Puzsér legyen demokrata!

Rendben van, Puzsér Róbert ne higgyen a közvélemény-kutatások számaiban. Szíve joga. De arra kérem, hogy a közvéleményben igenis higgyen. Higgyen az emberekben és tisztelje szándékaikat.
Hogy mi van a választók szívében/fejében, azt a politika két módon térképezheti fel. Az egyik, amikor a politikusok közvetett módon – közvélemény-kutatók segítségével – próbálják kifürkészni, mit szeretnének az emberek. Puzsér Róbert ezt hiteltelennek tartja, úgyhogy szót se többet a mérésekről. A másik lehetőség, amikor a politikusok közvetlenül a szavazókhoz fordulnak.
A rendszerváltás óta egyetlen politikai erő sem merte/tudta az emberek kezébe adni a döntést a jelöltek kiválasztásánál. Az MSZP a Párbeszéddel közösen azonban úgy döntött, hogy azt is a budapesti szavazókra bízza, hogy kiválasszák, kit látnának szívesen a főpolgármester kihívójaként. Voltak, akik nem bíztak a sikerben, de az előválasztás első fordulójának magas részvételi aránya bebizonyította, hogy igazunk volt.
Majdnem negyvenezer budapesti polgár mozdult meg, és bebizonyosodott: nem igaz az a megcsontosodott politikai axióma, miszerint az emberek belefásultak a politikába. Pontosabban úgy igaz, hogy az emberek az olyan politikából ábrándultak ki, amelyiknek alakításában nem vehetnek részt, amelyik kirekeszti őket a döntéshozatalból. Amikor Budapest megtehette, politizált – a szó legközösségibb értelmében.
És ez a közösség arra vár, hogy valóban megtalálhassa a legjobb jelöltet, aki eséllyel száll szembe Tarlós Istvánnal. Ez a közösség a legalkalmasabb embert keresi, akinek van víziója a mi közös Budapestünkről – és hajlandó meg is küzdeni érte.
Arra kérem Puzsér Róbertet, ne hagyja cserben a budapestieket. Cáfoljon rá azokra, akik azt állítják, nincs „Budapest-álma” és nincs programja. Sétáljon vissza hát az előválasztásba, és győzze le Karácsony Gergelyt, ha tudja.
Nem titok, én Karácsony Gergelyt támogatom. Ám, abban az esetben, ha elbukik Puzsér Róbert ellenében, természetesen tiszteletben fogom tartani a budapesti választók akaratát. Mert Tarlós Istvánt csak egyetlen, valóban esélyes jelölt válthatja le.
Arra kérem tehát Puzsért Róbertet, legyen demokrata. Mert – ahogy Bibó István írta – egy demokrata nem fél. Attól sem, hogy esetleg leszavazzák.

Cicaharc

Hír. Először rendeztek női Bajnokok Ligája-döntőt Budapesten. A miniszterelnök komoly sportdiplomáciai sikernek nevezte az eseményt, és hozzátette, hogy a Magyarországon zajló sportinfrastruktúra-fejlesztéseknek köszönhetően rövidesen férfi BL- vagy EL-döntőt is rendezhetünk. 
Mennyi néger! – mondja a magyar férfi kissé bizalmatlanul, miközben a haverjával felpattint egy Drehert. Mivel egész évben szinte csak focit néznek, az nem lepi meg őket különösebben, hogy a focisták között sok a sötét bőrű, de hogy a nők között is! Nézd azt a nagy darabot, az pont olyan, mint a Böde Dani, csak gyorsabb – kontráz a másik. Kicsit szégyellik, hogy itt vannak, nem szoktak ők női focit nézni. Cicaharc – mondta is az egyik, amikor azon a videón röhögtek, ezekről. Nem ügyetlenek, de azért csak csajok – mondja a másik, és ebben mind a ketten egyetértenek. Viszont béeldöntő azért elég ritkán van nálunk, ráadásul ilyen olcsóért (egy ezres volt a jegy), szóval az ember kijön megnézni, már csak azért is, hogy utána röhöghessen egy jót a fiúkkal. 
Na és mi van, ha pont a tizinél jön rájuk a vérzés? – kérdezi a magyar férfi a bemelegítés közben, és ezen tényleg jót röhögnek. Aztán hosszasan vitatkoznak arról, hogy együtt edzenek-e a Messiékkel, az öltözőben van-e külön női vécé, és lesz-e mezcsere a meccs végén? Melyik a magyar kiscsaj? A tizennégyes? Fenéket, az valami germán. Eggerberger, vagy mi. Ezeknek mind ilyen hülye nevük van. A Dzsenifer az barna. Láttam a múltkor a Sportegyen. Azt mondta az a szemüveges, hogy ő a női Pelé. Pelé, mi, bazmeg? Azért ne keverjük a szezont a keszonnal. 
Na, ezek aztán jól belekezdtek, nagyobb az iram, mint a múltkor a Fradi-Kisvárdán. Ha elfáradnak, nyűgösek lesznek. A Mari is olyan. Pörög ezerrel, aztán kampec. 
Gyere, gyere, gyereeeeeee, bazmeg, mekkora gól! Ria-ria, Hungária! Ria-ria Hungária! Magyaróóóórszág, Magyaróóóórszág, Magyaróóórszág éjjaó! Láttad ezt??? Hogy betette a rövidbe! Édes istenem, miért nem magyar válogatott az ilyen?? Az apja cigány, azért nem. Dehogy cigány, csak disszidált. Mit tudom én, csak a Dzsenifer miatt gondoltam. Ezek itt határozottan fociznak. Láttad, hogy odatette neki ötvenről? Miért nem tudja ezt a Józsika? Figyeld azt a hármas csokit hátul! Hát attól se szívesen kapnék egy pofont! Akkora a segge, hogy szétreped a deszka, ha ráül. 
Mindig van ok a röhögésre.
Ezeket aztán jól elintézték a migránsok. Nincs itt egy igazi francia se. Így azért könnyű. Figyeld ezeket a neveket: Majri… Boushadi... Bascha… Ezek úgy franciák, ahogy én. A fene tudja, ott van mögöttük a francia zászló. Mondjuk a Marozsán se echte francia. Figyeld már a két csajt ott, nem leszbik azok? Basszus, de. Állítólag a foci csinálja velük. A női kézisek is mind házaspárok. Nem nálunk, itt azért még szégyellik magukat, de a norvégoknál meg a dánoknál már simán így megy. Elég gáz. Eljönnek egy meccsre, és itt nyalják-falják egymást. Azért te is beszállnál harmadiknak nem? Hülyéskedsz? Szó nélkül. 
Holnap jössz Felcsútra? Ha az asszony elenged.
Szerző
Kövesdi Péter

Az uniós választás helyi tétje

Napokkal az európai parlamenti választás előtt lakossági fórumokon, kampányrendezvényeken gyakran nekem szegezik a kérdést, hogy miért kellene az unióra szavazni. Pontosan ezekkel a szavakkal. Nem a pártokra, nem személyekre, még csak nem is ellenük, hanem az unióra. A választók tökéletesen lefordították a kormánypárt mögöttes üzenetét, szerepeljen bármi is az országot elborító plakátokon: a Fidesz fenyeget, és ki akar hátrálni az EU-ból; az ellenzék - azon belül az MSZP - pedig uniópárti, és erősítené a tagállamok integrációját. 
A két oldal választói között a különbség csak a hangsúlyban fedezhető fel. A kormánypártok támogatói sértett és egyszerre támadó hangon csattannak ilyenkor fel, mintha éppen az előbb rángatták volna ki a kabátjukat vagy a pénztárcájukat egy felbőszült uniós bürokrata karmai közül, aki a nemzeti identitásukon és keresztény gyökereiken kívül - jelentsen ez bármit is - azt is magával akarta volna vinni Brüsszelbe. A „mieink”, az ellenzéki szavazók pedig panaszos sóhajjal teszik fel a kérdést, mert muníciót szeretnének kapni azokhoz a lépcsőházi vagy utcai beszélgetésekhez, vitákhoz, amit a két tábor tagjai egymással vívnak. 
A válasz most talán egyszerűbb, mint eddig bármikor: azért kell az Unióra és tagországok szorosabb összefogását támogató ellenzéki pártokra, az MSZP-P-re szavazni, hogy életünk fontos dolgairól a döntés visszakerülhessen a választók, a magyar állampolgárok kezébe. És ez az idei év mindkét választására igaz, az őszi önkormányzati voksolás is erről szól. Azért kell az ellenzéki pártokra adni a voksokat, hogy véget érjen ez a központosítási rémálom, amiben minden helyi ügyben Orbán Viktor irodájában döntenek, és két stadionépítés vaskos dossziéival és számítógépes látványtervével takarják le az egészségügyi reform vékonyka előterjesztését, vagy a bezárandó iskolák listáját. 
A központosított állam víziója megbukott, a közszolgáltatások nem vagy alig működnek. Ennek véget kell vetni: az erősnek álmodott, de jobbára csak izmozó állam helyett erős helyi közösségekre és hozzáértő önkormányzatokra van szükség. Erről szól az idén mindkét szavazás.
Az Európai Unió meghatározó pártjai és politikusai a magyar kormánnyal ellentétben tisztelik a tagországok, köztük Magyarország polgárait. A jogaikat nem szűkíteni akarják, mint Orbán Viktor kabinetje, hanem inkább bővíteni, s nem Brüsszelbe vinnék a döntéseket jelentős részét, hanem éppen ellenkezőleg, pont ott akarják meghozatni és végrehajtatni, ahol a választók a legkönnyebben tudják befolyásolni és ellenőrizni: az önkormányzatoknál. Az unió önkormányzati chartája leszögezi, hogy „az állampolgárok közügyekben való részvételének joga egyike az Európa Tanács valamennyi tagállama által elfogadott demokratikus elveknek”, s ez a jog „legközvetlenebbül helyi szinten gyakorolható”, mert „csak tényleges feladatkörrel bíró helyi önkormányzatok biztosíthatnak egyszerre hatékony és az állampolgárokhoz közelálló igazgatást”.
Ezeket az elveket szegte meg a Fidesz, ezeket a jogokat számolta fel 2010 és 2019 között fokozatosan, hogy mára eljussunk odáig, hogy az önkormányzatok nem önálló helyi politikai központok, hanem a központi akarat szolgai végrehajtói. Polgármesterként összeszorult a gyomrom, amikor egy-egy iskolai évzáró ünnepségen elhangzottak a szózat utolsó taktusai, mert tudtam, hamarosan a szülők és a tanárok gyűrűjében állok majd, akik az iskolaépület állapotával, a tanárok fizetésével, vagy az oda nem is tartozó kórházi, parkolási, szemétszállítási, parkrendezési és közbiztonsági kérdésekkel fognak bombázni. 
Ma ez a helyzet nem fordulhatna elő! Az iskolával kapcsolatos kérdésben a KLIK, a kórháziakban a köznyelvben emberminisztériumnak becézett becézett EMMI, a szemétszállításban egy központi konzorcium a felelős, mondják cinikus mosollyal a mai fideszes polgármesterek, ha nagy ritkán a választóik közelébe merészkednek. Mert nemhogy a polgárok, de ők maguk sem tudják, hol lehetne ezeket a kérdéseket feltenni, és melyik fideszes erősember lábára lépnének, ha ezt feszegetnék. 
Pedig ezek a területek, vagyis a kormányzás maga a Fidesz elmúlt nyolc évének csődje. Vidéken az uniós pénzekből felújított korszerű kórházakban nincsenek orvosok, a fővárosban a mennyezet szakad rá a betegekre, ha több hetes vagy hónapos várakozás után végre bejutnak a szakorvosokhoz. Az iskolákat évente szervezik át, de a színvonal megállíthatatlanul romlik, egyre kevesebben jutnak be a főiskolákra, egyetemekre, de egyre többen zuhannak ki úgy az alapoktatásból, hogy írni-olvasni sem tanultak meg rendesen. A helyi szemétszállítás településenként nem nagy hányada az önkormányzati költségvetésnek, de megyei, sőt országos méretekben elképzelhetetlenül sok pénz. Ezért kicsavarták azok kezéből, akik közmegelégedésre és szakszerűen el tudták végezni évtizedeken keresztül, és fideszes cimborák biznisze lett belőle: meg is ismerte az ország a hetekig az utcán rohadó háztartási szemét szagát.
Ez a sor tetszés szerint folytatható. A tehetetlenségüket milliárdos reklámkampányokkal és százmilliárdokat felemésztő kormánymédiával, köztévének és közrádiónak csúfolt pártszócsövekkel próbálják leplezni, de egyre több helyen feslik fel a patyomkin-díszlet. Minden egyes el nem vitt szemeteszsák, minden közterületen átfutó patkány, a málló vakolat a kórházi váróban, a kréta és a szivacs hűlt helye az iskolában mind azt kiáltja, hogy ennek véget kell vetni. Május 26-án az MSZP-P listára kell szavazni, egy erős Európára, a központosítás felszámolására, olyan önkormányzatok létrejöttére, amelyek törődnek a faluval, várossal, kerülettel, és legfőképpen az ott lakókkal - Magyarország magukra hagyott polgáraival.
Szerző
Molnár Gyula
Frissítve: 2019.05.21. 09:08