Fidesz;menekültek;határkerítés;

2019-05-22 14:11:26

"Miért nem lőnek" - kérdezték a fideszes polgármester határkerítéshez szervezett kirándulásán résztvevők

A buszos túra nem volt nyíltan meghirdetve, "mert akkor túl sok jelentkező lett volna", árulta el az azt szervező Gémes László, Szegvár polgármestere.

Buszos túrát szervezett a határkerítéshez egy fideszes politikus, írja az index.hu. Gémes László, Szegvár polgármestere, Csongrád megyei közgyűlési képviselő korábban, politikusként már járt a déli határkerítésnél, és

A politikus az Indexnek azt mondta, nem volt nyíltan meghirdetve a túra, "mert akkor túl sok jelentkező lett volna", úgyhogy ismerősi körökből, például Szentesről, Szegvárról, Fábiánsebestyénről jött össze mintegy 50 ember. Gémes azt mondta, a saját pénzéből szervezte.

- egy a portálnak nyilatkozó résztvevő szerint ezt kérdezgették a keményvonalas kirándulók az őket kísérő rendőrtől. Szinte csak középkorúak és idősek vettek részt a túrán, mondta még. Őt Fidesz-szimpatizánsként az egyik helyi Fidesz-irodából keresték meg, hogy lenne-e kedve a kiránduláshoz, ami Gémes szerint egyébként jó hangulatú volt.