Figyelő;Soros-lista;

2019-05-24 18:12:59

Elmarasztalta a bíróság a Figyelőt a Soros-lista miatt

Egész oldalas helyreigazításra és nagy összegű sérelemdíj megfizetésére kötelezték a lapot.

Pert nyert két "Soros-zsoldos" a Figyelő ellen a nevezetes Soros-lista miatt. Az ítélet szerint a lapnak egy teljes oldalban kell közölnie az ítélet rendelkező részét és annak jogi indokolását is, hogy az olvasók pontosan megismerhessék, mit és miért ítélt jogsértőnek a Fővárosi Törvényszék - írja az Index. Emellett a Figyelőnek fejenként 500-500 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie a felpereseknek, és az újságnak kell állnia a perköltséget is.

A Figyelő tavaly áprilisban tett közzé egy listát, amely a nem sokkal korábban Schmidt Mária tulajdonába került lap szerint "Soros magyarországi zsoldosainak" nevét tartalmazza. Az lista teljes nonszensz, több olyan ember is szerepelt rajta, aki már évekkel korábban meghalt, .

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a lista megjelenbése után nem sokkal jogi képviseletet ajánlott a Figyelőben megtámadott civileknek, de az érintettek közül csak Jávor Kata és Szőke Sándor jelentkezett. Ők úgy gondolták, hogy sérti a személyiségi jogaikat az, ha zsoldosként, idegen, gonosz hatalmak végrehajtójaként állítják be azt az értékes társadalmi munkát, amit végeznek.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy széles társadalmi rétegek számára első ránézésre is egyértelműen jogsértő volt a cikk tartalma. Kimondta, hogy a felperesek jó hírnevét sérti az a tényállítás, amely őket Soros György bármilyen akaratának végrehajtójaként, különösen a negatív jelentéstartalmú „zsoldosként” állítja be. Nem fogadta el a bíróság a Figyelő védekezését, miszerint a cikk a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik.

A bíróság kötelezte a Figyelőt, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított következő lapszámban tegye közzé a bírósági döntést és eltiltotta a hasonló jogsértő tartalmak közzétételétől.