Elmaradt döntések

Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy (…) önkormányzati képviselői tisztségemből eredő feladataimat Rákospalota, Pestújhely és Újpalota fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem - így szól az eskü, amelyet valamennyi XV. kerületi képviselő elmondott, amikor átvette a mandátumát.
Mindennek ellenére május 14-én nyolcadik alkalommal utasította el (vagy napirendre sem vette) a költségvetést a képviselő-testület többsége, annak ellenére, hogy Németh Angéla polgármester hivatalunk munkatársaival szinte minden képviselői elvárást beépíttetett a különböző tervezetekbe. További nehézséget okoz, hogy az elmúlt hetekben sokszor már a napirendet sem fogadják el a képviselők, megtárgyalni sem hajlandók az előterjesztéseket, mit sem törődve annak következményeivel. 
A polgármester és a hivatal megpróbálja enyhíteni a károkat, de az elmaradt döntések egyre nagyobb bajt okoznak a XV. kerületben. Nézzünk néhány konkrétumot.
Április elsejétől a kormány felfüggesztette az állami normatíva kifizetését, ami ezidáig 420 millió forinttal rövidítette meg kerületünket. Az adatszolgáltatás elmulasztása miatt a kincstár megbírságolta az önkormányzatot. (A költségvetésről kellene adatot szolgáltatni, de nincs költségvetés, ezért nincs adat sem.) A bírság összege év végére akár a 48 millió forintot is elérheti.
Törvény írja elő, hogy a bölcsődékben, a gyermekétkeztetésben és a különböző szociális ellátásoknál legkésőbb április elsejéig meg kell állapítani a térítési díjat. A testület kétszer napirendre sem vette a témát, ezért jogellenesen a tavalyi díjakat szedték be az intézmények. A működést biztosítottuk, de attól még jogszabálysértő, amit csinálunk. Ennél nagyobb bajt okozott, hogy késve döntött a testület az óvodai csoportok számáról és a pedagógus létszámról, pedig már elindult a beiratkozás. A polgármester (konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is) segített az aggódó intézményvezetőknek, és megerősítette őket, hogy a tavalyi keret szerint intézhetik a beiratkozást, de ettől még jogsértő ez a megoldás. 
Az önkormányzatok feladata a bírósági ülnökök megválasztása. Képviselő-testületünk ezt sem volt hajlandó napirendre venni. Döntés híján azokban a folyamatban lévő ügyekben, amelyekben a megválasztandó – ám meg nem választott – ülnökök bírói tanácsai járnak el, teljesen újra kellene indítani az eljárást. Ez az időbeli veszteség miatt súlyos érdeksérelem lehet az érintett személyeknek, és indokolatlanul elnyújtja az egyébként is hosszadalmas bírósági eljárást. Szerencsére sikerült megértetni a képviselőkkel, hogy milyen kockázatot vállalnának, ezért a május 14-i ülésen (kétszeri elutasítás után) végre megválasztották az ülnököket. Ugyanazt a két személyt, akiket korábban is jelöltünk.
Költségvetés hiányában a kerületi civil szervezetek nem kapnak pénzügyi támogatást. Ez nem jogsértő, hiszen ez nem kötelező, hanem szabadon választott önkormányzati feladat. De a sportegyesületek, a kulturális egyesületek működését nagyon régóta az önkormányzati támogatás biztosítja, többségüknek nincs is egyéb pénzügyi forrása. Ezek a szervezetek a hivatalnál érdeklődnek és mondják el panaszaikat, amelyeket a köztisztviselőink továbbítanak a politikai vezetőknek, de segíteni nem tudunk. 
Elmaradnak beruházások, amelyre megvan a pénz, de költségvetés híján nem tudunk közbeszerzést kiírni, áll minden.

A kerület jövője szempontjából legfájóbb a Szilas-patak menti szennyvíz főgyűjtő csatorna építkezés eltolódása. Észak-keleti irányba bővülhetne Budapest, ha ez a beruházás megvalósulna, sok potenciális adózó nagyvállalkozó várja, hogy végre induljon a csatornaépítés.
És végül az egyik legfájóbb következmény, hogy nem tudjuk kifizetni a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek az ezévi béremelést. Ez különösen a kis jövedelmű kollégáinknak okoz gondot. Az óvónők, a kisgyermek gondozók, a szociális munkások, az egészségügyi dolgozók egy része másik munkahelyet keres, mert kerületünk lemaradt a bérversenyben.
Köztisztviselőként, a polgármesteri hivatal vezetőjeként nem dolgom minősíteni a helyi politikát, de látom, hogy a költségvetés hiánya milyen problémákat, mennyi indokolatlan sérelmet okoz. És persze törvénysértéseket is, amelyekre nekem kell megoldást keresni, ami azért lehetetlen vállalkozás, mert a jogsértést nem a hivatal, hanem a képviselők követik el.

Borsó a falra

Közel három évvel ezelőtt lemondtam arról, hogy tanácsokat adjak a magyarországi egészségügyi szolgálatok renovációjához. A helyzet azóta még reménytelenebbé vált, pedig akkor úgy tűnt, hogy a kilátástalanság nem súlyosbodhat tovább. Az történik, hogy a teljesen elavult finanszírozási és szolgáltatói rendszer gyökeres megváltoztatásáról ma már senki sem mer beszélni, holott az egész, úgy ahogy van, tarthatatlan. A katasztrófához az fog elvezetni, hogy mindenki elfogadja az ötven éve változatlan alaphelyzetet, és buzgón elmerül a részletekben. Szerintem ez nagy baj, jó lenne, ha tévednék. 
Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem mondom meg ezredszer is a tutit, nem szegem meg az ígéretemet. Csak a jó szándékú balfácánkodás két esetének abszurditását szeretném ismertetni. Az első a tábori ágy adományozás. A kórházban fekvő, súlyos betegség miatt kezelt, nagy megpróbáltatásoknak kitett kisgyerekek szüleinek éjszaka is a beteg közelében maradásáról van szó. Az végre nem kétséges, hogy a szülő ezekben az esetekben mindennél jobban kell a gyereknek, és inkább segít a gyógyításban, mint hátráltatná azt. Azonban ezt a jelentős szemléletváltozást nem követi az intézményrendszer elvárható átalakítása. 
Pedig nagyon egyszerű a megoldás. Egy beteg részére kell kórtermeket kialakítani, ahol megfelelő komfort áll a családtagok rendelkezésére is. Ha valaki azt gondolja, hogy ez luxus, annak két dolgot ajánlok a figyelmébe. Először azt, hogy egy ilyen komfortos „családi kórterem” létesítésének költsége esetenként nem több a kis páciens egynapi gyógyszeradagjának áránál. Másodszor egy kis demagógia: 
a Puskás stadion árából 100 000, azaz százezer ilyen szoba lenne építhető, és országszerte mindössze maximum kettőszázra lenne szükség.

Viszont mi, a Nemzeti Együttműködés csodálatos Rendszerében azon civódunk, hogy melyik kórházigazgató fogadja el az adomány ágyakat, melyik nem, hogy aztán az anyukák és apukák a saját és egy idegen gyerek ágya közötti szűk fél méteren, a vértől, vizelettől és gennytől „gondosan” megtisztított padlón tölthessenek jópár éjszakát.
A második, a NER körülményei között (teljes központosítás) kezelhetetlen ügy a bérkérdés. Kormányunk bölcsei nem is kezelik. Pedig körmükre ég a szakemberhiány. Alig van olyan egészségügyi intézmény hazánkban, ahol ne lenne betöltetlen a „középkáder” (nővér, asszisztens) státuszok harmada, miközben a státusok teljessége nem éri el a szükséglet harmadát. Az orvosi helyek ürességéről mindenki értesül. Nincs háziorvos, kevés a szakorvos. Van sokórás várakozás a rendelőkben és vizsgálatra előjegyzés többhetes határidővel. Ilyen viszonyok között egy igen jelentős béremelés (Gógl és Kásler - orvos és fideszes miniszter - egyaránt 400 százalékra gondolt) sem sok pozitív változást eredményezne. Főként azért, mert az „általános” béremelés csak az ágazat szempontjából és kifelé hangzik jól, alighanem csak minimálisan növelné az egészségügyi pályák vonzerejét. Ha pedig fokozatosan vezetik be, akkor észrevétlen marad, és a létszámemelkedés is el fog maradni. (Természetesen jól jönne az iga jelen húzóinak, de még a beígért soványka 8 százalék is elcsúszni látszik az őszi választásokig.) 
A legnagyobb baj az általános béremeléssel, hogy nem tud teljesítmény-arányos lenni. Márpedig a hálapénz, aminek a megszüntetése a fő kitűzött célok között van, bármennyire kileng is a korrupció irányába, teljesítmény arányos, tehát a teljesítmény minőségi és mennyiségi ösztönzésére alkalmas. Megállom, hogy nem írok javaslatot a megoldásra, de aki ennyiből nem találja ki, abból úgyis hamarosan miniszter lesz, vagy minimum államtitkár.
Szerző
Haskó László

Ugyanaz a nóta

Kedden átadták a 20 milliárd forintból megépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot (OMRRK), egyúttal a kormány a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Renoir még márciusban 3,5 milliárd forintért megvásárolt festményét, Gabrielle nevelőnő aktját. 
Orbán Viktor egyenesen Washingtonból érkezett az eseményre: az európai uniós választási kampány véghajrájában politikai hiba lett volna kihagynia egy alkalmat, ahol a kormány fontosabb kommunikációs patronjait el lehet durrantani. A 200 milliárd forintos Liget-projekt részeként valósult meg az OMRRK: a miniszterelnök ismeretei szerint ilyen léptékű kulturális fejlesztésre csak a legerősebb európai nemzetek képesek. (A sokat szidott németek 277 milliárd forintot költöttek csak a hamburgi koncertpalota, az Elbphilharmonie megépítésére.) De jaj, Európa vezetői a kulturális önfeladás hívei, ügyködésük révén a világ élvonalához tartozó magyar kultúra is eltűnhet a Föld színéről, ismételte meg a zombiapokalipszis emlékezetes fejezetét Orbán. Hogy e gondolatmenetben van némi logikai ellentmondás, ezúttal sem zavarta.
Orbán nagy vonalakban megidézte Lánczi András, a Századvég politikai elemzője (Habony Árpád londoni tanácsadó cége, a Danube Business Consulting vezetője) 2016 őszén, Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában előadott eszmefuttatását. Annak lényege az volt, hogy a nyugati értelmiség „kommunista” – és ez Európa minden bajának oka. Hazánkra ráadásul háborús veszély leselkedik – pedzegette akkor Lánczi. Orbán most Trumptól „hozta a hírt”, hogy a világ nagy változások előtt áll, melynek szelét hazánk is megérzi, miközben az európai értelmiségiek, a baloldaliak a halott fehér kultúra porosodó tárgyait látják nemzeti kincseikben. Ám ha úgy érezzük, hogy kultúránkat veszély fenyegeti, kigyullad egy vörös fény a fejünkben.
Nem fény ez: vörös köd.