Ezerkilencszáznegyvenegy tavaszára világossá vált, hogy a második világháború nem fogja elkerülni a Szovjetuniót, s a németek a nyugati után újabb frontot nyitnak keleten. Magyarország pedig rövid időn belül számíthatott arra, akarja vagy sem, aktív részesévé válik az öldöklésnek.
Gróf Teleki Pál miniszterelnök ekkor „Titkos” jelzéssel négy gépelt oldalas elemzést küldött a külügyminiszternek. (A tisztséget 1941. február 4-től Bárdossy László töltötte be a január 27-én elhunyt gróf Csáky István után. Igaz, betegsége miatt 1940. december 21-től Csákyt a miniszterelnök Teleki helyettesítette a külügyi tárca élén. Bárdossy pedig, akit Teleki öngyilkossága után 1941. április 3-án Horthy miniszterelnökké nevezett ki, "ideiglenesen" - 1942. március 7-ig, tehát lemondásáig - megtartotta a külügyi tárcát is.) Teleki elemzésében röviden összefoglalta nézeteit a bel- és külpolitikáról, a háború kimenetelével kapcsolatos aggályairól, nem utolsósorban a háború után bekövetkezhető baloldali fordulatokról.
Több évtizedes történészi kutatómunkám során előkerült sok olyan dokumentum, amely nem kötődött a szociáldemokrata mozgalomhoz, a XX. század magyar bel- és külpolitikájához viszont igen, és eddig feldolgozásokban, publikációkban nem találkoztam velük. Ilyen az 1941. március 3-i Teleki-levél is, amelyet itt közlök, és amely figyelmet érdemlő adaléka lehet a már feltárt és megjelent dokumentumoknak. Átnézve a Telekiről elérhető anyagokat, nem találkoztam olyan írásával, amely ilyen tömören, egyértelműen, nyíltan vázolta volna fel véleményét a hitleri Németország indította gyilkos háborúról, várható „sikeréről” és következményeiről.
A levél hivatalos dupla iratőrzőben, másolatként maradt fenn. A szövegen nincs aláírás és dátum. Az első oldalon azonban közlik: a beérkezés dátuma 1941. március 3. Ekkor került a „KÜLÜGYMINISZTER” politikai ügyosztályára. Az elemzést a londoni és a washingtoni magyar követnek kellett volna továbbítani azzal a céllal, hogy a megfelelő alkalommal felhasználhassák iránymutatásként, a kormány véleményeként. Az iratőrzőn ceruzával írt, olykor már elhalványult bejegyzések találhatók, amelyek fontos útmutatásokat közölnek, de nem eldönthető, hogy a dokumentumot továbbították-e. Teleki egy hónappal később, 1941. április 3-án, mint köztudott, öngyilkos lett, feltehető, hogy a szigorúan bizalmas anyagként kezelt szöveget (amit alátámaszt a figyelmeztetés: ”Csak kebelbéli futárral!” közvetíthető) nem továbbították, és feledésbe merült.
Íme a levél betűhíven:
A magyar kormánynak főfeladata ebben az európai háboruban az, hogy Magyarország katonai, anyagi és népi erejét a háboru végéig konzerválja. Minden áron távol kell maradnia a konfliktusban való részvételtől. A háboru kimenetele kétséges. De minden eshetőségben Magyarországnak fontosabb, hogy megtépázatlanul álljon ott az európai konfliktus befejeződésének periódusában. Nagyon könnyen megtörténhetik, különösen Németország esetleges vereségének esetén vagy még Németország nem is egészen teljes veresége esetén, hogy a háboru végén akár egész Európában, akár Európának ebben a keleti részében kaotikus állapotok állanak be, amelyek legnagyobb veszéllyel azon államokra fognak járni, amelyek védtelenek, amelyek anyagi eszközeiket és hadseregüket a konfliktus befejeződése előtt feláldozták. Magyarországot különböző veszélyek fenyegetik vagy fenyegethetik. Az orosz veszély, amely különösen Németország veresége esetén át fog nyulni Szlovákiára és Pozsonyig az egész északi magyar határ mentén is jelentkezni fog.- A román veszély. A románoknak nyilatkozatai, magaviselete, atrocitásai bizonyíték, hogy Magyarország esetleges gyengeségét feltétlen felhasználnák egy betörésre, amelynek vérengző voltát a románok viselkedése és saját forradalmuk is eléggé világossá teszik.- Az általános kommunista veszély, amely Európának ezt az egész részét, melyben Magyarország is fekszik, érheti.- A szlovák veszély. A szlovákok ugyan elenyészően gyengék velünk szemben, de ha mi teljesen fegyvertelenek és elesettek lennénk, ez is számíthat.- És végül - bár ma a jugoszlávokkal jóban vagyunk és barátságunk mind inkább erősödik, de nem utolsó sorban azért, mert bennünk barátságos és őket is alátámasztó erőt látnak - ezen erő összeomlása esetén nekik is támadhatnak egyéb gondolataik.- Mindezeknek következtében a magyar politika vezetőinek első, majdnem egyetlen feladata az, hogy Magyarországot épen és erőben megtartsák a háboru végéig. Kockáztatni az országot, fiatalságunkat, hadierőnket csak önmagunkért szabad és senki másért.
Hogy ezt a feladatot csak megfelelő kiegyensúlyozással, taktikával bizonyos engedékenységgel, amelynek határa azonban az, hogy szuverenitásunkat ne érintse és ne sértse, lehet elérni, ez világos. Kis ország vagyunk, sajtónk nem világsajtó. A magyarságon kivül magyar lapot senki nem olvas. Az egyedüli német lap a Lloyd 10.000 példányban jelenik meg, ebből 8000-et a budapesti zsidóság olvas. Ki a csudának árt vagy használ az, hogy ez a sajtó mit ir vagy mit nem ir. A magyarság gondolatvilágát, saját nemzeti érdekei, saját függetlensége, önállósága, szabadságszeretete tekintetében nem változtatja meg. Ennek megítélése különbenis a magyar kormányra tartozik és bizonyára a magyar kormány több történelmi és több élettapasztalattal rendelkezik ennek megítélésére, mint bárki idegen.
A magyar kormánynak másik főfeladata az, hogy a magyarság nemzeti érzését és evvel kapcsolatosan szabadságszeretetét, függetlensége fenntartásáért való áldozatkészségét, nemzeti gondolkodásunk fenntartását mindenféle idegen eszmével szemben is fenntartsa. Mert hiszen ma nemcsak Magyarországon, de Európa minden kis államában ez a fő és ez ma, a nagyhatalmaknak konfliktusa alatt az egyedül lehető. Mert a nagyhatalmak - egyik úgy mint a másik - amikor saját vitális érdekeikért küzdenek, nem érnek rá és nem is szándékoznak és nem is természetük fehér keztyüt huzni külön arra, hogy a kis államokkal foglalkozzanak. A magyar kormány igen jól tudja, hogy mit kell tennie arra, hogy a magyar nemzetnek önfenntartási erejét, függetlenségéért való áldozatkészségét, nemzeti érzését fenntartsa és igen jó szeme van arra, hogy megítélje, hogy ezek a magyar társadalmat milyen mélységesen áthatják és hogy ebből a megfelelő erőt, illetve biztonságot merítse a cselekedeihez.
A nagyhatalmak sajnos nem mélyednek el a kisebbek sajátos helyzetének és körülményeinek megítélésébe. Ugyanazt várják el a különböző kis államoktól és ugyanazt követelik, tekintet nélkül a helyzetek különbözőségére. És nem veszik tekintetbe azt, hogy ezeknek a kis államoknak is van saját életük, saját érdekük és ha nem kívánnak az egyik állam szolgája lenni, nem kívánnak a másiké sem lenni.- Amidőn az angol követ a múlt nyár folyamán - tehát még Besszarábia elfoglalása és a magyar-román konfliktus előtt - figyelmeztette a magyar miniszterelnököt, hogy ha a németek átvonulnak Magyarországon Románia ellen, oly államot fognak megtámadni, amelyet Anglia garantált, a miniszterelnök ezt rendkívül zokon vette azért, mert Magyarország semmibevételét látta abban, hogy nem vették tekintetbe sajátos helyzetünket és sértette, mint kis állam miniszterelnökét, az a bánásmód, amely a kis államokat nem egymástól különböző élőlényeknek, hanem egyforma sakkfiguráknak nézi.- Amidőn Németország csapatainak átengedést kért lengyelországi győzelmeinek tetőfokán, az akkor még sokkal gyengébb Magyarországtól Lengyelország ellen, Magyarország ezt megtagadta. Megtagadta, annak ellenére, hogy a lengyel kormány nem viselkedett túlságos magyarbarát módon, de megtagadta azért, mert a magyar és lengyel nemzetek között ősi történelmi kapcsolat és szimpátia volt. És megtagadta nyíltan avval az okadatolással, hogy ilyen cselekedet nemzeti becsületével nem fér össze. Ha azt kérte volna valaki Magyarországtól, hogy Jugoszlávia, Bulgária, Törökország ellen ne engedjen csapatokat felvonulni, vagy átmenni, ezt Magyarország megértette volna és erről lehetett volna beszélni. De Magyarországtól azt kérni, hogy Románia ellen ne engedjen átvonulni csapatokat - bárkinek csapatait, legyen az Németország, Mexikó vagy Svédország - Magyarország helyzetének s a magyar nemzetnek oly félreismerését jelenti, amely sértő és lenéző egyszerre, mert nem létezik egyetlen magyar, aki Romániát bárkivel szemben testével védné.
