Ritkán történnek meglepő dolgok egy átlagos szavazókörben. Általában hosszú asztalnál üldögélnek a helyi szavazatszámláló bizottság tagjai, akik felosztják a „terepet”. Van, aki a szavazólapokat veszi elő, van, aki a választók iratait ellenőrzi, más pecsétel vagy a borítékot adja oda. Mint egy jól működő gyárban, a munkafolyamatok szép rendben követik egymást, amíg összeáll a „termék”. Itt egy elrontott szavazólap vagy egy eltűnt toll is izgalmakat okoz.
A pártok – nemcsak egy-kettő, hanem szinte valamennyi – elszámolták magukat a vasárnapi európai parlamenti választást illetően, legalábbis ami a szavazóköri pártdelegáltak számát illeti. Tavaly a parlamenti voksoláskor több mint 32 ezer volt belőlük, öt éve, az előző EP-választáson 28 ezer, most – a tegnapi adatok szerint – mintegy 20 ezer. Igaz, ez utóbbi még emelkedhet, ahogy a jelentkezéseket feldolgozzák, de áttörés aligha következik.
A szavazatszámláló bizottságba beülő pártdelegáltak épp azért fontosak, mert ők ellenőrzik, hogy a szokásos unalmas rendben megy-e a munka. Amennyiben visszaélés gyanúja merül fel – márpedig minden választáson akad ilyen, a szavazók szervezett szállításától a láncszavazáson át mondjuk az elrontott voksokig, a borítékok hiányáig vagy a rendzavarásig –, akkor van, aki jelez, és ha szavazni kell a helyi bizottságban, akkor voksol is arról, hogy a gyanút hogyan értelmezzék. Ha nincs helyi delegált az ellenzéki oldalról, aki vigyázó szemeit a szavazókörökre veti, a kétes helyzeteken a gyanú árnyéka megmarad. Utólag pedig nehéz kiabálni.
A mostani – még nem végleges – állás szerint nagyjából kétezer olyan szavazókör lesz vasárnap, ahová nem ül be ellenzéki delegált. Csak fideszes. A kormánypárt ugyanis, bár korábbi számait szintén alulmúlja, minden körzetben figyelni fog, és ha úgy alakul, a delegáltja szavaz a vitában. A kormánypártban számolnak azzal, hogy szoros eredmény (értsd: elérik-e a kétharmados többséget vagy sem) esetén sok múlhat az amúgy meglehetősen unalmasnak ígérkező szavazókörökön.