Párkány;

2019-05-28 15:55:43

Nekiment a gátnak egy hajó Párkánynál

Gátnak ütközött egy óriási hajó Párkánynál, a kapitány az eset bejelentése nélkül elhajózott. A várost akár el is öntheti a víz.

Egy 70 méteres hajó ütközhetett a Párkányt védő gátnak hétvégén, amikor olyan magas volt a vízállás, hogy elöntötte a töltés egy részét – írta a Paraméter a tvnoviny.sk alapján. A kapitány az ütközés után anélkül hajózott el, hogy bejelentést tett volna a rongálásról. 

A rendőrök megtalálták a hajótestről származó kék színű festék nyomait a baleset helyszínén, és a magyar dunai vízirendészeti hatóság segítségét kérték a tettes felderítéséhez - írta a Bumm.sk

Fekete György, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat komáromi igazgatója azt mondta, az anyagi kár értéke eléri az 50 ezer eurót, mert a töltést újra kell építeniük, ráadásul gyorsan, mert nem tudni, hogy mekkora árhullám érkezik a napokban a Dunán. A Párkányhoz közeli falvakat akár el is öntheti a víz – tette hozzá.