Előfizetés

Egy év alatt háromezer bolt zárt be

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.05.19. 11:52
Illusztráció
Fotó: Népszava
Nőtt a bolt nélküli települések száma Magyarországon.
Háromezerrel csökkent a boltok száma 2018-ban – írja a blokkk.com. A portál szerint elsősorban a kisboltok zárnak be – az elmúlt öt év alatt a boltok 11 százaléka zárt be végleg, vagyis 14 ezerrel lett kevesebb. Ennek oka, hogy a munkaerőhiány a kisebb kereskedelmi egységeket nagyon nehéz helyzetbe hozza, a béremelési kényszert nehezen bírják, miközben a nagyobb boltok akcióival sem tudják állni a versenyt. A portál szerint nincs kivétel az egyes átfogó áruterületek között, mindenhol csökkenés figyelhető meg. A szűkebb áruterületeken viszont akadnak kivételek, például a halas boltok száma 218-ról 225-re nőtt 2018-ban, amiben akár az áfakulcs csökkentésének is lehetett szerepe, de egy másik kisebb áruterületen is emelkedett a boltszám, ez a gyógyászati üzletek köre. A cikk kiemeli, hogy évente 15-20 ezer bolt bezár Magyarországon, ám hozzávetőleg ennyi nyit is, a múlt év viszont háromezer mínusszal zárult. Ennek nyomán
egyre több település marad bolt nélkül: 2018-ban már 279 ilyen település volt, míg 2014-ben még csupán 191 ilyen volt.

Kapcsolódó
Feleannyit sem tudnak költeni a magyarok, mint egy átlagos európai

Több százmilliós osztalékot fizet a Valton Security

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.05.19. 09:17
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Elképesztően sikeres évet tudhat maga mögött a Fidesz kedvenc őrző-védő cége
Remek évet tudhat maga mögött a Fidesz házi őrző-védő cégének tartott Valton-Sec Kft. A megugró bevételekből jókora nyereség maradt, melyből rekord nagyságú osztalékot tudtak kifizetni a tulajdonosoknak, Varga Lajosnak és a Sarka Kata párjaként is ismert Bessenyei Istvánnak – írja az mfor.hu. A cég bevétele 2018-ban 6,4 milliárd forintról 7,37 milliárdra emelkedett, amelynek döntő része (4,6 milliárd forint) objektumvédelemből származott. Jelentős összegre tettek szert rendezvények biztosításából is, hiszen 1,8 milliárd folyt be a kasszába ennek köszönhetően. A harmadik legjelentősebb bevételi forrás az egyéb személyi szolgáltatás volt, ebből 486 millió forintra tettek szert.  
A tulajdonosok a korábbinál nagyobb, 450 millió forint osztalékot vettek ki a cégből.

A cég dolgozói létszáma 127 főről 143-ra nőtt. A fizikai munkások átlagosan 224 ezer, a szellemi dolgozók pedig 274 ezer forint fizetést kaptak.
Kapcsolódó
Pénzeső hullott Sarka Kata férjéreBulvárban terjeszkedik Rogán Cecília és Sarka Kata

Már csak három nap maradt az SZJA bevallási határidőig

Bonta Miklós
Publikálás dátuma
2019.05.18. 10:00

Fotó: Mohai Balázs / MTI
Több, mint öt és félmillió szja-bevallás-tervezetet készített a NAV. Ezek többségét meg sem nézik, vagy változatlan tartalommal véglegesítik az adózók.
Már csak három nap van hátra május 20-ig, ameddig a 2018-as évről szóló személyi jövedelemadó (szja) bevallásnak "be kell érkeznie" a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A tavalyihoz képest 500 ezerrel többen, mintegy 5,6 milliónyian kapták meg az adóhatóság által elkészített tervezetet. A NAV egy hete nem közöl friss adatot arról, hogy mennyien véglegesítették, vagy tekintették meg a tervezetet. A hét elejéig egymilliónyian küldték vissza a javított, vagy csak jóváhagyott bevallást. Úgy tetszik a tavalyi három millió adózónál is többen lehetnek majd, akik rá sem tekintve elfogadják az adóhatóság által készített bevallást. Sokan az utolsó pillanatban, a hétvégén még korrigálhatnak. A kedvezmények többségét az adóhatóság már figyelembe vette, ezekhez igazolásokat nem kell beküldeni, hiszen az más adatszolgáltatóktól a NAV rendelkezésére áll. Azoknak viszont, akik tavaly olyan jövedelmet szereztek  - például ingatlan-bérbeadásból  -, amiről az adóhatóságnak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre, mint az első házasoké, vagy a családot érintők, amit év közben nem érvényesítettek, és a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallástervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük.  Az eddigieken túl más jogcímen is igénybe lehet venni adókedvezményt. Ilyen például a jogszabályokban nevesített egészségügyi problémára vonatkozó adókedvezmény is, amely évente meghaladhatja a 80 ezer forintot is. Ezt a lehetőséget évek óta biztosítja az szja-törvény, ám a tapasztalatok alapján ugyanakkor sokan még mindig nem élnek ezzel a jogukkal. Oka, hogy az érintettek nem rendelkeznek a szükséges orvosi igazolással, mivel nem ismerik az adókedvezmény igénybevételére vonatkozó szabályokat és a jogszabály megfogalmazása is félrevezető lehet, mert az súlyos fogyatékosságot említ. Pedig a kedvezményre jogosító egészségügyi gondok között számos olyan is megtalálható, amelyek komoly nehézségeket okozhatnak, de a mindennapos szóhasználatban nem feltétlenül tekintjük azokat fogyatékosságnak, ilyen például a laktózintolerancia, de a túlsúlyosság, vagy daganatos betegségek is ide tartoznak. A lista nagyon hosszú. A kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást nem kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig. A tervezetek egyébként nem csak a magánszemélyeknek, de az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek, áfás magánszemélyeknek is támpontként szolgálnak a bevallás beadásához - közölte a Népszavával Kis Péter András, a NAV szóvivője. Tapasztalataik szerint a lakosság egyre nagyobb mértékben használja az ügyfélkaput, idén már több százezerrel nőtt azok száma, akik az interneten nézték meg a NAV tervezetét és kétharmaduk el is fogadta a tervezetet. (Az Európai Unióban csak néhány országban van lehetőség a magánszemélyeknek az e-bevallásra, de a többi adóhatóság elég széles körben elvárja, hogy az adóalany további számításokat végezzen.)  Most kell rendelkezni az szja-felajánlásokról is. Tavaly összesen 32 milliárd forintot lehetett volna felajánlani, de végül is csak 14,5 milliárd forintról rendelkeztek az adózók. Tavaly 1,8 millió nyilatkozat rendelkezett a civil egy százalékokról, 8,3 milliárd forint értékben. A 31 egyház számára egymillióan küldtek támogatást, összesen 4,8 milliárd forintot felajánlva. Külön kiemeltként a Nemzeti tehetségprogramnak is jutott közel háromszázezer adózótól 1,4 milliárd forint. Az egy százalékokról szóló rendelkezést az interneten és hagyományos módon - papíralapon - is el lehet küldeni az adóhatósághoz.  

Tovább dúl a pálinkaháború Brüsszellel

Továbbra sem sikerült minden uniós pénzügyminisztert meggyőzni arról, hogy az otthoni pálinkafőzés adómentes legyen – panaszolta Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzügyérek tanácsának (Ecofin) tegnapi ülése után -. Hiába ért egyet tagállamok többsége abban, hogy – éves mennyiségi korlátozások mellett – a saját célra főzött/főzetett gyümölcspárlat után nem kelljen adót fizetni, az csak akkor kerülhet javaslatként a Bizottság elé, ha mindenki rábólint. A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a kormány 2010-ben adómentessé tette a pálinkafőzést, Brüsszel azonban emiatt kötelezettségszegési eljárást indított. Ennek engedve, a kormány 2015-ben úgy döntött, hogy minimális közteher, az adóhatóságnál kiváltott párlat adójegy megfizetése mellett lehet otthon pálinkát főzni. Ennek kezdeti értéke ötször hétszáz forint, az éves maximuma pedig 86 darab, és ennek fejében ugyanennyi liter párlat főzhető le.