Babos Tímea és Balázs Attila is továbbjutott a Roland Garros selejtezőjében

Publikálás dátuma
2019.05.21. 15:59
Illusztráció
Fotó: PETER PARKS / AFP
Babos Tímea és Balázs Attila kedden bejutott a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójába, Stollár Fanny kiesett.
Babos Tímea a kvalifikáció első körében a montenegrói Danka Koviniccsal (183.) találkozott. A két játékos ezt megelőzően egyszer, a 2016-os pekingi tornán csapott össze, akkor Babos két játszmában nyert. A torna honlapja szerint párizsi mérkőzésük is hasonlóan indult, mint a három évvel ezelőtti: a világranglistán 138. soproni teniszező hamar brékelte ellenfelét, majd az első felvonásban összesen háromszor vette el 24 éves riválisa adogatását, így 38 perc után előnybe került. A második szettre sem változott sokat a találkozó képe: a 26 esztendős magyar teniszező ugyan egy adogatójátékát elvesztette, de mivel ő ismét háromszor vette el ellenfeléét, 1 óra 26 perc után ünnepelhette a továbbjutást.
Babos Tímea a következő körben az olasz Martina Trevisannal (157.) találkozik. A magyar teniszező honlapjának tájékoztatása szerint a 26 éves játékos eddig 8 ITF-versenyt nyert egyesben. Tavaly a selejtező 3. fordulójáig jutott, ez a legjobb eredménye a Roland Garroson.
A főtáblára jutáshoz - amelyen magyar részről alanyi jogon csak Fucsovics Márton szerepel - három mérkőzést kell nyerni.

Eredmény, selejtező, 1. forduló, nők:

Babos Tímea-Danka Kovinic (montenegrói) 6:2, 6:2 

Balázs Attila a kvalifikáció első körében a dél-koreai Vu Kvon Szunnal (135.) találkozott, és az első szettet 43 perc alatt úgy nyerte meg, hogy 6:5-ös vezetésénél értékesítette egyetlen bréklabdáját. A második felvonásban a világranglistán 227. magyar játékos már 5:1-re is vezetett, riválisa azonban nem adta fel: előbb 5:3-ra szépített, majd újabb bréklabdája volt, mielőtt a magyar teniszező fordított és második mérkőzéslabdáját kihasználva győzött. 
Balázsra a második fordulóban az osztrák Lucas Miedler (232.) vár. 

Eredmény, selejtező, 1. forduló, férfiak:

Balázs Attila-Vu Kvon Szun (dél-koreai, 30.) 7:5, 6:3

Stollár Fanny a magyar származású, svájci színekben versenyző Tímea Bacsinszkyval (94.) találkozott, akit a harmadik helyen emeltek ki a szervezők. A volt top 10-es ellenfél - aki kétszer is elődöntőt vívott a Roland Garroson - az első szettben háromszor elvette a világranglistán 162. játékos adogatását, majd a másodikban 5:4-nél brékelt, és másfél óra alatt 6:3, 6:4-re győzött.  

Eredmények: selejtező, 1. forduló, nők:

Timea Bacsinszky (svájci, 3.)-Stollár Fanny 6:3, 6:4 

Szerző

Százforintos bajnokság

Publikálás dátuma
2019.05.21. 14:30
A Ferencváros szurkolói több ezren gyultek össze a Budapest Parkban, hogy együtt örüljenek a csapat sikerének
Fotó: Illyés Tibor / MTI
Vasárnap befejeződött az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, melyet a néhány évtizeddel ezelőtti hatalmas érdeklődéshez képest teljes közöny kísért.
Ha most lemennénk az utcára, és találomra megszólítanánk néhány embert, hogy mi ért véget vasárnap délután Magyarországon, sokan bámulnának maguk elé, hogy mi lehet a válasz. Az első osztályú labdarúgó-bajnokság minálunk dekádokon át közügy volt – annál az egyszerű oknál fogva, hogy a szó legszorosabb értelmében labdarúgó volt és bajnokság –, mint ahogyan évtizedek óta már nincs a homloktérben, még akkor sem, ha éppen szívderítő változás van: az előző évadhoz képest 413-mal nőtt az átlag nézőszám. 
Ha igaz. Készpénznek azért ne vegyük ezt, mert a zárófordulóban is előfordult olyasmi, hogy a Debrecen–Paks meccsről kerek 6000 szurkolót jelentettek, azaz támadhat némi kétség a hitelességet illetően, elvégre a berkekből származó becslés alapján tudható, hogy húsz-harminc százalékkal „kozmetikázottak” az adatok. Amúgy a 3276-os középértékkel sincs mit dicsekedni, pláne, hogy ez korántsem a mezőny egésze iránti fokozódó érdeklődésnek, hanem csak az FTC-pálya 10 ezer fölé emelkedő átlagos látogatottságának és olykor a százforintos jegyvásárlási akcióknak tulajdonítható.
A százhúsz éves Ferencváros történetében persze előfordult, hogy 35 077-es nézőátlagot 43 462-es követett, de azok más idők voltak más futballal, más mércével. A jelenlegi körből a zöld-fehér csapat nem csupán a kilencedik kerületi forgalom miatt emelkedett ki, hanem azért is, mert tizenhárom pontot vert a Videotonból Vidivé rövidített, hamarosan újra nevet változtató ezüstérmesre. A fehérvári együttes viszont eljutott az Európa-liga csoportkörébe, ami azért nagy szó, mert a szomorú tapasztalat az, hogy efféle bravúr hat évente sikerül egy magyar résztvevőnek.
Ebben az évadban is úgy potyogott ki az FTC, az Újpest és a Honvéd, hogy augusztus elejére már nem maradt nemzetközi programja, ráadásul a kispesti együttest egy luxemburgi vetélytárs selejtezte ki. Csöndesen megjegyzem: hajszál híján ez történt a Vidivel is, csak a nem mindenütt rettegett F91 Dudelange Ibrahimovic nevű játékosa a felcsúti visszavágó utolsó előtti percében luftot rúgott a fehérvári ötösön belül. Ha eltalálja a labdát, akkor Európát illetően már július közepén „fürdés, gyúrás van”, ahogyan korábbi kitűnő kollégám, Jakab József szokta volt mondani egy már nem létező orgánum, a Népszabadság című napilap szerkesztőségében.
Elmozdulás nincs, a nívó és a tempó ugyanolyan, amilyen tavaly vagy tavalyelőtt volt, klasszis játékos szintén annyi van, amennyi korábban – azaz semennyi –, az egyébként sem különösebb kíváncsiságot pedig még inkább csökkenti a provinciális jelleg, mert Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd iránt minimális figyelem összpontosul Magyarország más részein. (Már, ha összpontosul egyáltalán.) A 131 esztendős MTK mai alakulata meg elköszönt az első osztálytól; e kiesés nem kis „fegyvertény” az ibolya szerény konkurencia mellett. Néhány éve azt hallottam, hogy Deutsch Tamásnak nagy ívű tervei vannak a kék-fehér klubbal, ám a derűt sugárzó megállapítás aligha az NB II-re és a sírásra álló szájra vonatkozott a görbület tekintetében. Az MTK huszonhárom aranyérmet számlál az NB I-ben, igaz, az utóbbi hatvan évben már csak ötöt szerzett. (Az FTC a harmincadik elsőségét érte el a magyar futball legmagasabb osztályában, és fennállása második felében is majdnem háromszor annyi győzelmet – tizenhármat – aratott, mint az MTK.)
A szombathelyi zöld-fehér viszont fakó, akár a Hungária körúti kék-fehér. A vasi gárda – melynek neve, a Haladás köszönő viszonyban sincs a keserves valósággal –, valamint az MTK helyett a ZTE és a Kaposvár érkezik az úgynevezett élvonalba. Emlékszem, amikor a „Zete” először felkerült az NB I-be, 20 ezer néző várta a Tatabányát a zalaegerszegi nyitányon (0-1). Aztán, amikor a Kaposvár első ízben feljutott az élvonalba, a somogyi sporttelepen 22 ezer szurkoló fogadta a valaha nagy hírű Vasast (2-0). Ez volt hetvenkettőben, majd hetvenötben. Az előbbi esztendő első fordulóját 75 500-an, az utóbbiét 96 ezren tekintették meg a helyszínen. A televízió az 1975. augusztus 30-ai rajt napján a Magyarország–Románia férfi kosárlabda-mérkőzést közvetítette.
A kosaras közvetítés hasonlított a fejfájdító egyperces híradókkal és hidegrázásos alzaponthúúú!-val spékelt mostani programhoz: azzal csak keveseket lehetett átvágni a palánkon.
Témák
labdarúgás

Tízmillió eurós gázsi – Mesebeli szerződést kötöttek a 14 éves focistával

Publikálás dátuma
2019.05.21. 13:26

Fotó: WILDBILD / AFP
A Nike mesebeli szponzori szerződést kötött a Borussia Dortmund tinédzser korú labdarúgójával, Youssoufa Moukokóval.
A Borussia Dortmund 14 éves labdarúgójával, Youssoufa Moukokóval 10 millió eurós szponzori szerződés kötött a világ első számú edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártója, a Nike. Az amerikai cég igencsak nagy kockázatot vállalt mindezzel, ugyanis Moukoko hiába korosztálya egyik legnagyobb tehetsége, ebben a korban még nem lehet biztosra venni, hogy a játékos befutja-e azt a pályafutást, amit most jósolnak neki.
Az amerikai Freddy Adu 2003-ban, szintén 14 évesen írt alá álommegállapodást a Nike-val. A sportszergyártó cég akkor éveken át 1 millió dollárt fizetett a fiatal futballistának, aki ugyan még napjainkban is aktív, ám 15 év alatt 14 csapatnál fordult meg, s egyiknél sem alkotott maradandót.
„Túl korán kerültem rivaldafénybe – tekintett vissza a múltra Adu, aki nagyon szegény családban nőtt fel. – Anyukám két-három munkát vállalt, emellett nevelt engem és a bátyámat. Amikor kapsz egy egymillió dolláros szerződést, akkor nem mondhatsz nemet. Igent mondtam, és rengeteg médiamegjelenésem volt, sok interjút adtam, ezek pedig elvették a figyelmemet. Sok időt elpazaroltam, nem foglalkoztam annyit a sporttal, amennyit kellett volna” – tette hozzá önkritikusan Adu, aki szerint a nagy szerződés hatással volt csapattársaira is, onnantól kezdve másképp néztek rá, s nem feltétlenül jó értelemben.
A Nike alaposan befürdött Aduval, ugyanakkor a szponzorok napjainkban még nagyobb pénzeket invesztálnak játékosokba. Moukokót csodagyereknek tartják, 12 évesen nála három évvel idősebbek között futballozott, az U17-es csapatban pedig 50 meccsen már 76 gólt lőtt. Ugyanakkor 2020 novemberéig – ekkor tölti be a 16-ot – nem játszhat a Dortmund felnőtt együttesében.
Nem szeretnék hosszú távú előrejelzéseket tenni róla, mert túl fiatal ahhoz – mondta Moukokóról Michael Zorc, a Dortmund sportigazgatója. – Kivételes tehetség, ugyanakkor még jó néhány évnek el kell telnie, hogy megállja a helyét a profik között – tette hozzá.
A Schalke 04 híres ifjúsági edzője, Norbert Elgert – akinek kezei közül került ki többek között Manuel Neuer, Mesut Özil és Julian Draxler – szerint a tehetség túlbecsülhető, megfelelő karakter, hozzáállás, szorgalom kell ahhoz, hogy valakiből valóban nagy játékos váljon.
„Az edzőnek egy kicsit pszichológusnak, egyfajta kertésznek kell lennie, aki segíti a fiatalt a növekedésben. És itt nem csak a labdarúgásra felkészítésről van szó” – magyarázta Elgert.


A kérdés az, vajon Moukoko képes lesz-e tovább fejlődni a remélt ütemben, távol tudja-e tartani magát a reflektorfénytől. A Nike döntése minden érintett fél számára kockázatos, nem garantálja, hogy hosszútávon kifizetődik, ugyanakkor egy ilyen mértékű megállapodás hatalmas terhet rak a tinédzser vállára.
Szerző