Karakteres döntések Cannes-ban

Publikálás dátuma
2019.05.26. 12:16
Bong Joon-ho
Fotó: LOIC VENANCE / AFP
Társadalmi problémákat felmutató, politikailag érzékeny filmeket ismert el a zsűri. Tarantino díj nélkül maradt.
Alejandro G. Iñárritu határozott ember, szikár humorral. „Bár a világon egyre kevesebb helyen van demokrácia, a zsűri működése során mindenki véleményt nyilváníthatott. Egyetlen film volt, ahol teljesen egyhangú volt a kilenc tag véleménye” – vezette fel a négyszeres Oscar-díjas rendező, zsűrielnök a szombat este a 72. Cannes-i fesztiválon Arany pálmával elismert művet, Bong Joon-ho jegyezte Élősködőket. A koreai szerzői filmes nem csak a szakmai grémium, hanem sok kritikus szerint is egyértelműen a legjobb volt, elvégre a mezőnyben kitapintható három mozgóképes trend közül kettőt is hordoz, méghozzá kimagasló és egyedi módon: alkotója szeretne a világról markánsan állítani valamit, és képes továbblépni a műfajiság limitáltságán. A harmadik markáns trendet pedig jobb, hogy elkerülte, ugyanis idén a megosztó filmek a nagy szerzők önreflexív ömlengései voltak. De fogalmazhatok úgy is, hogy a huszonegyedik századi mozgókép egyre kevésbé viseli el a különcöket. Ez azért van-e így, mert a nézői szokások radikálisan megváltoztak, vagy a nagy művészek manapság nem tudnak kifejlődni, kommunikálni, lényegében másodlagos. Azok a rendezők tudnak most erőteljesek lenni, akiknek a filmnyelve zsáneralapú, ebben a mezőnyben pedig, cannes-i győzelmével a világon jelenleg a legjobb Bong Joon-ho. Aki Arany pálmával a kezében Henri-Georges Clouzot-nak és Claude Chabrolnak mondott köszönetet, két olyan francia alkotónak, akik hatottak rá. Az Élősködők elképesztő vállalás: egyszerre gyilkos és fekete humorú szatíra, feszültséggel teli thriller, sokkoló horror és nyomasztó társadalmi dráma. Látunk egy meghökkentő szocio felütést Ki-taek (Song Kang-Ho, a koreai mozi szupersztárja) és családja szuterénben zajló nyomoráról. Majd a történet hirtelen szélhámos-sztorivá változik, amikor az egész család befészkeli magát a gazdag, palotában elő famíliához. Azután, amikor azt állítaná a szakavatott néző, hogy már ilyet is látott, jönnek az újabb fordulatok. hogy pontosan melyek, a rendező kérésére nem spoilerezzük el, de annyit talán állíthatok: minden gonosz a föld alól érkezik. Tényleg soha nem láttam még senkit a (vad)kapitalizmusról így beszélni. (A hazai nézők biztos látni fogják, már van a filmnek hazai forgalmazója.) Iñárritu megmondta a díjkiosztó gálán: elsősorban azokat a műveket ismerte el a zsűri, amelyek társadalompolitikailag érzékenyek voltak. Azt már a gála utáni sajtóbeszélgetésen tette hozzá: arról szó sincs, hogy politikai döntés született volna, csak az adott film kvalitásait vették figyelembe, nem érdekelte őket, hogy ki a rendező. Ám a Cannes-ban látott huszonegy versenyfilm alapján állítja: ma a művésznek az a dolga, hogy rámutasson a világ problémáira. A Grand Prix-t átadón pedig a szintén Oscar-díjas Michael Moore ezt még azzal is fokozta, hogy Donald Trump hazugságait is le kell leplezni. A nagydíjas ehhez gyönyörűen kapcsolódóan a szenegáli származású francia rendező, Mati Diop Atalantique című műve lett. A tíz évvel ezelőtti kisfilmjén alapuló alkotásban szenegáli barátai próbáltak illegálisan eljutni Spanyolországba egy hajón. A három fiatal meghal és dzsinnek formájában térnek vissza, azért, hogy bosszút álljanak azokon, akik kizsákmányolták őket. Az Iñárritu-féle döntés ars poeticába tökéletesen beleillik a megosztott zsűri-díj: a mali származású francia rendező, Ladj Ly Nyomorultak című műve az első olyan film, mely autentikusan mutatja be a francia elő- és külvárosok összetett társadalmát, az afrikai, cigány és arab kultúrákat a „fehér” Európában, úgy, hogy egy pattanásig feszült drámát látunk. A Kleber Mendoca Filmho és Juliano Dornelles jegyezte Bacurau pedig az őslakosok és a gazdag fehér gyarmatosítók leszármazottjainak ellentétét, de még inkább a most nyomuló amerikaiak irritáló jelenlétét mutatja meg egy neo westernben. A mű egyértelműen a Trump-barát Bolsonaro-rezsim ellen hangolt, ez pedig nyilván tetszett Iñárritunak. Hiába tagadja a zsűrielnök, az is politikai döntésnek tűnik, hogy a legjobb rendező díját Jean-Pierre és Luc Dardenne kapta, hiszen A fiatal Ahmed című drámájuk minden szempontból kifogásolható. Egy tizenéves fiú története, amelyből nem derül ki, hogy a fiú miért radikalizálódott, de meg akarja ölni az egyik tanárnőjét. Nem sikerül, a liberális rendszer nem is tud vele mit kezdeni. Dardenne-ék esetében nem az alkotói szándékkal van baj, de olyan a film, mint két öregedő jómódú őseurópai alkotó műve, akik aktuálisak akarnak lenni, de hát nemigen megy, mert rég nem sétáltak az utcán és fogalmuk sincs semmiről. Amikor kihirdették őket győztesnek, a sajtó füttykoncertben tört ki. Érdekes beszédet mondott a legjobb forgatókönyv díjjal elismert Céline Sciamma, aki a sokak által istenített, e sorok írója szerint azonban dagályos művészgiccsel, a Portrait of a Lady On Fire-el versenyzett, amely James Cameron Titanicjának parafrázisa, csak éppen pasi nélkül. A két nő örök szerelmét poetizáló dráma rendezője megjegyezte, hogy örül az elismerésnek, feladta az írói pályafutását, mostantól kezdve csapatban fog dolgozni. A színészi elismerésekkel nem lehet vitatkozni, hiszen nincs olyan ember a bolygón, aki nem értene azzal egyet, hogy Antonio Banderas remek a Fájdalom és dicsőség című Almodovar filmben. A Little Joe című horrort biztosan nem említettem volna meg Cannes kapcsán, de a főszereplője, a díjazott Emily Beecham tényleg nagy fegyelemmel szolgálta a rendezőt a történet az elmesélésében, amelyben egy genetikailag manipulált virág a pollenjével leigázza az embereket és érzéketlen zombivá változtatja őket. A 72. Cannes-i fesztivál így kifejezetten a politikai színezete miatt marad érdekes, és azért, mert úgy tűnik, Iñárritu nem szereti az amerikai rendezőket. Elvégre az, hogy Quentin Tarantinót és Terrence Malickot díj nélkül hagyták, a műveik alapján nehezen érthető.

Az Élősködők című film kapta az Arany Pálmát

Publikálás dátuma
2019.05.25. 20:56

Fotó: VALERY HACHE / AFP
A második legjelentősebb díjat, a Nagydíjat Mati Diop Atlantique (Atlanti-óceán) című alkotásának ítélték.
Bong Dzsun Ho dél-koreai rendezőnek egy munkanélküli családról forgatott Élősködők című komikus thrillere érdemelte ki szombat este az Alejandro González Inárritu mexikói rendező vezette zsűritől az Arany Pálmát a 72. cannes-i fesztiválon. A gazdatest, a Snowpiercer – Túlélők viadala, az Okja rendezője tízévnyi nemzetközi kitérő után forgatott ismét a hazájában, és ennek eredményeként egy tőle megszokott hangvételű, besorolhatatlan szociális tragikomédiát készített. Bong Dzsun Ho nem először választotta a szórakoztató zsáner műfaját, hogy hangsúlyosabban és szimbolikusan tudja megmutatni a szociális viszonyokat egy olyan világban, ahol a társadalmi különbségek igazságtalan módon növekednek. Az Élősködők egy feszes történetvezetésű és izgalmas thriller formájában egy mély családi drámát mesél el, és mutatja meg a szociális egyenlőtlenségek okozta társadalmi erőszakot. A film egy négytagú munkanélküli családról szól, amely egy sötét és koszos szuterén lakásban vegetál, amíg a fiút, Kevint egyik külföldre utazó barátja meg nem kéri, hogy helyettesítse őt egy gazdag családban angoltanárként. A nővére által hamisított diplomával Kevin megkapja az állást, elcsábítja tanítványát, és meggyőzi a sznob és naiv anyát, hogy a nővérét is vegye fel művészterapeutának a másik gyerek mellé. A két szegény testvér különböző cselekkel lassanként kirúgatja a gazdag család sofőrét és házvezetőnőjét, és helyükre felvetetik saját szüleiket. A luxusban élő Park család tagjai pedig nem is sejtik, hogy alkalmazottaik ugyanannak a szegény családnak a tagjai, akik őket átverve próbálnak meg jobb életet teremteni maguknak.
„A 2000-es évek óta Dél-Koreában nagyon sok változás történt a zsánerfilmekben anélkül, hogy az amerikai mozit követtük volna. Sajátos módon mesélünk el történeteket, amelyek társadalmi és politikai témákat vetnek fel. Nehéz elképzelni ma már dél-koreai filmet ilyen üzenetek nélkül. Ez lett a mi különlegességünk”

– mondta az 59 éves rendező Cannes-ban.

A zsűri a második legjelentősebb díjat, a Nagydíjat, a szenegáli származású elsőfilmes francia rendezőnő Mati Diop Atlantique (Atlanti-óceán) című alkotásának ítélte, amely egy fantasztikus szerelmi történet a hazájukat elhagyni vágyó dakari munkásvilágban. A zsűri díját megosztva nyerte el a francia Ladj Ly a francia külvárosokban tapasztalható rendőri erőszakról készített Les misérables (A nyomorultak) című első játékfilmjével, valamint Kleber Mendonca Filho és Juliano Dornelles brazil alkotók, akik egy a hatalom által kiirtásra ítélt képzeletbeli brazil közösség utópisztikus lázadásáról forgattak egy misztikus westernfilmet Bacurau címmel. A nyomorultak Párizs egyik keleti elővárosában, Montfermeilben egy fekete bőrű kiskamasz ellen 2008-ban megtörtént rendőri túlkapási eset alapján készült. Ez az első játékfilm, amelyben a francia elővárosok összetett társadalmát a hazai nézők is teljes valóságában láthatják, virtuóz rendezésben. A kliséktől mentes film kiválóan érzékelteti, hogy ebben a robbanásig feszült közegben a legkisebb incidens is zavargásokat és összetűzéseket idéz elő a helyiek és a rendőrök között, de nem foglal állást sem a rendőrök ellen, sem a bevándorlók védelmében. A zsűri különdíjjal jutalmazta a palesztin Elia Szulejman It must be heaven című abszurd burleszkjét, amelynek főszerepét a rendező játssza. A palesztin Buster Keatonnak is nevezett Szulejman otthonában Názáretben, Párizsban és New Yorkban forgatott filmjében a világot egyre inkább eluraló erőszak abszurditását mutatja meg. Az alig néhány szavas, szigorúan megkomponált szkeccsekből felépülő film főhőse elindul Palesztinából, hogy Párizsban, majd New Yorkban próbáljon pénzt szerezni a filmjéhez és eközben minkét nagyvárosban a társadalmi, illetve a rendőri erőszak különböző formáit találja. A legjobb rendezés díját a kétszeres Arany Pálma-díjas belga Luc és Jean-Pierre Dardenne érdemelte ki A fiatal Ahmed című drámájáért, amely egy radikalizálódott 13 éves fiúról szól. Az Idir Ben Addi által alakított kamasz egy nyitott és toleráns muzulmán családban él Brüsszelben, de egy imám hatására radikalizálódik, majd megpróbálja megölni az arab nyelvtanárát. A legjobb forgatókönyv díját a francia Céline Sciamma kapta a Portrait de la jeune fille en feu (Egy lány lángoló portréja) című kosztümös filmért, amelynek egyben a rendezője is, s amely egy visszafogott és érzékeny szerelmi történet két nő, egy festőnő és arisztokrata modellje között, rávilágítva a nők kiszolgáltatott helyzetére a XIX. században. A legjobb férfi alakítás díjat Antonio Banderas érdemelte ki Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című önéletrajzi ihletésű filmjében nyújtott alakításáért. Almodóvar és Banderas nyolcadik alkalommal dolgozott együtt, s a hollywoodi világsztár ezúttal a spanyol rendező alteregóját alakítja, hasonló, őszes hajkoronát növesztve és színes ruhákat viselve, jóllehet nem utánozza őt teljesen. Emily Beecham angol-amerikai színésznő kapta a legjobb női alakítás díját az osztrák Jessica Hausner angol nyelven forgatott Little Joe című filmjének főszerepéért, amelyben egy munkamániás és személyiségzavarral küzdő tudományos kutatót játszik, aki egy olyan virágot fejleszt, amelynek illata boldoggá teszi azt, aki beleszagol. A legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát Vaszilisz Kekatosz görög rendező A távolság az ég és köztünk című kisfilmje kapta, az argentin Agustina San Martin Monstro Dios (Szörnyisten) című rövidfilmje pedig elismerő oklevelet kapott. A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott 26 elsőfilm közül a legjobbnak járó Arany Kamera-díjat egy guatemalai alkotás, César Díaz Nuestras Madres (Anyáink) című filmje kapta, amelyet Kritikusok hete elnevezésű válogatásban mutattak be.
Szerző
Frissítve: 2019.05.25. 22:07

Tarr Béla új produkcióját mutatják be a Bécsi Ünnepi Heteken

Publikálás dátuma
2019.05.25. 13:54

Fotó: Népszava
„Nem tudom, mi ez. De biztos, hogy nem film, nem kiállítás, nem színház, nem koncert, talán egyfajta vizuális költemény a hiányzó emberekről” – fogalmazott a rendező.
Tarr Béla hajléktalansággal és kirekesztettséggel foglalkozó új művészeti produkciója, a Missing People (Hiányzó emberek) a Bécsi Ünnepi Heteken (Wiener Festwohen) mutatkozik be június 13-án az osztrák főváros Múzeumi negyedének E fesztiválcsarnokában. A kísérleti alkotással, amelyet Tarr Béla a Bécsi Ünnepi Hetek felkérésére hozott létre kifejezetten a fesztivál számára, a művész azon az úton halad tovább, amelyet 2017-ben az amszterdami Eye Filmmúzeumban bemutatott Till The End of the World (A világ végéig) című kiállításával elkezdett. A fesztivál ismertetése szerint június 13. és 16. között megtekinthető alkotással Tarr olyan új formátummal kísérletezik, amely a film, az installáció és a performansz metszéspontján születik meg új perspektívával gazdagítva vizuális nyelvét. Miközben Bécs a világ legmagasabb életszínvonalát nyújtja, sok olyan lakója is van, akik nem illenek a városról alkotott makulátlan képbe, akik szegénységük és társadalmi helyzetük miatt rejtve maradnak a figyelő tekintetek előtt. Tarr Béla új művészeti produkciójában kétszáz bécsi hajléktalannal, a társadalom kirekesztettjeivel dolgozott. Az alkotás velük szembesíti a közönséget, láthatóvá teszi számukra ezeket a „hiányzó embereket”.
„Nem tudom, mi ez. De biztos, hogy nem film, nem kiállítás, nem színház, nem koncert, talán egyfajta vizuális költemény a hiányzó emberekről”

– idézte Tarr Bélát a fesztivál közleménye.

Tarr Béla, a Sátántagó és a Werckmeister harmóniák rendezője, aki 2011-ben A torinói ló leforgatásával lezárta filmes életművét, a Bécsi Ünnepi Heteken mesterkurzust is tart június 9-én az Osztrák Filmmúzeumban Családi tűzfészek című filmjének vetítése után. Június 10-én pedig Jacques Ranciére francia filozófussal és esztétával beszélget a Múzeumi negyed G fesztiválcsarnokában legújabb művészeti projektjéről.
Szerző
Témák
Tarr Béla Bécs