MTA;Nemzeti Innovációs és Technológiai Minisztérium;

Tovább titkolózik a kormány - az MTA vezetői aggódnak

Semmilyen levelet, vagy dokumentumot nem kaptak a tervezett átalakításról, vezetőik maguk is a sajtóból tájékozódnak – közölte az akadémia.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetése és a kutatói közösség aggodalommal tekint a következő hónapok elé az MTA kutatóhálózat jövőjét illetően – írja az MTA a Facebook-oldalán.

Hét pontos közleményükben az áll: az MTA semmilyen levelet, vagy dokumentumot nem kapott a tervezett átalakításról, vezetői maguk is a sajtóból tájékozódnak.

Hozzáteszik: az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőre ígérte, hogy a „dokumentációt” a „véglegesítést követően” megküldi, és kedden délutánra személyes egyeztetést helyeztek kilátásba a minisztériumban. Az MTA – folytatják – nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a kormány tárgyalt-e az akadémiát érintő előterjesztést, ilyen dokumentum véleményezésébe nem vonták be – a jogalkotásról, valamint az MTA-ról szóló törvények ezt egyébként előírják.

„Az MTA nem tud arról, hogy – amint ez egyes közösségi oldalakon megjelent – a miniszterelnök nevezné ki a kutatóhálózatot irányító testület tagjait, hogy elvennék az Akadémia vagyonát, vagy hogy megszűnne az MTAtv-ben foglalt alaptámogatás. Ezek a pontok ellentétesek lennének azokkal a javaslatokkal is, amelyeket az MTA és az ITM közösen létrehozott munkacsoportjai egyhangúlag tettek”– olvasható a bejegyzésben.

Az MTA kiemeli, hogy az akadémia vezetése a kutatóhálózata jövőjéről hozzá hivatalosan eljutó információt – a vonatkozó jogszabályi keretek között – az MTA illetékes testületeivel és a kutatói közösséggel is megosztja.

„Az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia az immár közel egyéves folyamatos tárgyalás és bizonytalanság közepette működik, csakis az MTA tudós közössége és valamennyi dolgozója összetartásának köszönhető”– teszik hozzá.

Végül kiemelik, hogy az MTA tudósai, kutatói rendületlenül végzik munkájukat, az elért tudományos eredmények pedig magukért beszélnek.