Tudomány;kutatás;kávé;

2019-05-18 11:11:00

A kávé már akkor is hat, ha csak rágondolunk

Meginni sem kell, hogy felpörögjünk, már ha hiszünk benne, hogy virtuálisan is hat – derült ki egy kanadai kutatásból.

Már attól felgyorsul az agy működése, jobban tud koncentrálni egy kávéfüggő, ha a feketéjére gondol, feltéve, ha elhiszi, hogy hat rá – írta a Qubit egy kanadai marketingszakember és pszichológus által vezetett kutatócsoport megállapításai alapján. A Consciousness and Cognition című szaklap legutóbbi számában publikált tanulmány szerint a kávéfüggőknek már az is elég, hogy a kedvenc italukról beszélgetnek. 

A virtuális ösztönzés a teára nem igaz, pedig a koffeinnel rokon, tein nevű hatóanyaga miatt annak élénkítő hatása is hasonló.

A kísérletben részt vevőknek egy nem létező nemzetközi vállalat számára kellett mottót kitalálniuk, miközben gőzölgő kávéról készült képeket nézegettek. A csésze puszta látványától minden nyugati, kanadai, amerikai résztvevőnek – reflexszerűen – emelkedni kezdett a vérnyomása. A keleten élő, kínai és japán – inkább teát fogyasztó – résztvevők teljesítményén azonban nem sokat dobott a kávé gondolata. Mivel a virtuális kávé hatását csak kis létszámú mintán igazolták, így a kutatók hangsúlyozták, hogy a megállapításaikat további kutatásokkal alátámasztani.