Ölni mulasztással is lehet, nem csak tettel. Ha az ápoló nem törődik a rábízott beteggel, és az emiatt meghal, akkor az ápolót felelősség terheli a beteg haláláért, erkölcsi és jogi szinten egyaránt. Ha egy kormány az ország meglehetősen jó anyagi helyzete ellenére vészesen elhanyagolja az egészségügyet, és a pénzforrások jelentős részét túlárazott presztízsberuházásokra költi, akkor erkölcsi felelősség terheli a lakosok korai haláláért.
Hazánkban a születéskor várható élettartam 76 év, ami öt évvel alacsonyabb az európai uniós átlagnál. Vegyük azonban Csehországot mint hazánkhoz hasonló adottságokkal rendelkező országot az összehasonlítás alapjául. Egy magyar ma három évvel rövidebb ideig él, mint egy cseh. A teljes magyar lakosságra vetítve ez kereken 30 millió életév veszteséget jelent 76 éves időtávban, illetve azt jelenti, hogy minden egyes évben nagyjából 400 ezer életévet veszít Magyarország a csehekhez képest. Ez olyan, mintha évente tízezer 36 éves magyart küldenénk a halálba.
Erre rímel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2018-as kimutatása, amely szerint hazánkban 23 százalékos annak a kockázata, hogy 30 és 70 éves korunk között valamilyen krónikus betegségben meghalunk. Ez a kockázat kirívóan magas nálunk, nemcsak a környező közép-kelet-európai országokhoz képest, hanem még például Törökországhoz (16 százalékos kockázat) és Albániához (17 százalékos kockázat) képest is.
Lehet-e, hogy mindez nem is a kormány politikáján és a magyar egészségügy minőségén múlik? Lehet-e, hogy mi magyarok egyszerűen egészségtelenebbek és rövidebb életűek vagyunk, mint mások?
Aligha. Maradjunk Csehországnál mint viszonyítási alapnál, és vessünk egy pillantást a daganatos betegségekre, amelyek a halálokok rangsorában a második helyet foglalják el Magyarországon. A WHO globális rákfigyelő alszervezetének idén márciusban publikált adatai szerint hazánkban ugyan csak 17 százalékkal gyakoribbak a daganatos betegségek, mint a cseheknél, de nálunk 45 százalékkal magasabb a kockázata annak, hogy valaki rákban meghal, mint náluk. Csehországban tehát jóval többen gyógyulnak meg a rákból, mint hazánkban. És ez bizony az egészségügyi ellátáson múlik, amit igazol az a körülmény, hogy Európán belül Magyarországon a legrosszabb a hozzáférés a rákkezelésekhez, míg a csehek e tekintetben az európai élbolyban helyezkednek el, ahogy a 2018-as Euro Health Consumer Index mutatja.
A magyar egészségügy vészes elhanyagolásáról tanúskodik az is, hogy 2009-ben még a GDP 1,5 százalékát tették ki a gyógyászati készülékekre és felszerelésekre fordított állami források, azóta azonban folyamatosan csökkent ez az arány, és 2017-ben már csak 0,9 százalék volt. Az állami gyógyszerkassza pedig reálértéken mérve ma 20 milliárd forinttal kevesebb pénzt tartalmaz, mint 2008-ban.
Egészen biztos, hogy a hazai egészségügyet az alatt a kilenc év alatt, amióta a Fidesz kormányon van, a csehországi szintre lehetett volna emelni, ha meglett volna erre a politikai szándék, hiszen adott volt a kormány számára az ehhez szükséges anyagi mozgástér és politikai stabilitás. A kormány viszont az egészségügy megfelelő fejlesztése helyett oligarchák közpénzen történő felhizlalása mellett döntött, és ezáltal évente 400 ezer életévtől fosztja meg a magyar lakosságot.
Ez nemzetromboló és életellenes politika. A kormány keresztény értékeket és demográfiai politikát hangoztató kommunikációja ennek fényében igencsak álságos.
