Európa reménye

Németországban már hónapok óta arról szól a fáma, hogy Angela Merkel akár még kancellári tisztségének lejárta előtt Brüsszelbe költözik, és az európai politika meghatározó alakja lesz. Ő maga ugyan cáfolta ezt, és a CDU elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer is azt mondta, Merkel 2021 őszéig a szövetségi kormány élén marad, de kétségtelen, van logika ezekben a híresztelésekben. Kramp-Karrenbauernek is az lenne az érdeke, hogy mielőbb megszabaduljon Merkeltől: népszerűségi mutatói hónapról hónapra csökkennek, csak a belpolitikai színtér marad a számára, a kancellár viszont – a munkamegosztásnak köszönhetően -  egyre többet foglalkozhat külpolitikával és az Európai Unió reformjával, ugyanakkor a kellemetlenebb döntések nem rá hárulnak. 
Nehéz elképzelni nyugdíjasként Merkelt, ha 2021-ben lejár kancellári mandátuma. S bár az állam- és kormányfőknek már a jövő heti EP választást követően meg kell állapodniuk a legfontosabb uniós tisztségekről, ha Merkel később mégiscsak úgy döntene, Brüsszelbe költözik, nehéz elképzelni, hogy ne találnának neki kivételesen fontos pozíciót. 
Az EU-nak szüksége is lenne a hozzá hasonló formátumú politikusokra. Akár Manfred Weber, akár más személy lesz az Európai Bizottság következő elnöke, tekintély, karizma és hitelesség szempontjából meg sem közelítené a kancellárt. Az EU egyik legnagyobb hiányossága, hogy nincs igazán karakteres vezetője. Jean-Claude Junckert megválasztása óta számos bírálat érte, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk pedig súlytalan, hiszen valós hatalma nincs. 
További nyomós érv, hogy sosem állt ennyi kihívás előtt az EU. Donald Trump amerikai elnök mintha ellenségnek tekintené az Uniót, Kína is számos fejtörést okoz, mert nem hajlandó megnyitni piacait az EU előtt, Oroszország Európa megosztásán mesterkedik, s akkor még nem beszéltünk a populistákról vagy a Brexit megjósolhatatlan hatásaitól. Úgyhogy csak egyet remélhetünk: a kancellár meggondolja magát. Ez lenne Európa és ez Magyarország érdeke is, hiszen Merkel még Orbán Viktorral is képes szót érteni.

Amerikából jöttem

Amerikából jöttem, mármint nem én, hanem a miniszterelnök. Viszont én is emlékszem a játék szabályaira. Valaki kiment, kitalált egy foglalkozást, aztán visszatérve nagy büszkén bejelentette a többieknek: „Amerikából jöttem, mesterségem címere…”, és elmutogatta a szakmáját. Ők meg vagy kitalálták, vagy nem.
Hagyományőrzési célból most újra ezt játsszák velünk. Valaki kiment, visszajött, de leginkább csak azt hozzák tudomásunkra: Amerikából jött, ami ugyebár önmagában is nagy szó. De hogy miben mesterkedett kint, azt vagy kitaláljuk, vagy nem. Mi lehetett a foglalatossága: netán fegyverkereskedő? Vagy földgázban utazik? Hiszen a nagyhatalmak kegyét már több ízben kereste üzleti ajánlatokkal. Még egy ilyen, és ráfizetjük a gatyánkat is. Még az atomerőmű-párti szakemberek is azt mondják, ijesztően megfontolatlan a paksi beruházás szerződése. A kínai építésű Belgrád-Budapest vasútvonal beláthatatlan idő múlva térül meg. Nekünk. Mészáros Lőrinc hál’istennek rögtön keres rajta. Az sem véletlen, hogy a washingtoni út előtt egy nappal a kormányfő a Roszatommal tárgyalt. A megnyugtatás gesztusa: ha Trumpnak udvarolva az amerikaiakkal is kötne üzletet gáz-ügyben, attól még Putyinék bőven kárpótolhatják magukat az atomenergia-bizniszben. Régi trükk. Csapodár férj, ha elkórincál hitvese mellől, többnyire megajándékozza egy csokor virággal.
Sajnos a légvédelmi rendszert és a cseppfolyósított gázt elég nehéz elmutogatni, ezért Orbán végül kénytelen volt némi szóbeli információt is adni, nehogy elrontsa a játékunkat. A Habony-féle hírügynökség számára csak kibökte (barátok közt megered az ember nyelve), hogy szó volt az amerikai cég által kitermelt fekete-tengeri gázról és légvédelmi rakétarendszer vásárlásáról is. 
Ezek minket ugyan hazavághatnak, de mégsem vagyunk akkora katonai és gazdasági hatalom, hogy önmagukban az ilyen üzleti csábtáncok indokolnák az évek óta várt meghívást. Pláne, hogy nem is számítunk túl megbízható partnernek. Márki-Zaytól odakint állítólag tudakozódtak, mennyire lehet hinni a miniszterelnöknek.
Magyarázatnak az is kevés, hogy két rokonlélekről van szó. Cornstein nagykövet szerint Trump vallott Orbánnak: „Olyan, mintha ikrek volnánk!” De sajnos vannak, akik a legszebb idillbe is beleköpnek. Gondoljunk csak Jágóra vagy a János vitéz gonosz mostohájára. Ez esetben szerepüket az amerikai sajtó java, szenátorok, képviselők (köztük Trump párttársai) töltötték be. Büdös nekik a helyzet, fintorognak a magyar politikai állapotok miatt. Kulcsár Istvántól tudjuk: a híres Huffington Post olyan bicskanyitogató eufemizmusnak tartja, amivel Trump jellemezte a lap által diktátorként kezelt Orbánt („kissé vitatott”), hogy kifakad: „Ezt a kifejezést a nagynénénk használja, amikor „A szürke ötven árnyalata” c. erotikus regényről beszél”.
Jó, Trump nem idegenkedik a skandalumoktól, de miért éri meg neki sok egyéb baja mellett ez a balhé? Méghozzá annak ellenére éri meg, hogy közben éppen zajlik az európai választási kampány, amelybe így jócskán belemászott. 
Valójában nem annak ellenére, hanem éppen azért. Ez a találkozó kevésbé szól a szimpátiáról vagy az üzletről, mint Európáról. Azért is hiányoznak a konkrétumok. Trump arra játszik, hogy az Unió gyengüljön. Szemben elődeivel, ő nem a béke zálogát, nem szövetségest, hanem riválist lát benne. Neki untig elég, ha az USA vezérelte NATO számíthat európai tagállamaira, nem hiányzik a „közös piac” által felturbózott gazdasági versenytárs, az európai demokratikus értékeket pedig kifejezetten rühelli. Minél több kritikát kap Orbán Nyugat-Európában, minél inkább feszegeti az uniós normákat és kereteket, annál hasznosabb és kedvesebb eszköz Trump szemében. Ahogy hasonló okokból Putyinéban is. Tamás Gáspár Miklós szokott keménységével mondta ki: „Trump az EU nyílt ellensége”. És – ahogy írja - ellensége annak, amin az Unió alapszik: a parlamentarizmusnak, az emberi jogok tiszteletének, a hatalmi ágak szétválasztásának. Nem véletlenül áradozott a sajtó szerint a nagykövet republikánus munkatársak körében arról, hogy Orbán „a markában tartja a kormányzatot, a parlamentet és a bírákat”. Hát észrevette, kedves Mr. Cornstein?
Érdemes összerakni az időrendet. Amint megérkezik a washingtoni meghívás, Orbán felbátorodva bejelenti, hogy mégsem támogatja Webert. Az amerikai külügyminiszter váratlanul lemondja látogatását az európai szövetség iránt elkötelezett Merkelnél. Lezajlik a vizit a Fehér Házban, Trump sajtótájékoztatója szerint csak az a baj, hogy Európa nem Orbánhoz hasonlókat lép. A magyar miniszterelnök hazatérve elutasítja, hogy a választás előtt fogadja a néppárti „bölcsek tanácsát”, akiknek korábban még együttműködést ajánlott. Szakadnak az utolsó szálak az uniópárti erőkhöz.
Ez már bonyolultabb játék, mint az „Amerikából jöttem”. Vegyük inkább a „Valami Amerika” c. filmet. Abban egy szélhámos érkezik vissza Amerikából szülőföldjére, mindenfélét ígér az itthoni balekoknak, nagyokat mond és kicsalja a pénzüket, megrabolja az álmaikat. Vicces mozi volt, több részes, igazi kasszasiker, dőlt a jónép a kacagástól.
Szerző
Lendvai Ildikó

Meleg a helyzet

Becsapja híveit a szélsőjobb – tudósított csütörtöki számában a Népszava arról a tanulmányról, amelyet egy brüsszeli székhelyű – egyébként baloldali irányultságú - kutatóközpont (Corporate Europe Observatory) készített. Az írás kiemeli, hogy a szélsőjobb pártok a növekvő szkepticizmust, a kiábrándultságot használják fel, tetteik és retorikájuk között nagy a különbség – innen az átverés. De része ennek a tudósításnak egy másik érdekes mondat is, amely így hangzik: nagyon egyszerű ezeknek a pártoknak a világképe: a másság – a migránsok, az etnikai kisebbségi és az LMBT közösségek démonizálására alapul. 
A tanulmány egyértelműen ezen pártok körébe sorolja a Fideszt is, ahogy a Trump-Orbán találkozóról beszámolók is a jobbszélen jelölik ki a magyar kormánypárt helyét. De nem elsősorban ezért citáltam ide a CEO felmérést, és nem véletlenül emeltem ki azt a mondatot, amely a másság démonizálására utal. Szeretném ugyanis felhívni a figyelmet a megjelenés dátumára. Ugyanezen a csütörtökön engedte el Kövér László ama mondatát a melegekkel kapcsolatban, amely kisebb vihart váltott ki a magyar közéletben. Kövér nem véletlenül, óvatlanul támadt a homoszexuálisokra, csak annak a nemzetközi trendnek megfelelően cselekedett, amely általánosan jellemzi a szélsőjobb pártokat. 
Hát ha még hozzátesszük azt az egyelőre meg nem erősített értesülést, hogy a Fidesz – vagy a magyar kormány – készíttetett egy felmérést a magyar lakosság vélekedéséről az adott témakörben, akkor végképp nincs min meglepődnünk. Abból ugyanis az derült ki – ezt persze kutatás nélkül is meg lehetett volna jósolni -, hogy az emberek túlnyomó többsége (70 százalék fölött) elítéli a melegek örökbefogadási szándékát, azt pedig, hogy két homoszexuális férfi fogadjon örökbe gyereket, még magasabb százalékban utasítják el. Az országgyűlés elnöke tehát, ha igaz az információnk, nagyon tudatosan játszott rá arra a habitusra, amely ez ügyben az embereket jellemzi. 
Azt is gondolhatnánk, hogy az EP-választás kampányhajrájában meglepő ennek a témának az előrángatása, ám ha ebből az aspektusból nézzük az ügyet, máris érthetővé válik. Fel kell rázni, bármi áron, a választókat, hogy menjenek és szavazzanak a Fideszre, különben idegenekkel, migránsokkal, deviáns gondolkodású veszélyes elemekkel lesz tele az ország. És ezt az a párt, illetve annak vezető tisztségviselője hangoztatja, amely egykoron liberálisként tételezte magát, mára viszont szinte kizárólag a szélsőjobb retorikáját alkalmazza. 
Érdemes végiggondolni, hogy a valaha a szélsőséges nézetei miatt karanténba zárt Jobbik témáiból melyek azok, amelyeket nem vett át, tett sajátjává a kormánypárt. Határozottan Unió ellenes, még akkor is, ha azt hangoztatja, a tagságunknak nincs alternatívája. Rejtetten ugyan, de mégis egyértelműen rasszista politikát folytat, kirekesztő a kisebbségekkel szemben, és megbélyegzi a másságot. 
Európa többsége még normális gondolkodású, Magyarországot azonban már fogságba ejtette egy szélsőjobb párt. Meleg a helyzet: még nem látszik a szabadulás.
Szerző
Németh Péter