Kami Rita 49 éves hegyi vezető május 15-én, szerdán, helyi idő szerint reggel nyolc előtt tíz perccel ért ismét a csúcsra. Ezzel megdöntötte saját világrekordját: nála többször senki sem kapaszkodott fel a 8848 méteres tengerszint feletti magasságra. „Nem azért megyek, hogy rekordokat állítsak fel. Dolgozom. Sokáig nem is tudtam, hogy nyilvántartják, ki hányszor járt odafenn” – mondta a férfi, mielőtt útnak indult. Ezúttal nem külföldiekkel mászott, hanem hét helyi kollégájával: drótköteleket húztak ki, létrákat helyeztek el, vagyis az utat készítették elő az utánuk következőknek. A főszezon hivatalosan az előző nap kezdődött, lassan megindul a turisták áradata.
Serpák főszerepben
A csúcsok csúcstartója először 24 esztendős korában, 1994-ben kísért föl hegymászókat az Everestre, azóta szinte minden évben megjárta az utat. Ez a szakma családi hagyomány náluk, az apa az elsők között cserélte a jakpásztorkodást a modern idők jövedelmezőbb kenyérkereső foglalkozására, a hegymászók kalauzolására a múlt században. A bátyja 17 alkalommal volt odafenn a Csomolungmán. Férfi rokonai között inkább az számít különcnek, aki még egyszer sem vitt föl senkit. Kami megfordult már a hegység más híres nyolcezres magaslatain is. Listáján szerepel a K2 (8611 méter), a Cso Oju (8188 m), a Manaszlu (8163 m) és a Lhoce (8516 m).
A közösségi médiában özönlöttek a gratulációk a nepáli férfinak. Kivételes alkalom, hogy egy serpáé a főszerep – a Himalája „meghódítása” rendszerint nem róluk szól, pedig nélkülük a külföldiek aligha mernének nekivágni (vagy ha mégis, annak nem lenne jó vége). Edmund Hillary és Tendzing Norgaj első sikeres kísérlete (1953) óta a csúcsmászás idegenforgalmi iparággá fejlődött a hegyi országban. A bennszülött hegyi vezetők és teherhordók, ahogy a hőskorban, manapság is nélkülözhetetlenek: ők ismerik az utat, ők tudnak reagálni a váratlan helyzetekre, és ezen a magasságon, a ritka levegőben rendszerint csak ők bírják el a felszerelést. Aligha kérdéses, hogy sportértékben az övék a legkomolyabb teljesítmény.
A Csomolungma tehát divatba jött. Hillaryék óta több mint ötezren büszkélkedhettek el azzal, hogy feljutottak a bolygó legmagasabb hegycsúcsára. A szezon márciusban kezdődik, de a csúcskísérletek ideje most, májusban jön el, ilyenkor okozza az időjárás a legkevesebb meglepetést. Az idén a nepáli oldalon 378 engedélyt állítottak ki a hatóságok, darabját 9000 euróért (csaknem 3 millió forint). Bizony, nem olcsó mulatság. A túloldalról, Tibet felől – az a nehezebbik út – további 140 mászó próbálkozhat, miután a kínai hatóságok az év elején jelentősen korlátozták az engedélyek számát. Ehhez jönnek még a hegyi vezetők, így ha az időjárás nem tesz keresztbe, megdőlhet a tavalyi rekord, amikor is 807 ember jutott fel az Everestre.
Holtak hava
Ám az igazi tömeget az alacsonyabban fekvő, úgynevezett alaptáborok vonzzák. Ezek azért kedvelt célpontok, mert nemcsak képzett alpinisták, hanem egyszerű kalandvágyó turisták is eljuthatnak odáig. Egy jól sikerült szelfi reményében egyre többen vágnak neki a kalandnak, ebben az évtizedben már tízezrek merészkedtek fel valameddig a hegyoldalban. Magyar utazásszervezők is kínálnak ilyen utakat; akad köztük, aki jetinézést is feltüntet a programban. A himalájai hegymászás tömegsport lett, bírálói szerint öncélú szórakozás, ami környezeti károkat okoz.
Még a huszonegyedik században, a legmodernebb felszerelésekkel sem veszélytelen a vállalkozás. Tavaly négyen haltak meg, két külföldi és két serpa. Öt évvel ezelőtt harmincöten vesztek oda az alázúduló hóban. Az 1950-es évek óta legkevesebb háromszázan vesztették életüket a csúcs felé tartva. Úgy becsülik, a holttestek kétharmada azóta is a hótakaró alatt lehet. A felmelegedés miatt olvadnak a gleccserek, sorra bukkannak fel a holttestek a jég alól. Általában az utóbbi évek áldozatai kerülnek elő. Nem kis feladat lehozni őket a hegyről. A hatóságok és a profik illő tisztelettel bánnak a maradványokkal, viszont előfordul, hogy a beléjük botló turisták lefotózzák a holttesteket, és képeiket kegyeletsértő módon az interneten posztolják.
A tömegessé váló turizmus másik kellemetlen következménye, hogy a Himalája legnépszerűbb útvonalait ellepte a szemét. Csakhogy ezen a terepen nem olyan egyszerű összeszedni a hulladékot, mint egy városi parkban (ott sem mindig sikerül).
A gyalogos szemétszállítás veszélyes, az alattomos hasadékok között nehéz teherrel kellene visszatérniük – ki másnak, mint a helyi munkaerőknek. A 2014-15-ös lavinakatasztrófák idején a túlélők mindenüket hátrahagyva menekültek a 6400 méteres magasságban fekvő, úgynevezett 2-es táborból. Sátrak, hegymászóeszközök, oxigénpalackok, mobil konyhák és vécék maradtak utánuk a bázison. A rekorder Kami Rita maga is ott volt a szerencsétlenség idején, de épségben lejutott, és folytatta munkáját.
Szemétdomb a Himalájában
A nepáli hatóságok két éve úgy próbálták eltüntetni a szemétdombot, hogy speciális, 80 kilogramm teherbírású szemeteszsákokat küldtek fel a hegymászókkal, kísérőikkel és a hordárokkal. A szeméttel teli zsákokat helikopterrel vitték le az alaptáborba. Merthogy helikopterek amúgy is járnak fel, újabban a levegőből dobják le a mászóköteleket a csúcs felé tartó alpinistáknak, visszafelé pedig az akció idején kukásként üzemeltek. Akadt külföldi idegenforgalmi vállalkozó, aki kilónként 2 dollár jutalmat adott a gyűjtőhelyre lehozott szemétért.
Túloldalt a kínaiak tavaly három hulladékgyűjtő akciót is szerveztek, és a Xinhua hírügynökség beszámolója szerint 8 tonnányi szemetet hoztak le a Himalájából. Mégsem lehettek maradéktalanul elégedettek az eredménnyel, mert ezek után új tábort nyitottak, két kilométerre a régitől, hogy a vendégeknek ne kelljen illúzióromboló kupacokon átgázolniuk. A 4980 méteren fekvő, lélegzetelállító Rongpu kolostor fölötti terület bejárására ezentúl a környezet védelmében jóval kevesebben kapnak engedélyt, mint ahányan a korábbi években. A nepáli oldalon áprilisban rendeztek tavaszi nagytakarítást, három tonna szeméttől szabadították meg a hegyoldalt.
