A hallgatás ára

Még élesen emlékszem arra, hogyan zajlott az istentisztelet szülővárosom egyik plébániatemplomában a Fidesz által kierőszakolt „szociális népszavazás” napján. Az a legkevesebb, hogy az elhangzott szentbeszéd az aktuális politikai helyzethez igazodott; a miséző pap konkrétan a társadalmi ellátórendszerek átalakítási tervének meghiúsítására buzdította a híveket, majd a szertartás végén rendkívüli fohászt is elmondatott a jelenlévőkkel, „hazánkért”. Éppen csak a harangokat nem verték félre.

És ez a legkevésbé sem volt egyedi eset a Gyurcsány-, illetve Bajnai-érában. A klérus úgyszólván heti szinten minden alkalmat megragadott, hogy az írott vagy elektronikus sajtóban verbálisan odaszúrjon egyet a baloldali végrehajtó hatalomnak; még olyan szakmai kérdések kapcsán is, melyeket illetően az egyház képviselői teljesen inkompetensek. Előfordult, hogy egyazon helyen és időben zajlott le Orbán pártjának valamely rendezvénye és egy-egy templomszentelés.

Azóta eltelt több mint egy évtized. A püspöki kar álma teljesült: meghiúsult az oktatás és egészségügy szanálása, a honi katolikus egyház által ezerszer elátkozott baloldali korszaknak pedig véget vetett a klerikusok mozgósító erejének is köszönhető „fülkeforradalom”. A hazai kórházak és iskolák ugyan rosszabb állapotban vannak, mint valaha, és kormányzati szándék sincs a szóban forgó két társadalmi ellátórendszer rendbehozatalára. Az egyház reprezentánsai azonban hallgatnak.

Sőt, hallgatásukkal legitimálják az esztelen pénzszórást az improduktív magyar futballra; a szeged-csanádi megyéspüspök lojalitását bizonyítandó maga is stadionépítésbe fog. Nem szólal meg a főpapok lelkiismerete annak láttán sem, hogy a közpénzeket szemérmetlenül átcsoportosítják Orbán Viktor családjához, illetve baráti köréhez. Az Orbán-kormány szociális érzéketlensége folytán járványszerűen terjedő nyomor nem indítja meg őket. Nem emelik fel szavukat, amikor a hatóságok, nyilván a kabinet idegengyűlölő retorikájából okulva, menekültcsaládokat éheztetnek a tranzitzónában.

Nagykáta egyik felújított templomának átadásán a minap „a nemzet miniszterelnöke” volt a díszvendég. Ja, kérem, Orbán Viktor a puccsszerű alkotmányozásba bevonta a püspököket is, a rendszerváltás utáni kormányfők közül elsőként kérdőjelezte meg az állam szekuláris jellegét. Számtalan intézményt átjátszik egyházi kézbe, hogy aztán privilégiumokat és sokmilliárd forint közpénzt juttasson nekik. Mindezért bizony megéri a főpapoknak félrenézni, ha korrupcióról, társadalmi igazságtalanságokról, gyűlöletkeltésről van szó.

Ha a Tárki 2009-es kutatása helytálló, s a hazai társadalom értékszerkezete csakugyan az ortodox országokéhoz közelít, a Magyar Katolikus Egyháztól sem állhat távol az ortodox felekezetekre jellemző, nemzeti alapú gyűlölködés. A kitaszított Bulányi György ezért mondhatta paptársairól: „Ezek nem keresztények, hanem szenteltvízzel nyakon öntött nacionalisták!”

Attól tartok, Orbán elkerülhetetlen bukása után nagy böjtje lesz ennek a farsangnak.