Berlini magyar: a hazai kampány nevetséges és őszintétlen, csak a német jelöltek képviselik az érdekeimet

Publikálás dátuma
2019.05.27. 07:30
Magyar szavazók Berlinben
Fotó: MÁTÉ RÓBERT
Sietve kiugrik a hársfa-soron álló magyar nagykövetség előtt lefékező kocsiból, búcsúzóul a válla fölött még int egyet a sofőrnek. Harmincöt körül lehet, hosszú, középen elválasztott, barnásvörös haja sima. Szavazni jött. Hunyorog: a felhőfátyol vakítóan szórja a délelőtti nap fényét. Az épülethez érve megtorpan, mint aki nem biztos benne, hogy jó helyen jár: a háromosztatú bejárat fémredőnyét ma reggel csak az egyik ajtón húzták fel. Az üvegre ragasztva A4-es papír tájékoztatja, hogy a 2019-es EP-választásra a levélszavazatot tartalmazó válaszborítékot ekkor és ekkor lehet az urnába bedobni. – Fura – vonja meg a vállát zavartan mosolyogva. Közelebb lép, a fotocellás ajtó kinyílik: mégis jó helyre jött. Rajta kívül még körülbelül 3500 magyar választót vettek fel a németországi külképviseleti névjegyzékbe. Mivel van hazai lakcímük, külföldről is szavazhatnak magyarországi pártokra. Akik pedig nem csak átutazóban, hanem bejelentve vannak Németországban, május 5-ig eldönthették, hogy német vagy magyar jelöltekre adják-e le a voksukat. A berlini nagykövetségnél azok szavaztak, akik a magyar listákra akartak voksolni. Péter a hétvégén munkaügyben járt Berlinben, de a szavazást semmiképp nem akarta kihagyni, ezért – persze, előzetes regisztráció után – útba ejtette a nagykövetséget. – Azért szavaztam, hogy sikerüljön fenntartani azt, amiért annak idején az NDK-ban küzdöttek, és amit szépen meg is valósítottak itt, Berlinben – írja körbe német példával a szabadságról és jogállamiságról vallott nézeteit Péter. Mellette Andrea egyetértően bólogat, és hozzáteszi, ami otthon megy, az szöges ellentéte annak, ami az EU-ban elvárható lenne. Persze, belülről kellene megtörténnie a változásnak, de előbb az Uniónak el kéne zárnia a pénzcsapokat, hogy a magyarok észhez térjenek – javasolják. Kilépve az épületből Lajos cigarettára gyújt. Ötven felé járhat. Világoskék teniszpólót és rövidnadrágot visel. Valamivel több, mint egy órát vonatozott ötödmagával Nauenből. Nagy, kerek szemei barátságosan fénylenek, a beszéde nyugodt. – Én nem protest, hanem groteszk-szavazó vagyok: nem azt választom, aki tetszik, hanem a legkisebb szart. Németországban nem olyan erős a szélsőjobb, hogy megérte volna őket választani, ezért is döntöttem úgy, hogy magyar listákra szavazok – szögezi le derűsen hunyorogva a férfi, aki szerint egész Európában nincs senki, aki rendesen képviselné a nemzeti nacionalista értékeket. Azt mondja, ha lehetne, olyan államban élne, mint amilyen Putyiné.
– Félreértés ne essék, nekem aztán nem a bőrszínnel van a bajom! – lendül bele mondandójába Lajos ikertestvére, János, aki néhány perccel később csatlakozik a naueni delegációhoz. Az ő szemei is nagyok, kerekek és barátságosak. – Hanem a pozitív diszkriminációval. Nem tudsz úgy egy fényképet csinálni Berlinben, hogy ne legyen rajta legalább egy más színű. Semmi gond a kínaiakkal, meg a koreaiakkal, csak ne húzzák le itt a német államkasszát – tárja szét a kezét. Soha nem költöznének a fővárosba, mert ami itt megy, az őrület. Nauen rendezett, szép kisváros, az ottaniak hasonlóan gondolkodnak, mint ők, mesélik. Szeretnek ott élni. Oda a melegek sem jönnének felvonulni. Berlinben bezzeg odavizelnek az utcára, pont a rendőr mellé. – Jó, a heterókkal is megesik – bólint megengedően Lajos – csak ők nem olyan szemtelenül csinálják. – Nagy lesz este a meglepetés – jósolja a szavazás eredményét búcsúzóul János – de az biztos, hogy nem a jobboldal fog meglepődni. Délelőtt tizenegy körül megérkeznek a Freie Ungarische Botschaft (FUB) aktivistái. Azért dolgoznak, hogy Berlinből segítsék a magyar demokratikus jogállamiság helyreállítását. Most – a szórólapjaik mellé – öblös tálból aprószemű, vegán pogácsát osztogatnak. Tavaly, az áprilisi országgyűlési választások előtt nagyszabású kampánnyal igyekeztek szavazásra bírni a Németországban élő magyarokat, és telekocsi-hálózattal segítettek nekik eljutni a négy külképviselet egyikére. Idén első sorban a külképviseleti regisztrációnál támogatták választókat. – Rettentő nehéz az emberek figyelmét az EP-választásokra irányítani – foglalja össze az utóbbi hónapok tapasztalatait Szrapkó Zsolt, a FUB koordinátora. – Túl sok mindent kell egyszerre elmagyarázni és megérteni, sokakat nem érdekli annyira a dolog, hogy vegyék a fáradságot, és eljöjjenek szavazni – mondja, és megjegyzi, elég bonyolultan vannak megfogalmazva a választás feltételei, nem mindig egyszerű kibogozni, hogy pontosan ki, hogyan voksolhat. – Szabad, európai Magyarországot szeretnék – foglalja össze egy őszes, kopaszodó férfi, hogy miért jött. 48 éve él Németországban, mégsem volt kérdés, hogy magyar listára szavazzon. Nem úgy, mint Klára. Ő egyike annak a körülbelül 1400 magyarnak, aki inkább németországi jelöltet választ. 2002-ben, elsőválasztóként döntött utoljára meggyőződésből, azóta mindig valaki ellen húzta be az ikszet. – A klímaváltozás küszöbén csak német jelöltekre van értelme szavazni, mert ők képviselik az érdekeimet – szögezi le. A magyar politikát egyébként is bolhacirkusznak tartja. Eszter is hasonlóan vélekedik. – A magyarországi kampány nevetséges, komolyan vehetetlen, őszintétlen és nulla bizalmat ébresztő jelenség – mondja. A németektől sincs elragadtatva, de – a magyar ügymenettel ellentétben – Berlinben nem vonja kétségbe a választás tisztaságát. – Ott gyakorlom a demokratikus jogaimat, ahol egészséges a demokrácia.

Az Európai Néppárt lesz a legnagyobb frakció az EP-ben

Publikálás dátuma
2019.05.27. 07:12

Fotó: AFP / Anadolu Agency
A pártcsalád 179 képviselőt küldhet a testületbe. A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 150, a harmadik liberálisok (ALDE) pedig 107 mandátumot kaphatnak.
A várakozásoknak megfelelően az Európai Néppárté (EPP) lesz a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben a vasárnap befejeződött választások közel végleges eredményein alapuló, éjszaka közzétett utolsó mandátumbecslés szerint. Az EP arról számolt be, hogy a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 179 képviselőt küldhet a 751 tagú testületbe. A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 150, a harmadik liberálisok (ALDE) pedig Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 107 mandátumot kaphatnak. A zöldek frakciója 70 tagú lehet. Az eddig a harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) a brit kormánypárttal kiegészülve 58 helyre számíthatnak ebben a régi-új konstellációban, ugyanannyira, mint a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt. Ezt követi 56 képviselői hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette, brit Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) néven működött. A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 38 mandátummal. A függetlenként politizálóknak hét mandátumot jósolt az EP, az „egyéb” kategóriába pedig 28 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, ha egyáltalán beülnek valamelyikbe. Külön csoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagállamból. A frakcióalakítási szándékot legkésőbb június 24-ig kell bejelenteni.
A véglegeshez közelítő részeredmények szerint az uniós tagországok közül Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot, együtt 29,4 százalékot szereztek, ami ugyan az első hely megőrzését jelenti, de valamennyi eddigi országos szintű választást tekintve a leggyengébb szereplésük. Történelmi mélypontra süllyedt a CDU/CSU koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága is, a párt a szavazatok 16,1 százalékát szerezte meg. Az SPD-től a Zöldek vették át a második helyet 21,2 százalékkal, a negyedik helyen pedig a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) végzett 10,1 százalékkal. Franciaországban a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) győzött a voksok 23,23 százalékával Emmanuel Macron elnök Köztársaság Lendületben (LREM) pártja előtt, amely 22,31 százalékot kapott. Olaszországban a kormányzó, jobboldali Liga nagyarányú győzelmét jelezték előre a felmérések, a vele koalícióban kormányzó Öt Csillag Mozgalom, illetve a balközép Demokrata Párt előtt. Spanyolországban a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerte el a legtöbb, összesen 20 mandátumot 32,8 százalékos szavazataránnyal. Második helyen a konzervatív Néppárt (PP) végzett 12 mandátummal, 20,1 százalékkal. Harmadik lett az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, negyedik az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés, ötödik pedig a VOX radikális jobboldali párt. Lengyelországban a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt győzött 43,1 százalékkal, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) részvételével megalakított széles pártszövetség, az Európai Koalíció (KE) 38,4 százalékot szerzett. A többi EU-tagország közül Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, Észtországban, Finnországban, Görögországban, Horvátországban, Írországban, Lettországban, Litvániában, Romániában és Szlovéniában jobboldali, Hollandiában, Portugáliában, Svédországban és Máltán baloldali, Szlovákiában, Dániában és Luxemburgban pedig liberális győzelem született. Magyarországon a Fidesz-KDNP nyerte a választást. A kormánypártok 13 mandátumot szereztek, míg az ellenzék összesen nyolc képviselőt küldhet majd Brüsszelbe: a Demokratikus Koalíció (DK) négyet, a Momentum kettőt, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik pedig egyet-egyet. Indult a választáson az Európai Unióból kilépni szándékozó Nagy-Britannia is. Ott az alig másfél hónapja megalakult, radikálisan EU-szkeptikus Brexit Párt győzött, a Liberális Demokraták jelentősen előretörtek, a Munkáspárt harmadik lett, a kormányzó Konzervatív Párt pedig példátlanul súlyos vereséget szenvedett. Az átlagos részvételi arány uniós szinten 50,95 százalékos volt, magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Az Európai Unióban nagyjából 426 millió választásra jogosult szavazhatott összesen több mint 15 ezer jelöltre. Eddig az EPP-nek 217, az S&D-nek 186, az ECR-nek 75, az ALDE-nak 68, a zöldeknek és a GUE-NGL-nek 52, az EFDD-nek 41, az ENF-nek 37 képviselője volt.
Szerző
Témák
EP-választás

Újraformázzák az ellenzéki erőteret, de a közös polgármester-jelöltek maradnak

Publikálás dátuma
2019.05.27. 06:00

Fotó: Tóth Gergő
A Momentum és a DK izmosodása után az ellenzék újrabeszéli az önkormányzati pozíciókat, de úgy tűnik, Budapesten a négyes szövetség az erőhangsúlyok eltolódása után is képes legyőzni a kormánypártot.
Az EP-választásnak soha nem volt ekkora tétje – a Fidesz és az ellenzék egyaránt ezt kommunikálta. A kormánypárt arra hivatkozott, hogy ezen a voksoláson felülkerekedhetnek a bevándorláspárti erők Európában, az oppozíció pártjai pedig azt hangsúlyozták, hogyha most térdre esnek, akkor az önkormányzati választáson sem érnek el átütő sikert, és így lényegében borítékolható a 2022-es vereség. A helyzet az, hogy belpolitikai szempontból egyik állítás sem releváns. A kormánypárt által vizionált bevándorláspárti erők nem léteznek, csak a propagandaanyagokban – az eredmény pedig nem kényszeríti rá a hatalmat, hogy korrigálja/újragondolja önmagát. Az ellenzék pedig egyelőre nem vesztette el az önkormányzati választást. De még megteheti – noha jelen állás szerint az EP-választáson a DK, a Momentum, az MSZP összesített eredménye meghaladta a kormánypártét. Az EP-választás igazi tétje az, hogy miképp formálja az eredmény az ellenzéki együttműködést. A baloldal és a Jobbik előrelátásról tett tanúságot, amikor az EP-kampány nekilódulása előtt csapatot hirdetett több nagyvárosban és Budapesten. Így a reménybeli polgármestereket és önkormányzati képviselőjelölteket az EP-korteshadjárattal párhuzamosan megismerték az emberek, a kettős kampány erősítette ismertségüket, és könnyebben fordulnak rá az önkormányzati megmérettetésre. Mindez azonban csak akkor igaz, ha az ellenzéki formációk kellő önmérsékletet tudnak tanúsítani – és az EP-választási eredmények tudatában nem zilálják szét teljesen a megállapodásokat. Hiszen amennyiben a pártok most belesüppednek az alkudozás mocsarába, akkor augusztusig nem is kecmeregnek ki belőle, azaz alig egy hónapjuk lenne, hogy megüssék a Fideszt. Persze a pártok önmérséklete nagyban függ belső viszonyaik alakulásától. Amelyek most alaposan átrendeződtek. Az LMP elvérzése vezetői válságba torkollott, az elnökség lemondott, és hogy mikor ad újra érdemi életjeleket a párt, az kérdéses. (A hivatalos álláspont szerint a formáció az önkormányzati választásokon elindul.) Hasonlóan rosszkedvű a Jobbik, amelyik elvesztette a „második legerősebb párt” címét és kénytelen hozzászokni a versengő kispárti léthez. Ez azonban mérsékelten befolyásolja az ellenzéki összekapaszkodást. Egyrészt az LMP szabódva vett részt az együttműködésben, a fővárosban és vidéken egyaránt. Ráadásul az EP-bukás után árvái nagy valószínűséggel új pártot keresnek. Illetve bárhogy is alakult a Jobbik helyzete, vidéken egyszerűen nincs helyette jobb – a baloldali sorrend hullámzása ugyanis nem jelenti azt, hogy akiket a Jobbik elvesztett, bárki meg tudná szólítani. (Pontosabban egy körön kívüli alakulat akad, a Mi Hazánk Mozgalom, amelyik 3,3 százalékot ért el, azaz biztosan fogott fel Jobbik-szakadárokat, ám a szélsőséges párttal senki nem kíván együttműködni.) A hangsúlyosabb kérdés az, miképp viszonyulnak saját magukhoz és egymáshoz a balpártok. Arról, hogy az MSZP-ben szintén vezetői válság alakul-e ki, és ez netán tisztújításba torkollik, keringtek pletykák, ám a végső megoldás az lett, hogy az elnökség elviszi a tisztújításig a pártot. Hogy miképp alakulnak a fent említett, az MSZP aktív részvételével kötött megállapodások, az persze nem evidens. A többpárti források szerint a polgármesterekhez nem nyúlnak – sem a vidéki városokban, ahol több helyen teljes koalíció van, sem a budapesti kerületekben. (Megjegyzendő: az április 8-án összekapaszkodó négy párt, a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd az EP-választáson 46 százaléknyi szavazatot szerzett a fővárosban, míg a Fidesz eredménye 41 százalék volt. Azaz a négy párt szövetsége stabilan győzni az LMP és a Jobbik nélkül is.) A többi lehetőség esetén (önkormányzati képviselők, alpolgármesterek, bizottsági tagok, és így tovább) azonban most sokkal mélyebben meríthet a DK és a Momentum egyaránt. Hogy minek tudható be, hogy nem borul a status quo, annak számos oka van. Az első, hogy az EP-választás egy, a magyar polgárok számára részben tét nélküli verseny, ahol szabadabban lehet véleményt nyilvánítani – korántsem biztos, hogy egy egy országgyűlési, önkormányzati választáson is ez lenne az eredmény. Már csak azért sem, mert egy tiszta listás választáson – és az EP-mérkőzés ilyen – elegendő egyetlen hiteles jelöltet állítani. Emlékeztetőül: Gyurcsány Ferenc pártja az országgyűlési választásokon érdemben küszködött azon, hogy az egyéni választókerületekben (mintegy 45 jutott a DK-nak) érdemi aspiránst találjon. A helyhatósági voksoláson pedig még égetőbb a jelölthiány. Emiatt azonban hiba lenne elvitatni, hogy a zömmel átfedő témákkal kampányoló MSZP és DK közül a szocialista szimpatizánsok majdnem fele Dobrev Klárát választotta most. Ha úgy tetszik, ezen szavazók számára az EP-ügyben elmosódott a határvonal az MSZP és a DK között – hogy a két párt ebből milyen következtetést von le a jövőben, az kérdéses. Az viszont nem vita tárgya, hogy ezen a viszonylag belpolitikai téttől mentes szavazáson a választók egyértelműen a 2010 óta csak vergődő régi pártoknak, hogy kapják össze magukat, vagy szűnjenek meg. És ebből a szempontból Gyurcsány Ferenc sikerrel menedzselte pártját: Dobrev Klára beemelése egy új, innovatív erőként tüntette fel a DK-t. Ráadásul a DK-n kívül a Momentum pozíciója is megváltozott. A jövőben a párt – noha Budapest-központúsága vitathatatlan, a fővárosban a voksok 17 százalékát szerezte meg – egyenlő partnerként tárgyalhat az MSZP-vel és a Jobbikkal. Ennek ellenére információink szerint a fővárosi előválasztás eredményét – miszerint az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltje, Karácsony Gergely a baloldal jelöltje – nem bolygatja, nem állít saját jelöltet, és nem támogatja, hogy a DK kívülről állítson aspiránst.
Szerző
Frissítve: 2019.05.27. 08:57