Borsó a falra

Közel három évvel ezelőtt lemondtam arról, hogy tanácsokat adjak a magyarországi egészségügyi szolgálatok renovációjához. A helyzet azóta még reménytelenebbé vált, pedig akkor úgy tűnt, hogy a kilátástalanság nem súlyosbodhat tovább. Az történik, hogy a teljesen elavult finanszírozási és szolgáltatói rendszer gyökeres megváltoztatásáról ma már senki sem mer beszélni, holott az egész, úgy ahogy van, tarthatatlan. A katasztrófához az fog elvezetni, hogy mindenki elfogadja az ötven éve változatlan alaphelyzetet, és buzgón elmerül a részletekben. Szerintem ez nagy baj, jó lenne, ha tévednék. 
Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem mondom meg ezredszer is a tutit, nem szegem meg az ígéretemet. Csak a jó szándékú balfácánkodás két esetének abszurditását szeretném ismertetni. Az első a tábori ágy adományozás. A kórházban fekvő, súlyos betegség miatt kezelt, nagy megpróbáltatásoknak kitett kisgyerekek szüleinek éjszaka is a beteg közelében maradásáról van szó. Az végre nem kétséges, hogy a szülő ezekben az esetekben mindennél jobban kell a gyereknek, és inkább segít a gyógyításban, mint hátráltatná azt. Azonban ezt a jelentős szemléletváltozást nem követi az intézményrendszer elvárható átalakítása. 
Pedig nagyon egyszerű a megoldás. Egy beteg részére kell kórtermeket kialakítani, ahol megfelelő komfort áll a családtagok rendelkezésére is. Ha valaki azt gondolja, hogy ez luxus, annak két dolgot ajánlok a figyelmébe. Először azt, hogy egy ilyen komfortos „családi kórterem” létesítésének költsége esetenként nem több a kis páciens egynapi gyógyszeradagjának áránál. Másodszor egy kis demagógia: 

a Puskás stadion árából 100 000, azaz százezer ilyen szoba lenne építhető, és országszerte mindössze maximum kettőszázra lenne szükség.

Viszont mi, a Nemzeti Együttműködés csodálatos Rendszerében azon civódunk, hogy melyik kórházigazgató fogadja el az adomány ágyakat, melyik nem, hogy aztán az anyukák és apukák a saját és egy idegen gyerek ágya közötti szűk fél méteren, a vértől, vizelettől és gennytől „gondosan” megtisztított padlón tölthessenek jópár éjszakát.
A második, a NER körülményei között (teljes központosítás) kezelhetetlen ügy a bérkérdés. Kormányunk bölcsei nem is kezelik. Pedig körmükre ég a szakemberhiány. Alig van olyan egészségügyi intézmény hazánkban, ahol ne lenne betöltetlen a „középkáder” (nővér, asszisztens) státuszok harmada, miközben a státusok teljessége nem éri el a szükséglet harmadát. Az orvosi helyek ürességéről mindenki értesül. Nincs háziorvos, kevés a szakorvos. Van sokórás várakozás a rendelőkben és vizsgálatra előjegyzés többhetes határidővel. Ilyen viszonyok között egy igen jelentős béremelés (Gógl és Kásler - orvos és fideszes miniszter - egyaránt 400 százalékra gondolt) sem sok pozitív változást eredményezne. Főként azért, mert az „általános” béremelés csak az ágazat szempontjából és kifelé hangzik jól, alighanem csak minimálisan növelné az egészségügyi pályák vonzerejét. Ha pedig fokozatosan vezetik be, akkor észrevétlen marad, és a létszámemelkedés is el fog maradni. (Természetesen jól jönne az iga jelen húzóinak, de még a beígért soványka 8 százalék is elcsúszni látszik az őszi választásokig.) 
A legnagyobb baj az általános béremeléssel, hogy nem tud teljesítmény-arányos lenni. Márpedig a hálapénz, aminek a megszüntetése a fő kitűzött célok között van, bármennyire kileng is a korrupció irányába, teljesítmény arányos, tehát a teljesítmény minőségi és mennyiségi ösztönzésére alkalmas. Megállom, hogy nem írok javaslatot a megoldásra, de aki ennyiből nem találja ki, abból úgyis hamarosan miniszter lesz, vagy minimum államtitkár.
Szerző
Haskó László

Ugyanaz a nóta

Kedden átadták a 20 milliárd forintból megépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot (OMRRK), egyúttal a kormány a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Renoir még márciusban 3,5 milliárd forintért megvásárolt festményét, Gabrielle nevelőnő aktját. 
Orbán Viktor egyenesen Washingtonból érkezett az eseményre: az európai uniós választási kampány véghajrájában politikai hiba lett volna kihagynia egy alkalmat, ahol a kormány fontosabb kommunikációs patronjait el lehet durrantani. A 200 milliárd forintos Liget-projekt részeként valósult meg az OMRRK: a miniszterelnök ismeretei szerint ilyen léptékű kulturális fejlesztésre csak a legerősebb európai nemzetek képesek. (A sokat szidott németek 277 milliárd forintot költöttek csak a hamburgi koncertpalota, az Elbphilharmonie megépítésére.) De jaj, Európa vezetői a kulturális önfeladás hívei, ügyködésük révén a világ élvonalához tartozó magyar kultúra is eltűnhet a Föld színéről, ismételte meg a zombiapokalipszis emlékezetes fejezetét Orbán. Hogy e gondolatmenetben van némi logikai ellentmondás, ezúttal sem zavarta.
Orbán nagy vonalakban megidézte Lánczi András, a Századvég politikai elemzője (Habony Árpád londoni tanácsadó cége, a Danube Business Consulting vezetője) 2016 őszén, Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában előadott eszmefuttatását. Annak lényege az volt, hogy a nyugati értelmiség „kommunista” – és ez Európa minden bajának oka. Hazánkra ráadásul háborús veszély leselkedik – pedzegette akkor Lánczi. Orbán most Trumptól „hozta a hírt”, hogy a világ nagy változások előtt áll, melynek szelét hazánk is megérzi, miközben az európai értelmiségiek, a baloldaliak a halott fehér kultúra porosodó tárgyait látják nemzeti kincseikben. Ám ha úgy érezzük, hogy kultúránkat veszély fenyegeti, kigyullad egy vörös fény a fejünkben.
Nem fény ez: vörös köd.

Fehér foltok

Nem reprezentatív kutatás, de a lapunkat megkereső 10 levélíróból 9 meg van győződve arról, hogy elcsalják a választást. Konkrét csalást most, az EP-szavazás előtt legfeljebb az ajánlások másolgatásánál látni (a bizonyítás, tudjuk, szinte lehetetlen), de azt mindenki tudja, hogy a szabályokat manipulálják. Nem véletlenül hagyja nyitva a Fidesz a kis, vagy nem is olyan kis kapukat. Túl sok a kerülőút, a kibúvó, a szabályozatlan terület, a fehér folt.
Személyes adatokat másoltak át egyik ajánlóívről a másikra; halottak neveit használták; aláírásokat hamisítottak – csak néhány példa a tavalyi parlamenti választás körüli visszaélésekről. És ezek nem ellenzéki vádaskodások, hanem Polt Péter legfőbb ügyész felsorolása arról, hogyan csaltak vagy csalhattak 2018-ban. A lista távolról sem teljes. Nincs benne például az, hogy néhány helyen feltűnően sok volt az érvénytelen voks, vagy a felvett és a leadott szavazatok közötti eltérés. Ahogy az sem, hogy az egyik-kelet-magyarországi községben a szavazatszámláló bizottság tagjai karon fogva mentek a választókkal a fülkébe, és azt is a tudtukra adták, hogy a Fideszre érdemes szavazni. Az egyik pécsi körzetben egy férfi a szavazás előtt ismerte el: fizettek neki, hogy a kormánypárti jelöltre húzza az ikszet – utóbb ennél az esetnél a Kúria is megállapította a jogsértést.
Egyszerű a képlet: akkor buktak ki a gyanús esetek, amikor a szavazókörökben ott ültek az ellenzéki delegáltak. Mert ami nem látszik, és nincs, aki beszéljen róla, az választási szempontból olyan, mintha meg sem történne. A fideszes szabályokat amúgy is trükközésre faragták. Indulhatnak kamupártok, szinte csak a Fidesz plakátolhat, médiafelülete alig van az ellenzéknek, a levélben szavazók névjegyzékében ki tudja, mennyi halott lehet, a választókerületeket úgy rajzolgatják át, ahogy akarják (legutóbb Miskolcon bukott ki egy ilyen példa).
Ilyen impozáns manipulációs készlettel az induláskor elbillen az eredmény. Az ellenzéknek egy lehetősége van: minden szavazókörbe saját embert küld, aki jelez, ha lát valamit. Elképesztő, hogy a dolog mégsem működik. Hétfőig – a határidő előtt három nappal – mindössze 1500 delegáltat neveztek meg összesen a listát állító pártok, a lehetséges 184 ezerből. Ha nem változik radikálisan a képlet, a bő 10 ezer szavazókörből megint több ezer marad fehéren. Ne legyen kétsége senkinek: a Fidesz végül mindenhova küld delegáltat, aki szavaz is, ha előkerül valamilyen jogsértés – és nem kell varázsgömb hozzá, hogy megjósoljuk, a kormánypártnak kedvező eredménynek aligha fekszik majd keresztbe.
Lényegében mindegy is, hogy az ellenzék azért nem küld bizottsági megfigyelőket: mert nincs elég embere, vagy csak abban bízik, hogy a Fidesznek sem lesz sok. Ami biztos, hogy rosszul jön ki ebből a helyzetből. Mert minden elcsalt ellenzéki szavazat ellenzéki mandátumba kerülhet. Most – a felmérések alapján – csak valószínű, hogy a Fidesz nagy többséget szerez. De ha fehér foltok ezrei maradnak, akár előre beírható az újabb kétharmad.
Szerző
Markotay Csaba