Klímakatasztrófa fenyeget

Nincs többé klímaváltozás. Van helyette klímakatasztrófa, esetleg klíma-összeomlás vagy klímaválság – a világ egyik legtekintélyesebb napilapja, a brit The Guardian a minap jelentette be, hogy a szavakat hozzáigazítja a tényekhez. Nem használja többé a klímaváltozás kifejezést írásaiban. Mert már nem változás zajlik, hanem igazi katasztrófa fenyeget. 
Ám nekünk olyan kormányunk van, amely erre a kihívásra rá se bagózik. Helyette, sőt ellenében kell tehát cselekednünk. A szemléletváltást nekünk mindannyiunknak, magyar politikusoknak, gazdasági döntéshozóknak, véleményformálóknak és állampolgároknak egyaránt el kell végeznünk. Másképp nincs esélyünk arra, hogy felkészüljünk a jövőre, elkerüljük a katasztrófát és alkalmazkodjunk a biztosan bekövetkező változásokhoz.
Mert a globális felmelegedés az emberiség fennmaradását fenyegető veszély, amely a következő évtizedekben szinte felmérhetetlen hatással lesz életünk minden területére. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) tavalyi jelentése szerint mindössze 10-12 évünk van arra, hogy az üvegház-gázok kibocsátásának drasztikus csökkentésével mérsékeljük a felmelegedést, és elkerüljük annak legpusztítóbb következményeit. Ha ezt nem tesszük meg, akkor már a most születő nemzedék életében – szokjuk hát az új terminus technicust - klímakatasztrófa fenyeget. 
Mindez távolról sem csupán egyre elviselhetetlenebb hőhullámokat jelent. A tengerszint-emelkedés következtében a százmillióknak otthont adó tengerparti övezetek víz alá kerülése, a társadalmi életet felforgató szélsőséges időjárási jelenségek, globális élelmiszertermelési válság és ivóvízhiány, szaporodó erőszakos konfliktusok, a jelenlegit nagyságrendekkel meghaladó menekültáradat, gazdasági visszaesés: ezek mind a felmelegedés közvetlen következményei. 
Mindezek fényében egészen döbbenetes, hogy a magyar kormány nem vesz tudomást a jövőnket fenyegető legnagyobb veszélyről, és nem védi attól Magyarország polgárait. Lemaradásunk a világ haladóan gondolkodó részétől sehol sem olyan nyilvánvaló, mint itt. A klíma-védelem több EU-tagállamban is minisztériumi szintű prioritás. Skócia nemzeti klíma-szükségállapotot hirdetett ki, és 2045-re zéró karbon-kibocsátást szeretne elérni. Nyolc tagország azt javasolja, hogy az EU költségvetésének 25 százalékát fordítsa klíma-célokra. 
Ehhez képest a magyar kormány blokkolja az EU-s kibocsátás-csökkentési célok erősítését, és a vitában büszkén a német autóipari lobbi oldalára áll. Leállította a magyarországi szélenergia-kapacitások bővítését, és megszüntette az önálló környezetvédelmi minisztériumot. Vállalásai a három EU-s klímacélból kettőben, a megújuló energiára való átállásban és az energiahatékonyságban messze elmaradnak az EU átlagától. A kibocsátás-csökkentésben pedig papíron ugyan vállaljuk a 40 százalékos EU-s célt, a gyakorlat azonban ezt nem támasztja alá, évek óta nő az ország üvegházgáz kibocsátása. Orbán Viktor ebben a kérdésben is a tőle megszokott pozícióba helyezkedik: háttal a jövőnek, arccal a múltba.
Szerencsére azonban még mindig vannak fontos dolgok ebben az országban, amik nem csak Orbán Viktoron és az ő helytartóin múlnak. Ilyen a klímaváltozás mérséklése és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás is, amelyben az egész világon megfigyelhető folyamat, hogy előtérbe kerül a helyi szintű cselekvés, és a nagyvárosok veszik át a kezdeményező szerepet. Mindez nem meglepő, hiszen a Föld népességének 55 százaléka városokban él, és ez az arány 2050-re 68 százalékra nő. Ráadásul a 10 milliós lakosságszámot meghaladó metropoliszok 90 százaléka a leginkább veszélyeztetett tengerparti övezetekben fekszik. A klímaváltozás tehát nagymértékben a városokban zajlik, a városi lakosságot érinti, sőt a városok is generálják, hiszen ők felelősek a globális szén-dioxid kibocsátás több mint kétharmadáért. Mindez azonban nagy mozgásteret is ad a városoknak, egyrészt a kibocsátás-csökkentési (közlekedésszervezési energiahatékonysági, fűtéskorszerűsítési) intézkedések területén, másrészt a sokkhatásokra való felkészülésben, klímabiztos közterek és lakóépületek kialakításában, vészhelyzeti tervezésben.
Ebből a felismerésből kiindulva a világ nagyvárosai nem várnak többé a tétlenkedő kormányukra, hanem teszik, amit megtehetnek. Ráadásul e városok nem önmagukban, hanem egymással összefogva cselekszenek: az elmúlt években létrejöttek az ellenállási képességüket javítani akaró nagyvárosok egész világot átfogó hálózatai (Chicago Climate Charter, 100 Resilient Cities, C40 Cities), melyek közösen küzdenek egy fenntarthatóbb, egészségesebb jövőért. Budapest egyébként maga is tagja az egyik ilyen fő nagyvárosi együttműködésnek, a Global Covenant of Mayorsnek, bár Tarlós István vezetése alatt ennek előnyeit semmilyen módon nem kamatoztatta.  Ezen is változtatni kell októbertől, az önkormányzati választásokat követően. 
Mit fogunk tenni Budapesten? A klímaváltozás mérséklése alatt elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, klímaadaptáció alatt pedig a természetes módon klimatizált közterek és lakóépületek kialakítására kell gondolnunk, e két irányt azonban érdemes együttesen kezelni. Ráadásul az üvegházhatású gázok csökkentése orvosolná a főváros legnagyobb közegészségügyi problémáját, a borzasztó légszennyezettséget is. A korszerű városvezetésben minden mindennel összefügg, és a problémák csak szintézisben gondolkodva kezelhetők.  
Ami a károsanyag-kibocsátást illeti, a fővárosnak számos lehetősége van. Elsőként mindent meg kell tennünk a tiszta energiára való átállás érdekében. Ennek egyik fontos eszköze lehet a napelemes fejlesztések ösztönzése vagy az építési rendelet korszerűsítése. Ami a főváros saját beruházásait illeti, szeretnénk elérni, hogy azok csak tiszta energiával működhessenek (pl. napelem, hőszivattyú), és feleljenek meg a legmagasabb szintű EU-s energia-követelményeknek. A másik fő irány az energiahatékonyság növelése. E célból létrehozzuk a Budapest Energiahatékonysági Klasztert, amely szakmai tanácsadást nyújt az energiahatékonysági célú lakásfelújításokhoz, összeköttetést teremt a lakossági és a vállalati szféra, illetve az önkormányzatok és az európai klímavédelmi alapok között. 
A széndioxid-kibocsátás visszaszorításának másik legfontosabb terepe a közlekedésszervezés, amellyel egyszerre javítható a budapestiek életminősége és csökkenthető hozzájárulásuk a globális felmelegedéshez. Mi mindenre gondolunk? Például arra, hogy a BKV-bérletek árának csökkentésével ösztönözzük a közösségi közlekedést, a biciklis infrastruktúra fejlesztésével pedig a motorizálatlan közlekedést. Elengedhetetlen a forgalomcsökkentés és a közúti forgalom mértékének racionalizálása, amelyet például úgynevezett alacsony kibocsátású övezetekkel (Low Emission Zone) és azokra vonatkozó behajtási korlátozásokkal érhetünk el. 
Ami az adaptációt és az ellenálló képességünk javítását illeti, ott főként (bár nem kizárólag) az egyre elviselhetetlenebb nyári hőhullámok hatásait kell mérsékelni. Néhány adat jól szemlélteti a helyzet súlyosságát. A napi budapesti halálozási szám hőségriadós napokon 30 százalékkal is nőhet. 2015 kegyetlen nyarán harminc hőségnapra és öt hőségriasztásra került sor, ami több száz budapesti halálát követelte. A rendelkezésre álló előrejelzések szerint 2050-ig a budapesti hőhullámos napok gyakorisága majdnem megkétszereződik, míg a hőhullámos napok átlaghőmérséklete 2,5 Celsius fokkal nő. Amennyiben nem tesszük meg a szükséges klímaadaptációs intézkedéseket, a napi többlethalálozás is meredeken fog emelkedni: 2050-ig  a jelenlegi másfélszeresére, 2100-ig pedig közel hatszorosára! A változás tehát élet-halál kérdése.
Mindez ellen úgy tudunk leghatékonyabban védekezni, ha növeljük a városi zöldfelületek arányát, hiszen a fák egyrészt szén-dioxidot kötnek meg, másrészt hűsítő árnyékot adnak, adott esetben életet mentenek. A parkosítás tehát nemcsak városképi és rekreációs kérdés, hanem az egyik legfontosabb klímavédelmi intézkedés. Mi megvédjük a Városligetet, valamint nagyarányú parkosítási programba fogunk. Ennek részeként például városi nagyparkot létesítünk Csepelen, valamint minden budapesti újszülöttnek egy facsemetét adományozunk. 
De a zöldfelületek növelése nem merül ki a parkosításban: kiváló nemzetközi példák vannak növényzettel beültetett háztetőkre, növényzettel borított házfalakra, udvarzöldítési pályázatokra. A hőség elleni védekezés jegyében közkút- és közmosdó-programot is indítunk, ivócsapot szerelünk a tűzcsapokra, valamint ösztönözzük locsolási célú esővízhasználatot.  A szélsőséges időjárási események szaporodásával jelentős kihívásokat fog jelenteni az árvízvédelem, valamint a felhőszakadáskor lezúduló esővíz elvezetése is. Ez utóbbi ellen például vízáteresztő köztéri burkolatokkal és süllyesztett közterületeken kialakított ideiglenes tározókkal tudunk védekezni.
Végül, de nem utolsósorban el szeretnénk végezni azt a tájékoztató, felvilágosító tevékenységet, amelyet a kormány nem végez el. Fontos, hogy tudatosítsuk a klímaváltozás legalapvetőbb összefüggéseit és azt, hogy nem csak rendszerszinten, de egyéni életvitelünk szintjén is változtatnunk kell. Jó lenne, ha minél többen megértenék, hogy közlekedési, étkezési, fogyasztási szokásaikkal hogyan járulnak hozzá a globális felmelegedéshez. Létfontosságú az ökológiai szemléletű kultúraváltás, és ebben a fővárosnak fontos szerepe van.
“A jövő nem vár, előre arat” - írja Weöres Sándor. Azzal, amit ma megteszünk, az utánunk jövők életkörülményeit alakítjuk. Orbán Viktor és Tarlós István politikája 1944-be vinne minket, de mi előre, 2044-re tekintünk. A globális felmelegedés és az azzal járó többtényezős ökológiai válság az emberiség legnagyobb kihívása, amely elkerülhetetlen változásokkal jár. De ha elfogadjuk ezt a kihívást, és felnövünk a feladathoz, akkor egyrészt kihasználhatjuk az átállásban rejlő óriási gazdasági és munkahelyteremtési lehetőségeket, másrészt egy igazságosabb, humánusabb, az élő környezettel nagyobb összhangban lévő világot teremthetünk. 
Mi olyan Budapestet szeretnénk, amely meghallja a fiatalok világszerte egyre elkeseredettebb segélykiáltását és ebben a döntő pillanatban a történelem jó oldalára áll. Olyan várost, amelyik kiveszi a részét a klímaváltozás elleni küzdelemből, felkészül a jövőre, és ezzel javítja lakói életminőségét és életkörülményeit. A jövőnk a tét!
Frissítve: 2019.05.24. 10:26

Szigetálom

Jövőre lesz kereken húsz éve, hogy Visy Zsolt régészprofesszor - akkoriban az első Orbán-kormány helyettes államtitkára - fölvetette: a római birodalom egykor Európán végighúzódó, erődített határa, a limes legyen a Világörökség része. Szép és európai gondolat, amely azóta Németország egy részén és Skóciában valóra is vált. 
Idehaza is sokat és sokan dolgoztak rajta, sőt uniós pénzt is jócskán költöttünk annak tisztázására, hogy a 415 kilométernyi magyar limes-szakasz 271 feltételezett helyszínből hány kapcsolható be a világörökségi nevezésbe. Tavaly januárban Németországgal, Ausztriával és Szlovákiával közösen be is nyújtottuk a pályázatot, azóta várjuk az UNESCO idén júniusban esedékes döntését. A várakozás nehéz hónapjait csak egy dologgal színesítette a magyar kormány: hogy a napokban indoklás nélkül kihúzta a pályázatból a Hajógyári-szigeten rejtőző Hadrianus palotát. 
Mi persze készséggel elhisszük, hogy a még jobb megvédés volt az akció célja, miként azt a Magyar Nemzet megtudta, de azért kicsit furcsa ez. A palota romjait az ötvenes évek óta nem látta ugyanis senki - akkor sajnálatosan rábetonoztak egy hajógyárat. Régészeti feltárás itt azóta nem folyt, a kormánylapnak megsúgott "rekonstrukció" alapja egy kétséges hitelességű vázlat. Vajon mi az a szempont, ami az elmúlt húsz évben nem merült fel, most viszont hirtelen igen?  
Tizenöt évvel ezelőtt az akkori balliberális kormány egyszer már eladta ezt a területet palotaromostul. Aztán győzött a józan ész, az állam még ugyanabban az érában visszavásárolta a földdarabot, az Álomsziget pedig elillant. A rendkívül értékes Duna-part azóta is sorsára vár, Budapest kellős közepén szinte hívogat az idegenforgalmi hasznosításra. 
Elképzelhető, hogy már meg is van a koncepció, sőt a reménybeli befektető is ugrásra készen áll? Ami azt illeti, láttunk már ilyen csodát.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.05.23. 11:15

Intelem

Universitas. Ízlelgessük a szót, töprengjünk el valódi jelentésén, ne csak cirádás betűkkel írjuk fel különféle homlokzatokra, vagy mondjuk ki ünnepélyesnek szánt pillanatokban. 
Egyetemesség, összesség, ezt jelenti valójában a szó. Nem csupán egy intézményt, ahol tanárok okítják a diákokat, nem egy adminisztrációt, amely akadályokat görget vagy épp elhárít, s nem is egy méltóságteljes épületet, ahová áhítattal lépünk, vagy amelyiknek az udvarán, dísztermében a diplománkat átvesszük.
Az összesség azt jelenti, hogy mindenki számít. Talán nem éppen egyformán, hisz szeretni sem könnyű azt, aki bár nemes lélek vagy épp szuper agy, de természete pokróc, stílusa mogorva, mondatai nyersek, hát még akkor, ha kritikájának nyilai épp az elevenünkbe találnak. Bölcs ember ilyenkor eltöpreng, önvizsgálatot tart, felteszi a kérdést, vajon igaza, igazsága van-e a másiknak. Párbeszédet kezdeményez, érvel, vitatkozik, s ez nem is esik annyira nehezére, elvégre a tudomány mezsgyéjén haladva amúgy is ezt teszi.
Van egy másik szó. Autokrácia. Jelentése egyeduralom, önkényuralom. Jellemzően a gyávák fegyvere, s párbeszéd helyett az üzenet az eszköze (lásd még: „üzenjük Brüsszelnek”). Gyakorlása során a világ egyre inkább beszürkül és egysíkúvá válik, sivár lesz és tartalom nélküli. Gyakorlója tán úgy véli, gördülékenyen mennek alatta a dolgok, hisz akarata utasításokkal és határozatokkal látszólag célba ér. Lám, Debrecenben is egyetlen tollvonással nyugdíjaztak idő előtt akadémikust, egyetemi professzort, vontak meg kutatói ösztöndíjat attól, aki nem tetszett, s „verték keresztül” a putyini díszpolgári, a magyar jegybankelnöki vagy most épp a moszkvai magánrektori díszdoktori címeket, minden ellenérzés és ellenkezés ellenére. 
Az épület persze ettől továbbra is áll, méltóságteljes és tekintélyt parancsoló. Díszudvarának falain ott sorakozik híres diákjai neve, azé is, aki közkinccsé lett intelmei között hagyta az utókorra: „ki saját jóllétét egyetlenegy főcél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt...”
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.05.23. 09:45