lopás;

2019-05-19 09:39:47

Egy csongrád megyei férfit úgy raboltak ki, hogy megkérték, készítsen pár képet

A fotózás azonban csak ürügy volt és kivettek 80 ezer forintot a tárcájából.

Csongrád megyében múlt hét szombaton egy lány arra kérte a szomszédját, hogy fotózza le a közelben legelésző bárányokat, majd amíg az idős férfi ezzel foglalatoskodott, ellopott tőle 80 ezer forintot  – írja a police.hu

A fiatal lány május 11-én kora délután találkozott össze az idős férfival, aki éppen hazafelé tartott motorjával. Elmondta, hogy az édesanyja ételt küldött neki, ezért elkíséri. A sértett házának udvarán beszélgetni kezdtek, amikor a lány felfigyelt a motoron, egy vászontáskában lévő pénztárcára.

Az idős szomszéd csak később fedezte fel a bankjegyek hiányát, majd bejelentést tett a Csongrádi Rendőrkapitányságon.

A terület körzeti megbízottai rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a pénz nagy részét lefoglalták és visszaadták tulajdonosának.