznosíthatóak lennének” - derült ki az MTA közleményéből.
A csoport zömében fiatal tagjai változatos tudományterületekről érkeztek, mert a baktériumok és az antibiotikumok kapcsolatának feltárásához éppúgy szükség van genetikai és evolúcióbiológiai tudásra, mint kémiai ismeretekre. Az Akadémia Dolgozók Fóruma videójában a kutatócsoport tagjai beszélnek munkájukról – van, aki a baktériumok evolúciójának akár milliószoros felgyorsításán dolgozik, más pedig a szuperbaktériumok szükségszerűen megjelenő gyenge pontjait keresi.
„Olyan projekteket indítottunk el, amelyekre mások abszolút nem gondoltak”

– foglalja össze Pál Csaba a kutatócsoport erősségét.

 Így a szegedi akadémiai laboratórium úgy is képes kiemelkedően helyt állni a nemzetközi mezőnyben, hogy egyébként anyagi forrásokban Magyarország nem veheti fel a versenyt sok nyugati országgal.
„Van két olyan molekulánk, amelyek nagyon gyorsan irtják a leggonoszabb kórokozó baktériumokat is”

A kutatócsoport vezetője hozzátette, úgy tűnik, ezek a hatóanyagok egerekben is jól működnek. A következő nagy lépés a klinikai tesztek elindítása lesz, és talán megszülethet egy olyan antibiotikum, amely lépéselőnyt adhat a baktériumokkal szembeni világméretű versenyfutásban.
Szerző

150 millió éves ősmadár nyomaira bukkantak Németországban

Publikálás dátuma
2019.05.14. 14:50
Illusztráció
Fotó: ROGER HARRIS / SCIENCE PHOTO LIBRA / AFP
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig felfedezett röpképes ősmadár ebből a földtörténeti korszakból.
Az Alcmonavis poeschli az eddigi legkorábbi ismert madárhoz, az Archaeopteryxhez hasonlóan nagyjából 150 millió évvel ezelőtt élt a mai Németország területén, az Altmühl-folyó völgyében. A most felfedezett madár azonban nemcsak nagyobb, de fejlettebb is volt, mint az Archaeopteryx.
"A szárnyon az izmok tapadási pontjai arra utalnak, hogy jobb röpképességgel rendelkezett"

- mondta el Oliver Rauhut, a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem paleontológusa.

Több jellemzője is arra utal, hogy jobban alkalmazkodott az úgynevezett evezőszárnyú repüléshez.
"Alkalmazkodása jelzi, hogy a repülés evolúciója viszonylag gyorsan előrehaladt"

- magyarázta Christian Foth, az Universite de Fribourg kutatója, az eLife című szaklapban megjelent tanulmány társszerzője.

 Eddig az 1861-ben felfedezett Archaeopteryx számított az egyetlen jura korszakban élt ismert madárnak. Ez az állat jelenti a hüllők és a madarak között átmenetet és bizonyítja, hogy a mai madarak a ragadozó dinoszauruszok közvetlen leszármazottai.
Archaeopteryx skeleton illusztráció
Fotó: ROGER HARRIS/SCIENCE PHOTO LIBRA / AFP
Minden eddig talált Archaeopteryx-fosszíliára a Bajorországban lévő Solnhofer-szigetcsoportban bukkantak, egy régióban Pappenheim és Regensburg között. A késő jurában ez a terület szigetvilág volt a Tethys-óceán szélén. A hátramaradt solnhofeni litográf pala kőzetformáció mészkő alapú, palás szerkezetű kőzet, amelynek földtörténeti jelentőségét a benne rejlő nagy mennyiségű, kitűnő állapotban fennmaradt fosszília adja.
Itt találták meg az újonnan felfedezett ősmadár szárnyát is, valamint ugyanabban a dolomitlerakódásban egy újabb Archaeopteryx-fosszíliát is. 
"Tehát a két ősmadár nyilvánvalóan egymás mellett élt Dél-Németország akkoriban szubtropikus lagúnavidékén"

- állapították meg a tudósok.

 Az elmúlt évtizedekben gyakran fedezték fel őskori madarak és madárszerű dinoszauruszok mozaikjait, sok esetben Északkelet-Kínában, a kora krétakori üledékes kőzetekben.
Szerző
Témák
madár ősmadár
Frissítve: 2019.05.14. 16:54

Nemhogy voltak, még ma is lehetnek rengések a Holdon

Publikálás dátuma
2019.05.14. 10:10

Fotó: LAURENT EMMANUEL / AFP
A korábbi Apollo-missziók adatait elemezve a kutatók szerint még ma is léteznek holdrengések.
Még ma is tektonikus aktivitást mutat a Hold - erre utal az Apollo-missziók korában történt egyik holdrengés adatainak elemzése. A 28 feljegyzett rengésből nyolc, geológiai szempontból fiatalnak számító törészónák közelében történt - állapították meg a washingtoni Smithsonian Intézet elemzői, Thomas Watters és kollégái a Nature Geoscience című szaklapban megjelent tanulmányában. 
A Hold a keletkezése után lehűlt, majd zsugorodott, mint ahogyan 
a szőlőszemből mazsola válik.

A Hold felszíne, amely nem olyan elasztikus, mint a szőlőszem héja, eközben többször összetöredezett és ezernyi sziklaszirt képződött. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) nevű szondája mintegy tíz évvel ezelőtt geológiailag viszonylag fiatal töréseket fedezett fel. Azt azonban nem tudták, pontosan mikoriak ezek a képződmények és mikori az aktivitás.
A híres Apollo 12-es, 14-es, 15-ös és 16-os holdmisszió asztronautái négy szeizmométert hagytak hátra a Föld kísérőjén, ezek feljegyezték a Hold szeizmikus aktivitását. 1969 és 1977 között a műszerek összesen 28 rezgést észleltek, amelyeket egyebek között aszteroida-becsapódások is kiválthattak. A Földön ezek a rengések a Richter-skála szerinti 2-5-ös erősségűek lettek volna. 
Az adatokat újraelemezve megállapították, hogy az Apollo-missziók által feljegyzett rengések egy sorozata nagyon közel történt az LRO által felfedezett törészónákhoz. Nicholas Schmerr, a Marylandi Egyetem kutatója szerint nyolc holdrengés epicentruma nem több mint 30 kilométerre volt az ilyen fiatal zónáktól. 
"Valószínűnek tartjuk, hogy ezt a nyolc rengést olyan törések okozták, amelyek elcsúsztak az után, hogy a Hold kérgében feszültség alakult ki a globális összehúzódás és az árapály erejének hatására"

- mondta Watters.

 Bár az Apollo szeizmométerek 1977 óta nem működnek, ez geológiai szempontból nem számottevő idő. Ezért nagyon valószínű, hogy a törési zónák ma is aktívak - hangsúlyozta Schmerr. 
"Nem gyakran láthatunk a Földön kívül aktív tektonikát, ezért nagyon izgalmas annak gondolata, hogy ezek a törések még mindig okoznak rengéseket a Holdon"

- mondta.

Szerző
Frissítve: 2019.05.14. 16:00