Egy rezisztens ország

Amíg a Morgan Stanley, a világhíres pénzügyi szolgáltató azon kesereg, hogy - szép, nyelvújításkori szavunkkal szólva - komorodnak az euróövezeti kilátások, addig a magyar gazdaság mostani teljesítményét nyomon követők tobzódnak a hurráhangulatban, s egymásra licitálva nem átallanak olyan jelzőket használni, mint "elképesztő, felpörgő, hasító." 
Napjainkban furcsa helyzet állott elő: míg a fejlett Európa küszködik azzal, hogy gazdasági növekedését egy elfogadható szintre tornássza fel, a Morgan Stanley Magyarországról megállapítja, "figyelemre méltó mértékben" bizonyult ellenállónak, a valutauniós környezet romlásával szemben az elmúlt év utolsó negyedévétől az ország  növekedési pályán volt. A londoniak igazolni látszanak azt a tételt, hogy a gazdasági várakozásokban is mind nagyobb szerepet játszanak a pszichológiai elemek. Elárulták: sejtéseik voltak arról, hogy a magyar gazdaság akár öt százalékot is meghaladó mértékben izmosodhatott, évesítve 2019 első negyedében (a statisztikusok 5,3 százalékos ütemet mértek), ám az euróövezet előzetes számait ismerve nem vitte őket rá a szívük, hogy elhiggyék, Magyarország - legalábbis egyelőre - az erőteljes növekedés pályájára állt. 
A lélektani tényezők azonban fordítva is működnek. A külföldi hátterű, exportra termelő nagyobb hazai cégek vezetői - dacolva a fejlett európai országok kevés eredményt szülő erőfeszítéseivel - rózsásnak látják a saját jövőjüket. 2017 vége óta jobb és még jobb konjunkturális kilátásokról adnak számot. Teszik ezt annak ellenére, hogy azzal kénytelenek szembesülni: jövőbeni megrendeléseik ennek sorra ellentmondanak. 
A növekedés korlátai számosak. A munkaerőpiaci kilátások hamarosan akadályozni fogják a bővülést. Az emberi munkát kiváltó, széleskörű robotizáció is csupán szép ábránd maradhat még jó darabig. A valóság egyelőre az, hogy például az informatikus munkatársak lehalászása már az egyetemek alsó évfolyamait is elérte, mert a cégeknél úgy vélik, a tanulmányaik elején tartó ifjak félkész tudással is többet érnek a semminél. A hírek szerint azonban bár a diákoknak a pénz minden bizonnyal jól jönne, a szakmai hitelességet még ennél is többre becsülik.
A hazai növekedést a lakossági fogyasztás és a nem ritkán értelmetlen beruházások hajtják. No meg az export. A nálunk még mindig felettébb olcsó termelés arra készteti például a gépjárműipart, hogy saját hazafias buzgalmukat feladva előbb otthoni termelésüket fogják vissza, s csak utána a feltörekvő országokbelit. Azonban a kocka itt is fordulni látszik. A lendületünk  jó, ha az év végéig még kitart. Már a magyarországi beruházások lassításáról, elhalasztásáról szólnak a hírek.
Eközben a németek már reménysugárnak tekintik, hogy az év első három hónapjában képesek voltak 0,4 százalékkal növekedni. Ahogy ők fogalmaznak: két reményvesztett negyedév után. Régóta tudjuk: számunkra nem keletről fúj a szél, de még nem is a kereskedelmi háborúzó Egyesült Államokból. Vigyázó szemünk az euróövezetre vetjük. Többet 2019 tavaszán aligha tehetünk.
Szerző
Bonta Miklós
GDP

Egyre átlátszóbbak vagyunk

Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Ha ez így volna, ebben az országban már csupa öregember élne, mert szeretünk vájkálni a mások életében. A járókelők benéznek a földszinti ablakon, a szomszéd hallgatózik a falon, átles a kerítésen. A napokban olvastam, hogy egy szegedi klinika intézetvezetője az egészségügyi nyilvántartó rendszerben kutakodott az egyik beosztottja személyes egészségügyi adatai között. 
Innen nézve meglehetősen ijesztő, hogy akár még illetéktelenek is hozzáférhetnek az egészségügyi adatainkhoz. A háziorvosom mesélte, amikor az év elején feltette azokat a bizonyos kötelező kérdéseket, amelyeket be kellett táplálnia rólam a láthatatlan, de kíváncsi „központi orvosnak”, hogy ő maga is kicsit bizonytalan, jól teszi-e, hogy a betegeiről a legkényesebb adatokat is rögzíti. Ki tudja, hol, kinél landolnak? Aztán ott vannak a „felhőbe” feltöltött receptek is, amelyek szintén sokat elárulnak az egészségi állapotunkról. 
Ez mind csak egy-egy szeletkéje annak a mohóságnak, ahogyan a Nemzeti Együttműködés Rendszere vájkál a magánéletünkben.

Úgy is mondhatjuk, hogy az utóbbi években a kíváncsiskodást állami szintre emelték, s egyre újabb területekre terjeszti ki a „nagy testvér” a figyelmét. Az még talán rendjén is van, hogy a nagyvárosok bűnügyileg fertőzött körzeteiben, a közutakon szaporodnak a térfigyelő kamerák - Magyarországot jelenleg mintegy 16 ezer ilyen eszközzel figyelik. A szabályok szerint ezeket a felvételeket néhány napon belül törölni kellene, ám a „szervek” azért lobbiznak, hogy egyre jobban kitolják ezt a határidőt. Szó van a különféle rendszerek összekapcsolásáról is, de ez csúszik, mert aligha menne bele a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, vagy a TEK, hogy minden ilyen begyűjtött „tudás” egyedüli birtokosa Pintér Sándor legyen.
A magánéletünk iránti kíváncsiság egyik élenjárója a közösségi média. Kevesen gondolják végig, hogy ami információt oda feltesznek, az örökre ott is marad, és akkor is visszakereshető, amikor arra a legkevésbé sem számítunk. Új állásra pályázunk? Az interjú előtt a HR-osztály könnyűszerrel utánunk néz, kivel, mit osztottunk meg korábban, milyen a politikai kötődésünk, a kapcsolati hálónk, a baráti körünk… 
Éppen a napokban járta be a világsajtót az a hír, miszerint Kínában ezt már olyan tökélyre fejlesztették, hogy a hatóságok szinte mindenkiről mindent tudnak. Mi persze még a fasorban sem vagyunk e téren, de újabb nagy lépést teszünk ebbe az irányba. Júliustól a legkisebb panziónak is jelentenie kell, hogy mikor, kivel vettünk ki szobát, és meddig voltunk ott. Aki nem jelent, azt megbüntetik, akár be is zárathatják. 
Hírek szerint már a fürdők számára is készítik a szoftvert, amivel majd jelenteniük kell a „nagy testvérnek”, hogy ott jártunk. Talán lesz kamera is, hogy úsztunk-e, vagy csak pancsoltunk a medencében, esetleg háromnál többen sustorogtunk a sarokban, ami egyesek esetében akár tiltott gyülekezésnek is minősülhet majd.
Szerző
Somfai Péter

Légiósok

Azt mondja Toroczkai László (a Jobbikból kiszakadt parlamenti párt, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke), hogy ő az alkotmányosság talaján áll. Ott ácsorogva megszervezte a betiltott Magyar Gárda (Hagyományőrző és Kulturális Egyesület) „eszmeiségének és szellemiségének örökösét”, a Nemzeti Légiót. Kedden, díszegyenruhások körében jelentette be, hogy a szervezet „missziója” a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, az élet- és vagyonvédelem, valamint a kilakoltatott családok megóvása. Amit megfejelt a nem enyhülő cigánybűnözéssel ("bevett kriminológiai meghatározás") és azzal, hogy elégedetlen az ügyészségek és a bíróságok munkájával, ezért mint pártvezetőnek, tennie kellett valamit. 
Most hát itt van nekünk a Magyar Légió, amely a szegedi gondolat szellemében a száz éve Horthy Miklós vezetésével megalakult Nemzeti Hadsereget mintázza. Akkor az országot a kommunistáktól kellett "megtisztítani”, ma az "anarchia felé haladó országot kell megmenteni, mert van olyan cigány párt, amelyik cigány tartományt akar leválasztani Magyarországról és akad olyan település, Törökszentmiklós, ahol cigány klán tartja rettegésben a helybelieket".
Nem tudjuk, mi kezd majd a magyar állam ezzel az újabb paramilitáris szervezettel, párthadsereggel, amelynek alkotmányos demokráciában semmi keresnivalója, hiszen itt az intézményesített fegyveres erőszakszervezetek fenntartása és használata, társadalmi közmegegyezés alapján, állami monopólium. Nem tudjuk, mit szól az a magyar állam a Nemzeti Légió június 1-re, Szegedre tervezett zászlóbontásához, amelytől nem áll éppen távol a szegedi gondolat ápolása. 
Azért kellemetlen hírünk is van Toroczkai Lászlónak. Elkésett az újabb kísérlettel, hogy szélsőjobbról előzze a hatalmat. A magyar kormányzó jobboldal nevében Kövér László házelnök már bejelentkezett a bíróságok államosítására is. A totalitárius hatalom kiépüléséhez aligha láthatja szükségét a Nemzeti Légiónak, miután ő maga is úgy áll az alkotmány talaján, mint Toroczkai. Sehogy.
Szerző
Friss Róbert