Ráérünk az önkormányzati választáson összefogni – ez a hit mozgatja az ellenzéki pártok többségét (az MSZP év eleje óta közös indulást szorgalmazott az EP- és a helyhatósági megmérettetésen egyaránt). A meggyőződés papírforma szerint helytálló, a Publicus Intézet azt mérte, az emberek 74 százaléka külön kezeli a két meccset, az EP-választás nem befolyásolja, miképp voksol ez a többség az önkormányzati szavazáson.
Csakhogy a helyzet – a tapasztalatok szerint – korántsem ennyire egyértelmű. Emlékeztetőül: a 2018-as tavaszi választások után az ellenzék támogatói majdnem fél évig nem voltak hajlandóak szóba állni pártjaikkal – csalódottságukat fokozta, hogy úgy érezték, a vereség többek között a pártok kompromisszumképtelenségének tudható be. Az ellenzéki formációk akkor kapták vissza szimpatizánsaikat, amikor egy, a mindennapokat érintő ügyben (lásd: rabszolgatörvény) összekapaszkodtak. Ráadásul hiába kezelik külön a két választást az emberek, több mint 70 százalékuk ugyanarra a pártra szavaz, amelyikre a belpolitikai megmérettetésen is szokott – azaz a különbségtétel inkább elvi, mintsem valós. És azt sem szabad elfelejteni, hogy gyakorlatilag „belpolitikai tétje” van a választásnak. A Publicus Intézet azt mérte, hogy az emberek mintegy 93 százaléka szerint az egészségügy javítására kellene többet költenie az EU-nak, míg a lakosság 75 százaléka szerint az életszínvonalat kellene emelni közösségi forrásból. Nem véletlen, hogy a két biztosan bejutó balos párt nagyjából ugyanarról beszél.
„Nem tudom, láttátok-e, bármit csinálunk, másnap a Demokratikus Koalíció követő üzemmódban ugyanazt csinálja. Mi bejelentjük reggel az aláírást Európáért, és aznap este Dobrev Klára élő videóban ugyanazt bejelenti. Szóról szóra ugyanazt.” – többek közt ezt mondta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő azon a szocialista kampányfelkészítőn készült hangfelvételen, amely a kormánypárti Magyar Nemzetnél landolt néhány héttel ezelőtt. És tényleg, a DK „szoros szocialista fogással” politizál. Végignézve az együttműködési próbálkozásokat, ez nem csoda.
Az utca az év eleji tüntetéseken – ahol a rabszolgatörvény ellen protestáltak a polgárok – egyértelművé tette, hogy összefogást akar. Ezt hirdette meg Tóth Bertalan is, de az MSZP elnökének ötlete az egységes közös listáról gyorsan lekerült a napirendről. A Momentum kitartott karácsony tájékán kialakított álláspontja mellett, miszerint egyedül méreti meg magát. A támogatottságát 2-3 százalékra leküzdő LMP úgy ítélte meg, hogy megmaradt hívei leginkább mérsékelt jobboldaliak, így ha a baloldali pártokkal közösködik, akkor végképp elfogyhatnak hívei. A DK az előbbi két párt „különutas döntésére” hivatkozva mondta, hogy nem kér a közös listából. A Momentum és az LMP kihátrálása azonban a jelek szerint inkább csak egy jó ürügy volt Gyurcsány Ferenc pártjának, hiszen annak politikusa Gréczy Zsolt többek között a Magyar Időkben (most Magyar Nemzet) közölte, hogy biztosan nem lesz közös lista, a DK az önálló indulás mellett döntött.
Februárra egyértelmű lett, hogy a Fidesz tömbjével szemben ismét egy szétaprózódott ellenzék mérkőzik. Ez azt is előrevetítette, hogy a balos pártok nem pusztán a kormány kritikájával, de egymással is foglalkozni fognak a kampányban. Fontos mutatószám, hogy míg 2018 december végén az emberek 64 százaléka gondolta, hogy rosszul mennek a dolgok az országban, ez az arány februárra (amikor kiderült, hogy az összekapaszkodás elmarad) 55 százalékra csillapodott, és azóta nem is változott érdemben. Ez azt jelenti, hogy az ellenzék elvesztett 740 ezer dühös embert.
Magyarán: az oppozíció pártjainak ugyanazon a szavazói tortadarabon kellett osztoznia, mint 2018 áprilisában.
Hogy ki kinek a bázisára próbál rárabolni, arra a Facebook statisztikája adhat támpontot: a közösségi oldal ugyanis annak érdekében, hogy kiküszöbölje az orosz és más választási hackelési próbálkozásokat, nyilvánossá tette politikai hirdetések esetében, hogy melyik szervezet, mennyiért és milyen célzással reklámozza az adott tartalmat. Így derült ki, hogy a „Lehet Más a Politika” a Jobbik és az MSZP bázisára is „ráhirdetetett”; hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom a Jobbik híveit győzködi; hogy az MSZP az összes ellenzéki párt szimpatizánsára tüzel (illetve körön kívül próbálja megszólítani a mérsékelt bizonytalanokat); hogy a DK elsősorban saját, illetve az MSZP és a Párbeszéd támogatóira „targetálja” a mondásokat (és legnagyobb eséllyel a szocialisták radikálisait csábíthatja el).
A bázisrablás lassanként része a magyar politikai gyakorlatnak, újdonság azonban az üzenetrablás – például az MSZP és a DK esetében. Az MSZP februárban hozta nyilvánosságra „Haza, Szeretet, Európa” címet viselő programját, melynek számos tétele visszaköszön a Demokratikus Koalíció épp tíz nappal később bemutatott EP-programjában. Azon, hogy mindkét formáció a Szociális Európa ígéretével, azon belül is az európai minimális bér, az európai minimálnyugdíj és az európai családi pótlék bevezetésével kampányol, kár lenne álmélkodni, hiszen mindkét párt az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójában ül, melynek szívügye az említett program. (Ráadásul – hiszen a felmérések szerint a szavazatok ezekkel a témákkal maximalizálhatóak, az említett tételek a Jobbik és az LMP kampányában is felbukkantak.)
Az már más kérdés, hogy a szociális programot az Európai Szocialisták Pártja (PES) és annak csúcsjelöltje, Frans Timmermans is nevére vette, a PES-nek viszont csak az MSZP a hivatalos tagpártja, a Demokratikus Koalíció viszont nem. Sőt, a DK úgy kampányol az európai szocialisták programjával, hogy a Macron-féle liberális vonallal is vállaltan kacérkodik. Idén márciusban a DK politikusai találkoztak a francia elnök által alapított En Marche képviselőivel, a találkozóról később Eörsi Mátyás az Azonnali.hu oldalnak többek között azt mondta: a franciák is érdeklődtek arról, hogy a DK-sok átülnének-e a szociáldemokrata képviselőcsoportból a Macronék által szervezett frakcióba. „A választások után mindenki meglátja, hogy merrefelé fog orientálódni ez ügyben. Semmifajta döntés nem született erről” – hagyta nyitva az ajtót Eörsi Mátyás a hírportálnak adott nyilatkozatában. Az mindenesetre fontos, hogy a DK alapüzenete az „Európai Egyesült Államok” víziója alapvetően a liberálisok célkitűzése.
Az azonban már „plágiumgyanús egyezés” ami március 20-án történt. Miután a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát, az MSZP március 20-án délelőtt aláírásgyűjtést indított Magyarország uniós tagsága érdekében, „Európai akarok maradni!” címmel. Aznap délután Dobrev Klára DK-listavezető is bejelentkezett a közösségi oldalán Brüsszelből, ahol „Európa, maradunk!” címmel ugyanebben a témában szintén aláírásgyűjtést hirdetett.
Hasonló időzítéssel zajlott a „fiatalok harca”. Az MSZP és a Párbeszéd közös listájának ötödik helyén szerepel Kálló Dániel, aki korábban a Független Diákparlament szóvivője volt és mandátumszerzés esetén ő lehet az Európai Parlament valaha volt legfiatalabb tagja. Az MSZP külön elsőválasztói kampányt is épített a fiatal politikusra, mondván így megszólíthatja a szocialisták bázisán kívüli fiatal szavazókat is. Nem sokra rá Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője arról beszélt, a DK indítja a legfiatalabb EP jelöltet a választáson (Réger-Dallos Dominik ugyanis 2000-ben született, pár hónappal az MSZP-listán szereplő Kálló Dániel után. Ráadásul a DK névsorában a fiatal jelölt csak az esélytelen 14.-dik helyet kapta – jóval azután, hogy az MSZP meghirdette saját listáját).
De ugyanez a „szoros emberfogás” jellemző az ellenzéki közös lista kommunikációjára is. Az MSZP és a Párbeszéd azzal kampányol, hogy a két párt, illetve a különféle mozgalmak, civil- és érdekvédő szervezetek, valamint fiatal politikusok együttműködése nyomán létrejött együttműködés „az egyetlen ellenzéki közös lista”. Ez szerepel a pártszövetség plakátjain és szóróanyagain is. A DK – amely elsőként hátrált ki a közös lista mögül – azt bizonygatja, hogy párt európai névsora a „legerősebb ellenzéki lista”, mert annak utolsó helyén szerepel az a Czeglédy Csaba, aki korábban az MSZP önkormányzati képviselője volt.
