111 millióra bírságolt árai miatt a versenyhivatal egy kisgépekkel foglalkozó céget

Publikálás dátuma
2019.05.20. 15:18
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Jogsértő módon határozták meg a továbbeladási árakat, lényegében minimum árakat határoztak meg.
111 millió forintos bírsággal súlytotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kertészeti, erdészeti és parkgondozási berendezésekkel foglalkozó Husqvarna Magyarország Kft.-t, olvasható a GVH közleményében. Mint írják, a cég és egyes forgalmazói jogsértő módon határozták meg a Husqvarna, a Gardena és a McCulloch márkák internetes továbbeladási árait.
2013-2016 között a Kft. – iparági szokás szerint – ajánlott fogyasztói árakat tett közzé a márkákra. A cég azonban közvetve minimum árakat is meghatározott:
a forgalmazók közreműködésével rögzítette az ajánlott árakhoz képest megengedhető legnagyobb kedvezmény mértékét az online értékesítésekre vonatkozóan.

Az ilyen kikötések különösen súlyos versenykorlátozásnak minősülnek, hiszen végső soron a fogyasztói árak növekedéséhez vezet, ha a viszonteladók nem versenyezhetnek egymással az árak csökkentésével.
A hatóság szükségesnek látta a bírság kiszabását. Jelentősen - 75 százalékkal - csökkentette ugyanakkor a bírság mértékét a kiszabható összeghez képest, mert a vállalkozás engedékenységi kérelem benyújtásával, illetve egyezség kötésével is segítette a GVH vizsgálatának gyors lezárását.
Az internetes forgalmazók nem kaptak bírságot. Az eljárásban érintett minden vállalkozás köteles azonban olyan intézkedéseket bevezetni, amelyekkel a hasonló jövőbeni jogsértések elkerülhetővé válnak.
Szerző
Frissítve: 2019.05.20. 15:33

Felhasználóit nyugtatja a Huawei

Publikálás dátuma
2019.05.20. 12:06

Fotó: AFP
A már megvásárolt telefonokkal nem lesz semmi baj, a vásárlók mindent megkapnak hozzájuk, ahogy eddig.
Hivatalos nyilatkozatban reagált a Huawei a Google bejelentésére, amely szerint felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új veziókhoz. A közlemény leszögezi: a Huawei Technologies: A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten. A Huawei jelentősen hozzájárult az Android fejlődéséhez és növekedéséhez világszerte - írják. Mint az Android egyik legfontosabb globális partnere, szorosan dolgoztunk nyílt forráskódú platformjaikkal, hogy olyan ökoszisztémát fejlesszünk ki, amely mind a felhasználók, mind az iparág számára előnyös.  A cég megerősíti a Google hétfői közlését is, amiben az amerikai óriás közölte, hogy a korábbi hírekkel ellentétben továbbra is elérhető lesz a Gmail vagy a Google Maps a Huawei telefonokon. A kínai cég azért igen nehéz helyzetbe került, mert magyar idő szerint hétfő reggel két, a mobilgyártás szempontjából kulcsfontosságú cég, a csipgyártó az Intel és a Qualcomm is közölte, hogy nem szállít tovább a Huaweinek.
Szerző
Témák
Huawei

326,15 forinton az euró

Publikálás dátuma
2019.05.20. 09:27
Illusztráció: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Tovább gyengült hétfőre virradóra a péntek esti árfolyamához képest a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A forint pénteken 326,51-es jegyzésre, kilenc havi mélypontra gyengült az euróval szemben. Az eurót hétfőn reggel 326,15 forinton jegyezték a péntek esti 326,09 forint után.
A dollár jegyzése a péntek esti 292,08 forintról 292,37 forintra, a svájci franké 288,94 forintról 288,98 forintra emelkedett.
Szerző