Frans Timmermans nagyon tart attól, hogy Orbán Viktor alatt Magyarország kiválik az unióból. A Bizottság alelnöke, aki az alapjogok felelőse, Lengyelországot illetően bizakodik, mert ott változik a társadalom, és egyetlen párt sem kampányol Európa ellen, még a PiS sem. A magyaroknál viszont a sajtó oly mértékben Orbán kezében van, hogy még mindig a saját félelmeikhez lehet láncolni az embereket. A holland politikus mindent meg akar tenni, hogy az EU ne veszítse el Magyarországot, mert az tragédia volna. Annál is inkább, mert az apja a 80-as években diplomataként Budapesten szolgált, és Timmermans akkor megtapasztalta, hogy a magyarok mindenki másnál bátrabbak voltak a régióban a szabadságért vívott küzdelemben. Ám ha Orbán ezután is így folytatja, akkor az ország még jobban elszigetelődik politikailag. Ennélfogva bízik abban, hogy a Néppárt végre belátja: hatalmas hiba volt ilyen sokáig védeni a kormányfőt. Mert az meggyengült, amióta magára maradt.
Orbán és Putyin leveszik a kezüket Strachéról. Hiába nevezte példaképének az FPÖ vezére az ominózus videóban a magyar vezetőt, az immár elhatárolta magát a volt osztrák alkancellártól. A konzervatív lap megemlíti, hogy Bayer Zsolt, a kormányfő régesrégi harcostársa jól nekiment az osztrák politikusnak, miközben a hatalom és a Fidesz által ellenőrzött sajtó javarészt azt hangoztatja, hogy Ibizán a tömeges migráció hívei állítottak alattomos csapdát. Nem csoda, hogy Orbán is ezt a vonalat képviselte, amikor kijelentette, hogy megkezdődött a soron kívüli vadászidény. Ám most a Bild Zeitungnak adott interjúban már felzárkózott Bayerhez, kijelentve, hogy Strache elvesztette az emberek bizalmát, és amit mondott, az elfogadhatatlan.
A tudósítás kitér arra, hogy a magyar „közeli” média a kiszivárgott felvétel kapcsán teljesen kihagyta a magyar szálat, így azt, hogy az FPÖ korábbi vezére a magyar sajtóviszonyokról áradozott és melegen ajánlotta a Kronen Zeitung felvásárlásához Pecinát, aki hasonló ügyben már sikerrel működött közre Magyarországon. Az egészet csupán az MTI említette – egyetlen mondatban. Egyébiránt az Orbán-tábor nyilvánvalóan nem azon van, hogy sokáig napirenden legyen az ügy. De azért Simicska nevezetes nyilatkozatából tudni lehet, hogy ha minden igaz, a magyar sajtópiacon is orosz pénzekkel zsonglőrködtek. Ami pedig Putyint illeti, az orosz Külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Moszkva osztrák belügynek tekinti a történteket, valamint hogy Strache kapcsán minden jel szerint megrendelt kampányról van szó.
Az európai liberálisok vezetője árulónak tartja Strachét és a nacionalistákat. Verhofstadt úgy látja, hogy ha van valami, ami nem működik, akkor az a nemzetállamok földrésze. Például nagy szükség volna a menedékrendszer reformjára, az állam- és kormányfőket tömörítő Tanács azonban nem hajlandó rá. Ám itt valami megoldást kell találni, mert különben egyre erősebbek lesznek a nacionalisták, akik állandóan azt sulykolják az embereknek: hát, látjátok, nem jó semmire sem az EU. Ezért az uniót meg kell újítani, nem szabad hagyni, hogy szétverjék. Csakhogy ehelyett jelenleg például a migráció ügyében verseny folyik Salvini, Orbán, illetve Merkel között.
A politikus arra is felhívja a figyelmet, hogy a populisták tényleg nagy veszélyt jelentenek, mert tönkre tehetik a szervezetet, de mindenképpen áramvonalasítani kell az integrációt. Máskülönben elhatalmasodnak a nacionalisták, akikről tudnivaló, hogy Putyin finanszírozza őket, legyen szó, Le Penről, Salviniről vagy Farage-ról. Valamennyien a Kreml érdekében járnak el. Ezért Európa árulói. Egész hálózatot képeznek. Moszkvának az a stratégiája, hogy megossza az EU-t és a maga oldalára állítsa pl. a lengyeleket, szlovákokat, illetve Orbánon keresztül a magyarokat.
Verhofstadt fontosnak tartja ezeknek az erőknek a visszaszorítására, hogy ne kaphassanak semmiféle vezető funkciót az Európai Parlamentben. Mint mondta, éppen ez volt a Néppárt gondja Orbánnal. Mert nem lehet elfogadni olyan embereket, akik nem tartják tiszteletben a jogállamot.
A vezércikk úgy látja, hogy a mostani választáson a minden forog kockán. Immár messze nem arról van szó, hogy a jobb- vagy a baloldal kerekedik-e felül. Ausztriában még mindig az Ibizagate körül forog, ám közben a két ellenpólus, Orbán és Macron azt hirdeti, hogy ilyen fontos erőpróba még sosem volt a kontinens jövőbeli irányvonala ügyében. Ez tényleg így is van. Még nem volt ilyen komoly verseny a nemzeti bezárkózás és a további európaizálódás, a nyitott piacok, határok és kulturális türelem hívei között. A törésvonal a liberális és illiberális között húzódik. És kiderül, hogy vannak-e túlélési esélyei a hagyományos pártoknak. Minden más egyre kevésbé lényeges. Ezért veszítenek a hagyományos pártcsaládok, amelyek továbbra is a jobb-baloldali sémában gondolkodnak.
A Fidesz és a többi hasonszőrű párt megint csak a migrációval mozgósított, noha a bevándorlás egyre inkább csitul. Kövér László szerint a nem keresztény idegenek rohama olyan kihívás, amely a klímaváltozással vetekszik. A nacionalista pártok a kulturális keveredés veszélyével házalnak. Meg hogy a migráció árt a társadalom összetartozásának. Amúgy a Bertelsmann Alapítvány egyik tanulmánya keményen cáfolja ezt a feltételezést. Összefoglalva: a tét Európa politikai rendszere, vagyis a minden.
Vodkában az igazság – Strache kibeszélte, miként gondolkodnak a szabadság ellenségei, de most üt a közösségi érzés órája. A civil társadalomnak védekeznie kell. Erre emlékeztet Franz Fischler volt néppárti agrárminiszter és uniós biztos. A vendégkommentár rámutat, hogy a jobboldali populisták, sőt szélsőségesek a liberális demokráciát és az EU-t fenyegetik. Így Salvini, Wilders, Le Pen, Orbán, Vilimsky. Utóbbi pártja, az FPÖ azokhoz a szélsőjobbosokhoz tartozik, akik nem sokat tudnak a szabadsággal mit kezdeni.
A párt elnöke magyar médiaviszonyokat akart Ausztriában, ám Orbán puszta simaságúra gyalulta országában a sajtót. Azt is elárulta a nevezetes videó, hogy a Szabadságpárt a hatalom birtokában bedarálná a demokratikus intézményeket. A magyar miniszterelnök illiberális demokráciának hívja ezt a modellt és legszívesebben eladná egész Európának. Csak hogy téved, mert ha egy demokráciában nincsenek liberális alap- és szabadságjogok, akkor az nem demokrácia. Fischler, aki jelenleg az Alpbachi Fórum vezetője, idézi Heller Ágnest, miszerint a nacionalistáknek ellenségek kellenek. Salvini és Orbán ezért veszik célba Brüsszelt. Ezek az emberek, ha tehetik, belülről szétverik az uniót, utána pedig a következő ellenség valamelyik szomszédállam lenne. Ezt már ismerjük a történelemből.
Nagyon helyes, hogy a Bizottság kötelezettszegési eljárást indított Lengyelország ellen, mivel az próbálja módszeresen ellenőrzése alá vonni az igazságszolgáltatást. De roppant fontos, hogy a polgárok sakkban tartsák a tekintélyelvű politikusokat. Ehhez nagy segítséget nyújthatnak a civil szervezetek. A demokrácia lebontása észrevétlenül kezdődik: a jogállamot nem puccsista tábornokok, hanem demokratikusan választott állam- és kormányfők teszik sírba, amikor aláaknázzák azokat az intézményeket, amelyek segítségével hatalomra kerültek. Már persze, ha megengedjük nekik.
A lap azt jósolja, hogy Európa politikailag még töredezettebb lesz a választás után. Megerősödőben vannak a szélsőjobbos populisták, ám az irányzat egyébként is az, hogy lassan lejár a hagyományos pártok ideje. És ez vonatkozik a demagógokra is. Közöttük is jókora ellentéteket tapasztalni. A konzervatívok és a szociáldemokraták mellett a nemzeti színtéren is megjelent egy sor alternatív párt, az ellentétek már nem jobb-baloldali keretben jelennek meg. A két nagy pártcsalád irányítása alatt jelenleg csak az európai polgárok 38 %-a él, szemben a 214-es 76 %-kal.
A szélsőséges mozgalmak igyekeznek megszilárdítani befolyásukat. Salvini egységes frakciót igyekszik tető alá hozni Strasbourban, de a belső ellenmondások még belezavarhatnak a próbálkozásába. Macron középen képzel el új, nagy tömböt, de azon belül is nagy viták lennének, példul a költségvetés ügyében. A keresztény- és szociáldemokraták szövetsége haldoklik, viszont még nincs semmi, ami felválthatná. A törésvonalak már felbukkantak az Európai Tanácsban, és most megjelennek a Parlamentben is. Majd átterjednek az új Bizottságra. Ennek megfelelően egyáltalán nem biztos, hogy Weber lesz a testület elnöke. Az uralkodó többség megszűnése azt jelenti, hogy a jövőben az EP-ben kérdésről kérdésre kell megszerezni a szükséges támogatást a javaslatok jóváhagyásához. Olyan ügyekben, mint a hosszú távú költségvetés, vagy a magyar és a lengyel jogállam helyzete. Ám ebből az következik, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a politikai szempontok.
Az elemzés nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy Merkel és Macron kénytelen lesz valamit kitalálni a populisták ellen, mégpedig közösen, mivel Orbánnak nagyon nem tetszik, hogy a felfüggesztés miatt el van vágva a Néppárt minden fórumától. Ebből következik, hogy csatlakozhat a Salvini által szorgalmazott jobboldali-populista „szuperfrakcióhoz”. Utóbbi minél nagyobb lesz, annál inkább fokozódik a nyomás az Európa-barát erőkre, miután az EP-ben növekszik a zűrzavar esélye.
A Néppárt elnöke általában fegyelem, hatalomvágy és sok-sok pragmatizmus segítségével tudja a közös vonalnak megnyerni a tagpártokat. De a konzervatív képviselők száma ezúttal várhatóan jó tucatnyival csökken, mert a Fidesz alighanem elhagyja a pártcsaládot. Orbán ugyanis már túlságosan is támadta Junckert, miközben Salvinival és Strachéval flörtölt. Mindenesetre a mostani választás átrendezi az erőviszonyokat az Európai Parlamentben. Igaz, hogy az erőpróba sorsdöntő lesz, miután a keresztény- és szociáldemokraták sok évtized után elveszteni látszanak az abszolút többséget. Új erők igyekeznek feltörni az eddigi szerkezeteket, nem kevesen közülük az egész EU-t szét akarják rombolni. Az euroszkeptikusok, a populisták és a szélsőségesek példátlan siker elé néznek, de senki sem tudja megjósolni, hogy mekkora is lesz az áttörés. A holland eredmény azt mutatja, hogy nem akkora, ahogyan azt várták.
Nagy hatalmi harc készülődik Strasbourgban, mert Macron és a liberális Benelux-miniszterelnökök Merkelt és a Néppártot tekintik fő ellenfelüknek. Hogy azután Weber lesz-e a befutó a Bizottság elnöki tisztéért folyó versenyben, azt majd meglátjuk. Timmermans abban bízik, hogy a liberálisok, a zöldek és más baloldaliak segítségével meg tudja verni. Sok múlik azon, akárcsak az összes többi, megüresedő poszt esetében, hogy mennyire gyorsan tud egymással zöldágra vergődni a német kancellár és a francia államfő.
A Timmermans-effektustól félnek Európában a jobboldali populisták, miután a szociáldemokrata politikus pártja Hollandiában elpáholta őket és elképzelhető, hogy ugyanez lesz az eredmény más államokban is. Cas Mudde, a szélsőség ismert kutatója azonban úgy gondolja, hogy a holland sorrendet nem lehet egy az egyben kivetíteni az egész földrészre. Mások szerint viszont nagyon is úgy van, hogy a szélsőjobb nem lesz olyan erős, ahogyan attól tartani lehetett. Sőt, inkább visszaszorulhatnak, mert ezúttal valóban az EU a tét, szemben a korábbiakkal, amikor inkább a nemzeti témák domináltak. Ha ezt most az emberek is belátják, akkor az EU győz. E teória mellett szól, hogy a hollandok az utóbbi időben nem éppen az unió lelkes híveinek számítottak. Az Európa-párti erők most mégis a voksok 70%-val kalkulálhatnak, igen magas, 41 %-os részvétel mellett, amire 3 évtizede nem volt példa. A szociáldemokrata EP-frakció vezetője, Bullmann azt mondja, Hollandia csak a kezdet volt, most nekik áll a zászló.
Napjainkban jóformán másról sem hallani, hogy orosz és amerikai segédlettel jönnek fel a nacionalisták, de arról már kevesebb szó esik, hogy újra akarják fogalmazni az egyéni szabadságjogokat és a hatalmat, az egyetemes jogokat az egyes ember helyett olyan intézményekre akarják átruházni, mint az egyházak, a rendőrség, továbbá az „erős vezetők”. Márpedig ez szinte mindenkit érintene Európában. Erre figyelmeztetett a brit openSociety politikai portál főszerkesztője. Mary Fitzgerald azt mondja, a lényeget keresve túl kell lépni azon, hogy ezek az erők kirohannak a brüsszeli „elit” ellen, jogköröket kívánnak visszaszerezni nemzeti kézbe, és közös ügyük a migráció elhárítása is. Vagy ahogy Orbán Viktor kijelentette: hogy távol tartsák a muzulmán inváziót.
A mélyben azonban sokkal fontosabb, hogy a szélsőjobbosok a „keresztény Európa” védelmét, illetve visszavételét sürgetik. A magyar miniszterelnök még a választási kiáltványba is belevette. Ő és a hasonszőrűek bírálják a „gender ideológiát”, ami alig leplezett támadás a nők és a LGBT-közösség jogai ellen. Vagyis hogy ezek az emberek, akárcsak a színes bőrűek és a migránsok, kevesebb védelmet érdemelnek a törvény előtt. Ez persze cseppet sem meglepő, ha látjuk, hogy Oroszországon kívül sok anyagi támogatást kapnak amerikai konzervatív vallási szervezetektől, amelyek kapcsolatban állnak Trumppal és Steve Bannonnal. Ezek a csoportok az utóbbi 10 évben legalább 50 millió dollárnyi tisztázatlan eredetű pénzt költöttek Európában kampányokra és tanácsadásra.
Félő, hogy ezek a törekvések utat nyitnak a politika amerikai mintájú finanszírozásához, akkor pedig nagy összegek folyhatnak minden ellenőrzés nélkül választások és népszavazások céljára. Ugyanakkor sok ellentmondás is van a szélsőségesek és konzervatív vallási szövetségeseik követelései között. Így az, hogy a vallásszabadság csakis a keresztény hitre vonatkozik. A migránsok visszaszorítását célzó törvények nem váltak be, napjainkban is sokan halnak meg a Földközi-tengeren. Továbbá több száz embert, köztük papokat, idősebb asszonyokat és tűzoltókat tartóztatnak le, illetve vádolnak be, amiért segítenek a menekülteknek. Ám úgy néz ki, hogy az ellentábor egyre inkább felemeli a hangját, mert ahogy egy aktivista megfogalmazta: aggódnak, de nem ijednek meg.
Ann Applebaum szerint mindenképpen veszélyesek a populista pártok, még akkor is, ha az adott országban csupán 10-12 %-ot szereznek, mert megváltoztatják a politikai vitát. Ha pedig meg tudják ragadni a hatalmat, akkor megtámadják a demokráciát, a közmédiát, a bíróságokat, a hatalom ellensúlyát jelentő intézményeket. Azon kívül megkísérlik aláásni az EU-t. Ez a jobboldal, és egyben Oroszország érdeke is. A Washington Post állandó szemleírója, a londoni School of Economics tanára különösen károsnak tartja e mozgalom kampányának hosszú távú hatását, hiszen azok a dezinformációra építenek, ami gyakran párosul külső beavatkozással. Persze nem Moszkva keltette életre, mondjuk, Le Pent, csak kihasználja, hogy van.
Emellett Oroszország mesterien bánik a közösségi médiával. Ma már nyugati csoportok is átveszik a módszereit, egész hálózat végzi a manipulálást. Utóbbi pedig előbb-utóbb nagy politikai változást vált ki. Ám a kormányok nem igazán veszik komolyan a fenyegetés és ez már igazi baj a demokrácia számára. Épp ezért Applebaum amellett van, hogy regulázzák meg az internetet. Ideértve a névtelenséget, a politikai reklámok szabályozását, valamint a tartalmak megjelenéséről döntő algoritmusokat. Mert ne a Facebookon múljon, hogy milyen híreket lehet olvasni a világhálón.
