klímaváltozás;migráció;

2019-05-17 11:04:43

Politikai klímaváltozás

Manapság sokan idézik előszeretettel Václav Havel szavait Orbán Viktorról. A néhai cseh államfő és írófejedelem Orbán 2002-es bukását követően így nyilatkozott: „Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.” 

Prófétai szavak voltak ezek. Hazánk az elmúlt kilenc évben a rendszerszintű korrupció és az idegengyűlölet kormányzati szítása következtében morálisan gyakorlatilag megsemmisült, a társadalom pedig kettészakadt a szegények tömegeire, illetve a jelenleg regnáló rezsim által kedvezményezett kevesekre. Számba vehető belpolitikai ellenfél híján a becsvágyó parvenü immáron az európai döntéshozatalban kíván meghatározó szerepet játszani, szélsőjobboldali elvbarátai segítségével kvázi az EU szétverését tűzve ki célul. Arra azonban Havel sem gondolt annak idején, hogy destruktív törekvéseivel hovatovább az egész emberi civilizációnak ártana.

Pedig nehezen hihető, hogy Németh Szilárd nem a legfelsőbb helyről kapta az ukázt, miszerint a Fidesz lakossági fórumán, Csepelen állítsa szembe egymással a klímaváltozást és a migrációt. A kormánypárt alelnöke egyetértően kommentálta a fórum azon résztvevőinek véleményét, akik a kataklizmával fenyegető globális felmelegedés jelentőségét elbagatellizálták, s a bevándorlást nevezték meg első számú sorskérdésként. Az senkit nem lepett meg persze, hogy az uniós döntéshozókra váró tennivalók közül Orbán az amúgy erőteljesen apadó migrációs hullám megállítását tenné meg első számú agendának, hiszen egész politikája a bevándorlókkal való riogatásra épül. De hogy jön ide egyszer csak az éghajlatváltozás lekicsinylése? Netán Orbán Viktor így akart kedveskedni a klímaváltozás koncepcióját közismerten elutasító Donald Trumpnak?

Mintha a magyar diplomácia vezetője is érzékelte volna az új keletű változást a Fidesz kommunikációjában. Szijjártó Péter a minap Budapesten tárgyalt brazil kollégájával. Azzal az Ernesto Araújóval, aki szerint a klímaváltozás a „kulturális marxisták” összeesküvése, hogy aláássák a nyugati világ gazdaságát, és Kína növekedését segítsék elő. A brazil külügyér és Szijjártó természetesen egyetértett abban, hogy a migráció prioritást élvez a világpolitika problémái között.

Mindebből leszűrhető, hogy a fizikai értelemben vett éghajlatváltozás, valamint a politikai klíma változása között igencsak szoros összefüggés áll fenn. Orbán Viktor „kinőtte” Magyarországot, manapság már európai bajkeverőként akadályozná a globális felmelegedéssel szembeni közös fellépést. A május 26-i EP-választás tétje elsősorban annak megakadályozása, hogy a magyar kormányfő mérvadó szereplővé váljon az összeurópai politikai porondon. Václav Havel után szabadon: utóbbi opciótól Isten óvja a világot.