Mocsárúszás százon

Tudjuk, hogy a britek sok mindenben különböznek és szeretnek is különbözni. Bár a külföldieknek legtöbbször csak a tejes tea, a krikett és a jobboldali közlekedés tűnik fel, talán a legjellemzőbb az understatement lefordíthatatlan kifejezéssel jellemezhető magatartás: szerénynek lenni és még szerényebbnek látszani. Nem kell tragédiát csinálni a drámából, igyunk egy erős teát, az majd d segít. 
Amikor Károly herceget kamaszkorában egy ismeretlen társaságban megkérdezték, hol lakik, annyit felelt: „van egy házunk a Temze északi partján”. Hurd külügyminiszter negyven évi politikai pályafutás után azt mondta, hogy élete legszebb emléke a sussexi krikettcsapatban töltött időszak, „amikor huszonkét mérkőzést nyertünk, és soha nem hiányoztam a pályáról”. 
Ragaszkodnak a mértékegységeikhez. Testsúly mérésére ma is használják a stone-t, ami 21 fontnak felel meg. A magasságot lábban mérik, a távolságot mérföldben és yardban, lóversenyen furlongban, a klasszikus űrmérték a kocsmában a pint, töltőállomásokon a gallon.  
A dicsőséges bukás is brit jellegzetesség. A rossz iskolai dolgozatra a tanár „szorgalmas munka” megjegyzést tesz. Megbecsülik a sportszerű veszteseket, elvégre nem lehet mindig nyerni, és aki nem tud szépen veszíteni, az nem érdemel győzelmet sem. Amikor a Manchester United egyszer 4-0-ra kapott ki a Barcelonától, Ferguson a mérkőzés után mosolyogva annyit mondott: „jó mérkőzés volt”. 
A hagyományos illemszabályok betartása is fontos, bár nem kötelező. Nem szokás kérdéseket feltenni az egészség, a pénz és a szerelmi élet ügyeiben, a sorbanállási  viszont számukra nem terhes vagy kellemetlen kötelesség, hanem az élet rendje. Tisztességes szigetországi emberek ilyesmin nem mérgelődnek, és természetesnek tartják, hogy Wimbledonban, a Chelsea Flower Show-n vagy egy Albert Hallban rendezett hangversenyre előző reggel már sorakozni kell a teástermosszal, szendvicses dobozzal vagy laposüveggel, közben kedélyes beszélgetéssel múlatva az időt.
És akkor még nem beszéltünk azokról a különleges sportokról, amelyek tűzben tartják a briteket. Ilyen a sajtgurítás, a négyszáz méteres lágytojás-a-pohárban futás vagy a száz méteres mocsárúszás, amit hagyományosan Llanwrtyd Wellsben rendeznek. A nemzeti versenyekre és a grófsági selejtezőkre jelentős a túljelentkezés, tisztességes hivatalnokok, családapák, sőt neves zenészek hónapokon át szakkönyvekből tanulmányozzák a győzelmi esélyeiket növelő technikákat. 
A britek a közhiedelemmel ellentétben imádnak beszélgetni, locsogni, fecsegni, akár órákat is elácsorognak régen látott ismerősükkel a járdán vagy a pályaudvar peronján. Hát bizony, „azok a szép napok”.
De vannak helyzetek, amikor szűkszavúak. Egy hetvenéves férfi egy este, negyven évi házasság után minden előzmény nélkül baltával szó nélkül kettéhasította felesége koponyáját, majd a rendőrségen mindössze ennyit mondott: 
- Elegem volt.
Szerző
Odze György

Kacsa(mesék)

Azért mindennek van határa, nem kellene az összes kacsát, mindenféle találgatást rögtön leközölni! – ezzel hívott fel régi barátom valamikor 2012 végén, miután a Népszava - elsőként - megírta: 2013 tavaszán Matolcsy György váltja majd Simor Andrást a jegybank élén. Ízlésbeli, mondhatnám esztétikai kifogásai voltak; nem amiatt aggódott, hogy ez az általa kacsának tartott hír komoly károkat okozhat az országnak: tovább gyengül a forint, vagy más gazdasági következményei lesznek. Egyszerűen nem tudta elképzelni a magyar újszülöttek 30 százalékának fenekén piros pontot vizionáló gazdasági minisztert tündérmese-hősként.
Megvallom, akkor, 2012-13 fordulóján nem voltak kétségeim afelől, hogy a hír igaz, és hogy közölni kell, bár elsőre nekem is tátva maradt a szám, amikor egykori kollégám megosztotta velem információját Matolcsyról. Épp „unortodox” volta tette csaknem bizonyossá, bár a gazdasági következmények sem voltak kétségesek.
A napokban ugyanezt az „esztétikai borzongást” éreztem a hátamon végigszaladni, amikor azt hallottam, Morvai Krisztinát tenné alkotmánybírónak a Fidesz a lejáró mandátumú Stumpf István helyére. Ám néhány ellenőrző kör után – az érintett sem tud róla – egyre inkább kacsának tűnt, s a szerkesztőimmel egyetértve nem írtuk meg. (Ez pontosan egy nappal a magyar sajtótörténet úgymond szomorú napja előtt történt: inkább nem írtunk semmit, mert nem akartunk hazudni vagy tévedni.)
Most persze ezzel a kis írással mégis közreadom a megerősítetlen információt. Mert fontosnak tartom, akkor is, ha végül nem igazolódik be a hír Morvairól. Önmagában az, hogy komoly emberek komolyan elképzelhetőnek tartják őt alkotmánybíróként, azt jelenti: a jövőben a büntetőjogász exjobbikos EP-képviselő bármikor bekerülhet az AB-ba.
Ma ugyanis az unortodox az ortodox – egy egész társadalom látja, érti, vagy csak bámulja ezt az orbáni evidenciát. Pontosabban: remélem, hogy egy egész társadalom látja, érti ezt. El sem tudom képzelni, hogy egy töredéknyinél többen élhetnek egy számomra vérfagyasztó alternatív valóságban.
Szerző
Simon Zoltán

Trump háborúja

Nem igaz, hogy mindennek van határa. Donald Trump elnöksége első 828 napja során 10111 alkalommal, naponta tizenkétszer nem mondott igazat. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Washington Post tényellenőrző csoportja, élén a veterán Glenn Kesslerrel gondosan vezeti, rendszerezi és táblázatba illeszti a „tévedéseket”. Trump ennél is többször füllentett, de az egy-egy rendezvényen többször is elismételt valótlanságokat csak egyszer vették figyelembe. Kessler igazán jóindulatú, kerüli a „hazugság” szót, mert nehéz eldönteni, hogy Trump mikor „téved”, nagyzol, netán csak gondatlanul küld tovább egy ellenőrizetlen Twitter-bejegyzést, és mikor hazudik tudatosan. Az utóbbi sosem állt távol tőle. A bentlakásos középiskolában, ahová milliomos apja járatta, megszervezte, hogy hétvégenként csinos lányok látogassák – nem volt hozzájuk különösebb köze, de elhenceghetett velük a többiek előtt. Celebként betelefonált egy élő rádióadásba, és magát a saját sajtósának hazudva önmagát magasztalta. A jópofa sztoriknak se vége, se hossza – csak az a baj, hogy közben ő lett az amerikai elnök. Elődei se mondtak mindig igazat, de Kessler szerint Trump egészen elképesztő. Költő hazudj, csak rajt' ne fogjanak – intett Arany János, mert azt nem tudta elképzelni, hogy valaki a következményekkel mit sem törődve hordjon össze hetet-havat. Azt se, hogy teheti, mert hallgatóságát nem érdekli, hogy igazat mond-e, csak az, hogy a fülének kedves dolgokat halljon tőle. Trump remekül ki tudja elégíteni ezt az igényt. Hasonszőrű hordószónokra tudnánk magyar példákat is említeni – őket Bolgár György lapunkban vezetett szombati rovatában és pénteki klubrádiós műsorában hívja tetemre. Ez az egyetlen ellenszer, a kormányfüggetlen média. Trump nem véletlenül háborúzik a nép ellenségének kikiáltott sajtóval. A piszkok számolják, hányszor hazudik.