A hallgatás ára

Még élesen emlékszem arra, hogyan zajlott az istentisztelet szülővárosom egyik plébániatemplomában a Fidesz által kierőszakolt „szociális népszavazás” napján. Az a legkevesebb, hogy az elhangzott szentbeszéd az aktuális politikai helyzethez igazodott; a miséző pap konkrétan a társadalmi ellátórendszerek átalakítási tervének meghiúsítására buzdította a híveket, majd a szertartás végén rendkívüli fohászt is elmondatott a jelenlévőkkel, „hazánkért”. Éppen csak a harangokat nem verték félre. 
És ez a legkevésbé sem volt egyedi eset a Gyurcsány-, illetve Bajnai-érában. A klérus úgyszólván heti szinten minden alkalmat megragadott, hogy az írott vagy elektronikus sajtóban verbálisan odaszúrjon egyet a baloldali végrehajtó hatalomnak; még olyan szakmai kérdések kapcsán is, melyeket illetően az egyház képviselői teljesen inkompetensek. Előfordult, hogy egyazon helyen és időben zajlott le Orbán pártjának valamely rendezvénye és egy-egy templomszentelés.
Azóta eltelt több mint egy évtized. A püspöki kar álma teljesült: meghiúsult az oktatás és egészségügy szanálása, a honi katolikus egyház által ezerszer elátkozott baloldali korszaknak pedig véget vetett a klerikusok mozgósító erejének is köszönhető „fülkeforradalom”. A hazai kórházak és iskolák ugyan rosszabb állapotban vannak, mint valaha, és kormányzati szándék sincs a szóban forgó két társadalmi ellátórendszer rendbehozatalára. Az egyház reprezentánsai azonban hallgatnak. 
Sőt, hallgatásukkal legitimálják az esztelen pénzszórást az improduktív magyar futballra; a szeged-csanádi megyéspüspök lojalitását bizonyítandó maga is stadionépítésbe fog. Nem szólal meg a főpapok lelkiismerete annak láttán sem, hogy a közpénzeket szemérmetlenül átcsoportosítják Orbán Viktor családjához, illetve baráti köréhez. Az Orbán-kormány szociális érzéketlensége folytán járványszerűen terjedő nyomor nem indítja meg őket. Nem emelik fel szavukat, amikor a hatóságok, nyilván a kabinet idegengyűlölő retorikájából okulva, menekültcsaládokat éheztetnek a tranzitzónában.
Nagykáta egyik felújított templomának átadásán a minap „a nemzet miniszterelnöke” volt a díszvendég. Ja, kérem, Orbán Viktor a puccsszerű alkotmányozásba bevonta a püspököket is, a rendszerváltás utáni kormányfők közül elsőként kérdőjelezte meg az állam szekuláris jellegét. Számtalan intézményt átjátszik egyházi kézbe, hogy aztán privilégiumokat és sokmilliárd forint közpénzt juttasson nekik. Mindezért bizony megéri a főpapoknak félrenézni, ha korrupcióról, társadalmi igazságtalanságokról, gyűlöletkeltésről van szó.
Ha a Tárki 2009-es kutatása helytálló, s a hazai társadalom értékszerkezete csakugyan az ortodox országokéhoz közelít, a Magyar Katolikus Egyháztól sem állhat távol az ortodox felekezetekre jellemző, nemzeti alapú gyűlölködés. A kitaszított Bulányi György ezért mondhatta paptársairól: „Ezek nem keresztények, hanem szenteltvízzel nyakon öntött nacionalisták!”
Attól tartok, Orbán elkerülhetetlen bukása után nagy böjtje lesz ennek a farsangnak.
Szerző
Beck Tamás

Százalékot a szakszervezetnek!

Figyelemre méltó törvényjavaslatot nyújtott be néhány hete az Országgyűlés elnökéhez Korózs Lajos (MSZP) és Tordai Bence (Párbeszéd) parlamenti képviselő „A személyi jövedelemadó egy százalékának a szakszervezetek részére történő felajánlása érdekében az 1996. évi CXXVI. számú törvény módosításáról” címmel. Javaslatuk lényege, hogy a magánszemély által befizetett személyi jövedelemadó külön rendelkezés szerinti jelenlegi 2x1 százalékos kedvezményezési lehetősége - a) civil szervezetek, b) bevett egyházak) - bővüljön újabb 1 százalékkal: ez a plusz 1 százalék kizárólag a munkavállalói érdekképviseletek (szakszervezetek) számára lenne elérhető.
Fontos kiemelni, hogy az állampolgári/adózói rendelkezési jog kibővülése nem csökkentené a civil szervezetek, különféle egyesületek és a bevett egyházak forráslehetőségeit, az eddigi kedvezményezetti köröket ugyanis nem érinti az indítvány, így szerzett jogokat és érdekeket nem sért. 
Magyarországon alacsony a munkavállalók érdekvédelmi szervezettsége, az összes munkavállaló arányában nem éri el a 9 százalékot, és ez folyamatosan csökken. A klasszikus üzleti szférában a szint még szerényebb, talán 5-6 százalékra tehető. Ezért a szakszervezetek kevés saját forrással rendelkeznek. Csökkenő létszámú tagság, apadó tagdíj-bevétel. Több szakszervezet a korábban szerzett vagyoni tartalékait is felélte, így az ingatlan eladásból/bérleti díjból származó jövedelmük jelentősen megcsappant. Létezni még léteznek, de érdemi érdekképviseleti és szakmai munkát – nem csak a krónikus pénzhiány miatt(!) - már képtelenek végezni. 
Ma 513 bejegyzett szakszervezet működik Magyarországon, hozzávetőlegesen 320-330 ezer taggal. A szervezeti széttagoltság, a belső rivalizálás és az ellentmondásos közszereplés sokszor az ellenzéki pártokra emlékeztet. De nem a mennyiségi mutatók a meghatározók, hanem az egymással kölcsönhatásban levő társadalmi befolyás (hitelesség) és a mozgósítási képesség. Míg Franciaországban mindössze 8 százalékos a szervezettség (de a szakszervezeti hívó szóra megmozdul a dolgozók tömege), addig Finnországban, Svédországban, Dániában - a 60 százalék feletti arány következtében - a munkavállalói érdekképviseletek a foglalkoztatáspolitika aktív formálói. Más vérmérséklet, más kultúra, más struktúra, de a lényeg az, hogy a szakszervezetek a gazdasági és társadalmi élet megkerülhetetlen tényezői.
A képviselői indítvány elfogadásával végre versenyhelyzetbe kényszerülnének a munkavállalói érdekképviseletek, hiszen nemcsak a tagdíjért kellene küzdeniük, hanem az szja 1 százalékáért is. Az 1 százalékos többlet lehetőséggel pedig nemcsak a tagság, hanem a széles értelemben vett (nem szervezett) dolgozói társadalom is kivehetné a részét a munkavállalói érdekképviseletek működtetéséből. Tagsági jogviszony nélkül, adóbevallás keretében, anonim módon. Évente közel 30 ezer szervezet részesül az 1+1 százalékos támogatásban, amely összességében sem éri el az évi 20 milliárd forintos összeget. Ez a tétel a 2360 milliárd forintos összes személyi jövedelemadó bevétel elenyésző része, így tehát a javaslat megvalósulásának költségvetési korlátai nincsenek. 
A Magyar Katolikus Egyház évente 2 milliárd forintot (mintegy félmillió adózó segíti) meghaladó felajánlást tudhat magáénak, de a Magyarországi Református Egyházé is közelít az 1 milliárdhoz. A javaslat törvényerőre emelkedése esetén a magyar szakszervezeti mozgalom biztosan komoly bevételhez juthatna, mivel a munkavállalók jóval többen vannak, mint az aktív hitélet élők.
A benyújtott javaslattal a szervezett és nem szervezett alkalmazottak több száz milliós, jó esetben milliárdos nagyságrendű összeggel támogathatnák a dolgozói érdekvédelmet, ezzel érdemben segítve hazánk munkaügyi kultúrájának javítását is. Azt nem mondom, hogy az első évben sokan fognak élni az új adakozási lehetőséggel, de a későbbiekben kizárólag a szakszervezeteken múlik a siker. Ha hitelesen képviselik a sokmilliónyi magyar dolgozót, akkor jelentős összeg lesz az 1 százalékos bevétel, ha nem, akkor a munkavállalói érdekképviseletek tovább csúsznak a megsemmisülés felé. Nem érdekünk, hogy ez történjen!
A kérdés csak az, hogy a parlamenti többséget alkotó pártszövetség fontosnak tartja-e a társadalmi párbeszéd felélesztését, a szakszervezetek megerősítését. Érdekelt-e abban, hogy karakteres, szakmailag jól felkészült, a pártpolitikától függetlenedni kívánó és stabil anyagi háttérrel rendelkező munkavállalói érdekképviseletek működjenek vállalati, ágazati és országos szinten. Ha igen, akkor napirendre tűzik és érdemben tárgyalják a két ellenzéki képviselő indítványát és a vitát követően – a szükséges korrekciók elvégzésével - törvényerőre emelik a javaslatot. Ha nem, akkor minden marad a régiben: gyenge lesz a szakszervezet és kiszolgáltatott a munkavállaló. 
Szerző
Dr. Dávid Ferenc

A rezsicsökkentés 17 pillanata

Az óbudai társasház lakói már megszokták a lift melletti falújságot, amire Laufer úr, a közös képviselő hónapról hónapra kiírta, hogy éppen mennyit takarítottak meg, hála a kormány bölcs előrelátásának. Laufer úrnak sem volt szokatlan a feladat, régebben a direktívákat kalligrafálta a falra, ízlésesen elrendezve a Szabad Népből kivágott vezércikket és a Tiszta Udvar, Rendes Ház mozgalom aktuális állását. 
Ma valahogy mindenki olyan mogorva – gondolta Laufer úr, aki pedig szerette, ha a lakók jókedvűek, és határidőre befizetik a közös költséget. – Na persze, a vízszámla – mormogta, és gyorsan magára húzta a KÖZÖS KÉPVISELŐ feliratú ajtót. Ugyanebben a pillanatban özvegy Kolber Gézáné felbontotta a borítékot, amelyből nyolc és fél, két oldalán telenyomtatott papír bontakozott ki, rajta a felirat: TERHELÉSI ÖSSZESÍTŐ. Hogy terheljen meg benneteket az a magasságos Németh Szilárd – gondolta Kolberné, aki mindig ügyelt arra, hogy a házban senkivel se keveredjen politikai vitába. Megélt ő már egyet s mást.
De most azt is gondolta, hogy ha véletlenül belépne valaki mellé a liftbe, annak bizony elmondaná a véleményét. Kolberné véleménye az volt, hogy tavaly harmadával kevesebb volt a vízszámla. Most meg a vízóra cserét is kifizettették vele, és közben van pofájuk azt mondani, hogy rezsicsökkentés. Maga elé tette a papírokat, és megpróbálta kitalálni, mennyit is kell fizetnie. A 17 oldalon katonás rendben sorakoztak a számok és a hozzájuk tartozó magyarázatok.
Olyanok, mint lakásmellékmérő ügyviteli díja, vagy a tárgyidőszaki felhasználás összehasonlítása. Melyik lehet ebből a fürdővíz? – kérdezte magától, és megpróbált rájönni a számrengetegben. Aztán a következőt olvasta: Az Ön ivóvíz felhasználásának, ha releváns szennyvízkibocsátásának változása a megelőző elszámolási időszakhoz képest (aktuális elszámolási időszak/az azt megelőző elszámolási időszak százalékában kifejezett változása): 2%. Hol a fürdővíz? És mit jelent az, hogy releváns szennyvíz? Talán a Laufert kéne megkérdezni, annak vannak ismerősei a tanácsnál. 
Megpróbálta különböző sorrendbe rakni a lapokat, hátha valahogy összekeveredtek a hivatalban. De úgy se stimmelt. Volt vagy kétszáz szám egymás alatt, de sehogy nem jött ki a 8 és feledik oldal alján kékkel kiemelt összeg. Felhívja a gyereket? A múltkor is olyan türelmetlen volt, pedig csak azt kérdezte, hogy mit enne vasárnap. Vagy az ügyfélszolgálatot? Két éve megpróbálta a díjbeszedőt felhívni, de húsz percig csak a Für Elise-t hallgatta, ráadásul triangulumon vagy min, utána két napig fájt a feje. Na megvan! A 14. oldal alján, egészen apró betűvel, a Tisztelt Ügyfelünk megszólítás után végre ott állt feketén-fehéren. A részszámlák fizetendő összege a részérték és az aktuális ivóvíz-egységár szorzatának, valamint az ügyviteli díjnak az áfával növelt értéke. 
Kolberné megnyugodott. Nem én vagyok a hülye – gondolta. – Majd holnap megkérdezem, a Józsánét, mennyit fizetett, az jó lesz nekem is. A Németh Szilárd meg dugja fel magának a vízszámlát a releváns szennyvízzel együtt.
Szerző
Kövesdi Péter