Gondterhelt lehet a horvát kormányfő

Publikálás dátuma
2019.05.26. 20:01
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök. Fotó: EMMANUEL DUNAND / AFP
Az Ipros csupán négy mandátumot szerzett.
Szoros eredmény született Horvátországban, az EP választáson. A jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a vártnál csekélyebb arányban előzte meg a szociáldemokrata SDP-t. Andrej Plenkovic miniszterelnök pártja az Ipros által készített exitpoll szerint 23,43 százalékot ért el, ami mindössze négy mandátumot jelent a kormánypártnak. Az SDP 18,38 százalékot szerzett, ami három mandátumot jelent. 
A meglepetés a volt bíró, Mislav Kolakusic listájának harmadik helye 8,20 százalékkal, ami egy mandátumot jelent.

Szintén egy-egy mandátumhoz jutottak a Horvát Szuverenisták, az Élőlánc, az Amsztertami Koalíció, valamint a Függetlenek Horvátországért nevű formáció. Bulgáriában a Bojko Boriszov miniszterelnök kormánypártja, a GERB maradt az élen. A párt 30,5 százaléka 6-7 képviselői helyre lehet jó. A szocialisták 25,4 százalékot szereztek, ők 5-6 mandátumhoz juthatnak az EP-ben. A Jogért és Szabadságért Mozgalom 12,8 százaléka 2-3 képviselői helyet jelent. Még további két kisebb párt lépte el a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt.
Szerző

Történelmi eredmény előtt a Zöldek

Publikálás dátuma
2019.05.26. 19:29
Ska Keller és Bas Eickhout
Fotó: CARSTEN KOALL / AFP
Hatalmas üdvrivalgás fogadta a Zöldek kampányközpontjában Ska Kellert és Bas Eickhoutot, a párt két vezető jelöltjét, miután az első exitpollok a környezetvédők hatalmas előretörését jósolják Németországban.
Ha beigazolódnak az előrejelzések, akkor kétszer annyi német zöld képviselő érkezhet az EP-be, mint eddig. “Ez lesz a Zöldek valaha elért legjobb eredménye szövetségi választásokon” — mondta Ska Keller az éljenző tömegnek. Az osztrák eredményeket is “lenyűgözőnek” nevezte, hasonlóan az írországi Zöldek kiváló teljesítményéhez. “A nagyszerű eredmény után komoly feladatok várnak ránk, úgymint a klímaváltozás elleni küzdelem, a szociális igazságosság megteremtése és a harc az állampolgári jogokért” — hangsúlyozta a német politikus. A holland Bas Eickhout ehhez annyit tett hozzá, hogy a mai este “egy csodás zöld este lesz”. Phillipe Lamberts belga frakcióvezető azt mondta:
“Most mindenki azt kérdezi tőlünk, kit fogunk támogatni az Európai Bizottság élére. Ezek az eredmények nem a tisztségviselőkről, hanem a változásról szólnak. És a tömegtámogatás komoly befolyáshoz juttat minket a parlamentben”.

Gyengén szerepelt a szélsőjobb Németországban

Publikálás dátuma
2019.05.26. 18:35
Az AfD szimpatizánsai tüntettek Berlinben
Fotó: Christoph Soeder / AFP
Az AfD csupán 10,5 százalékot ért el az európai parlamenti választásokon.
Újabb exitpoll adatokat tettek közzé az európai parlamenti választásokról. A szélsőjobb mind Németországban, mind Görögországban várakozások alatti eredményt ért el.
A várakozásoknak megfelelően a keresztény uniópártok, a CDU és a CSU szerepelt a legjobban Németországban, az Európai Parlamenti választáson

, de jelentősen, több mint hét százalékkal estek vissza a 2014-es voksoláshoz képest, derült ki az exitpoll adatokból. A párt 28 mandátumot szerez az Európai Néppártban. A legnagyobb visszaesést a szociáldemokraták könyvelhetik el: 15,5 százalékos eredményük 11,8 százalékos visszaesést jelent az öt évvel korábbi EP választáshoz képest. Ez 15 mandátumot jelent. A választás egyértelmű győztese a Zöldek, amely 22 százalékkal második ugyan, de ilyen jó eredményt még megközelítően sem ért el egyetlen németországi választás során sem. A Zöldek ezzel 22 képviselővel lehetnek jelen az EP-ben.
A jobboldali radikális Alternatíva 10,5 százaléka (10 mandátum) után fellélegezhet Európa: Németországban nem idéztek elő földindulást a jobboldali radikálisok.

Sőt, a párt rosszabbul szerepelt, mint ahogy azt a közvélemény-kutatások sugallták. A Balpárt, valamint a szabaddemokrata FDP 5,5-5,5 százalékot szerzett, ez 5-5 mandátumot jelenthet számukra. Mivel eltörölték a bejutási küszöböt, ezért több párt is mandátumot szerzett az EP-ben, köztük a bajorországi Szabad Választók nevű tömörülés, a Kalózpárt, az állatvédők, vagy a családok pártja. Az eredmény után könnyen elképzelhető, hogy leváltják az SDP éléről Andrea Nahlest, s nem kizárt Martin Schulz visszatérése. Németország összesen 96 képviselőt delegálhat az EP-be.  
Hiába ígért Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök számos engedményt a választóknak, sokuk a jelek szerint nem tud megbocsátani a kabinetnek a megszorításokért.

Az exitpoll szerint ugyanis az ellenzéki, jobbközép Új Demokrácia nagy fölénnyel végzett az élen 36 százalékkal, a kormányzó Sziriza csak 27 százalékot szerzett. A szociáldemokrata Kinal 8 százalékot kapott. A neonáci Arany Hajnal csak negyedik lett hat százalékkal. Egyes felmérések ennél jobb eredményt jövendöltek a pártnak. A kommunisták szintén hat százalékot szereztek.
Szerző
Témák
EP-választás