Idegenség és otthonosság - Wim Wenders korai fotográfiái Bécsben

Publikálás dátuma
2019.05.29. 11:30

Fotó: SEVERIN DOSTAL / FILMARCHIV AUSTRIA
A polairod fotók rejtélyeibe, és egy összetett alkotói szemléletmódba is betekintést kínál a Wim Wenders korai fotográfiáit bemutató bécsi kiállítás.
„Sosem az van a képen, amit látunk” – Philip Winter egyik legnagyobb problémáját e gondolat okozza: hogy lehet megörökíteni pillanatokat, ha a valóság sosem ugyanaz, mint a képeken. Az újságíró bejárja az USA déli államait, hogy az amerikai tájról írott riportjához megfelelő anyagot gyűjtsön; kalandos utazása azonban váratlanul Németország és a Ruhr vidék egyes elhagyott területeire sodorja, s időközben egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megértse a képek hatalmának működését, és a kétely mibenlétét: a mozzanatot, amely a fotók és a valóság között áll. Az 1974-ben készült Alice a városokban (Alice in den Städten) című fim felvetései – és helyenként talán képkockái is – a rendező, Wim Wenders korai fotográfiáiból (1963-1983) válogató kiállításon is visszaköszönnek. A bécsi Metro Kinokulturhausban látható tárlat a német filmrendező, forgatókönyvíró, fotográfus, többek közt a Berlin felett az ég, és a Párizs, Texas című filmek alkotójának 35 milliméteres polaroid képeiből kínál egy nagyobb csokorra valót. Wim Wenders számára a polaroid miniatűr mozi-élményt jelent: a kémiai anyagok útján néhány perc alatt kirajzolódó kép egyfajta varázslatot, trükköt tár a nézők szeme elé. Az alkotó saját bevallása szerint, ez a fotográfiai eljárás fiatalkora óta foglalkoztatta. Az Alice a városokban mellett más film forgatása közben is gyakran fényképezett, valamint barátairól (Annie Leibovitz, Robby Müller, Dennis Hopper és Peter Handke) is gyakran készített portrékat. Az idők során sokak szerint ódivatúvá, majd napjainkban ismét népszerűvé váló polaroid egyes vélekedések ellenére sem feltétlenül egyszerű vagy unalmas megközelítési módokat takar: míg Wim Wenders felvételeinek egy része érzelmi töltetet hordoz, és egy konkrét narratívába illeszkedik, addig mások dokumentarista jelleggel készültek, vagy akár csak egy pillanatot hivatottak megörökíteni. A kiállítás nagy, tágas tereiben elhelyezett gyakran nagyon is kisméretű képek és a hozzájuk írt gondolatok, keletkezési történetük frappáns, sajátos megfogalmazásai a látogatót végigkísérik azokon az utakon, amelyeken Wim Wenders is járt, a Rajna partjáról New Yorkig, Montanától Denpasarig. A képek megjelenési formáiktól függetlenül – legyenek fekete-fehérek, vagy színesek, méternyi szélesek vagy épp csak tíz centisek – a látogatót egyre közelebb és közelebb vonzzák magukhoz. Kiterjedésük nem csupán fizikai, vagy vizuális, maguk körül hordoznak valamilyen hangulatot, közelséget, az időből kiragadott, ám mégis az időben létező mozzanatot. Kétségtelen, Wim Wenders fotóinak hétköznapi és művészi értelemben is jól érzékelhető aurája van. A helyenként elmosódó, homályos, olykor természetellenes színekben játszó fotók magukon viselik az ismeretlen városok és elhagyatott területek idegenségét, valamint az egyes arcokon, esetleg mini-történeteken keresztül az ismerős érzetét, és az otthonosságot egyaránt. Az autóutakon bicikliző fiúk tekintete, vagy a cirkuszba haladó gyerekek elhivatott léptei épp olyan erőteljes hangulatot árasztanak magukból, mint az üres bárszékek vagy a kihalt városi terek. Egy időre mi is a cirkusz falai mögé kukucskáló kislány helyébe kerülhetünk: mindennapi, ám közel sem jelentéktelen pillanatoknak lehetünk tanúi. Mintha minden egyes kép egy filmkocka lenne, és összetett történéseket, emberi életeket villantana fel előttünk. Még ha – Philip Winter megfontolásaival egyetértve – nem is a valóságot tükrözik, de közelítenek ahhoz. És hát mi lehetne a fotográfia célja, ha nem ez? Infó: Wim Wenders – Frühe Photographien. 60-er – 80-er Jahre. Látogatható a bécsi Metro Kinokulturhausban június 9-ig.
Bicikliző gyerekek Montanában
Szerző

Ki a buborékokból! - Olvasásnépszerűsítő program Kocsis András Sándor ötletéből

Publikálás dátuma
2019.05.29. 11:00

Fotó: Népszava
Olvasásnépszerűsítő programmal lép a nyilvánosság elé a nemrég létrejött könyvszakmai informális fórum. Az ötletadó Kocsis András Sándor többek között könyvpiacról, kultúrpolitikáról és a nyomtatott könyv életérzéséről beszélt a Népszavának.
A megszokottnál tágabb értelemben vett könyvszakma informális fórumát szervezi Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének volt elnöke ezúttal a papírgyártástól a kereskedésig fogja át, amikor havi-kéthavi rendszerességgel szervez találkozókat. - Papírgyár, nyomda, író, fordító, szerkesztő, illusztrátor, designer, kiadó, kereskedő, mindannyian a könyvszakma résztvevői, ám több évtizedes tapasztalatom szerint mindannyian buborékokban éltek eddig. Minden szakmának van szervezete, néhánynak több is – a nyomdászoknak 2-3, a kiadóknak 3, az íróknak 4 – de mindegyikük külön-külön próbálta megoldani a problémáit, kevés volt az interakció közöttük. Az informális fórum a szakmák szereplőit próbálja olyan helyzetbe hozni, hogy megismerjék egymást, információs csatorna jöjjön létre közöttük. 210 helyre küldtem meghívót, 86-an jeleztek vissza, amit kifejezetten jó aránynak tartok. A második, júniusi találkozó például az ország legkorszerűbb digitális nyomdájában lesz – mutatja be elképzeléseit Kocsis András Sándor, aki meglepő környezetvédelmi adattal is szolgál: - a világ fakivágásának mindössze 18 százalékáért felelős a papíripar, ráadásul a papír szinte száz százalékban újra hasznosítható. A fórum három ügyvivővel működik: Kukorelly Endre író, dr. Ocsovai Dóra irodalmár és az ötletadó Kocsis András Sándor vezeti. Felkarolják Kukorelly Endre Gyümölcsöskert-Baumgarten díj kezdeményezését is. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a könyvszakmai informális fórum közötti különbséggel kapcsolatos kérdésre Kocsis András Sándor így felel: - Más jellegű szervezet, semmifajta verseny nincs közöttünk, a miénk nem valamit helyettesít, hanem valamiért létezik. A fórum több szakmai célt fogalmaz meg. - 25-30 másodperces spotokat készítünk, amelyekben egyetlen kérdés hangzik el: mit jelent neked a könyv? Az olvasásnépszerűsítő programban kiváló emberek válaszolnak a kérdésre, köztük Bálint György, Heller Ágnes, Müller Péter Sziámi, Rudolf Péter, fiatal írók és zenészek. Velük jó értelemben szeretnénk „telefertőzni” a social mediát, valamint tévé és rádió megjelenéseket is szeretnénk biztosítani – mond konkrétumot az ötletgazda. Az érthető, hogy egy kiadó vezetőjének fontos, de sokan a digitális világ hódítása miatt temetik a könyvet. - Tudjuk, hogy a könyv évezreden át meg tud maradni, az informatikai adathordozók sorsát viszont nem ismerjük. A floppy például már nem használható, nincs eszköz, amellyel a floppyn tárolt információkat el tudjuk olvasni. És most csak 25 évről beszélünk. Tudjuk, hogy a CD anyaga hosszú élettartamú, de a rajta lévő adatokról fogalmunk sincs. Nem ismerjük, hogy a felhő szolgáltatásban tárolt információk sorsa mi lesz 15 év múlva. A könyvnek fizikai valója, illata, színe van, berendezi a terünket, mindenki megépítheti vele a saját világát, éppen ezért abszolút vezetőszerepe van a tudás, a tudáselsajátítás és a kreativitás területén. A könyv életérzés – érvel. 
Az Alexandra csődje után a kis kiadók szerepe mérséklődött – Az Alexandra felhalmozott adóssága miatt volt kiadó, amely évi több száz milliós forgalom után 30-40 milliósra redukálódott, voltak olyanok, amelyek megszűntek. Még az első felszámolások sem zárultak le, végrehajtás sem történt, annak az esélye, hogy bárki egyetlen fillért is visszakapjon, minimális. Ami a hosszú távú következményeket illeti: két szereplő köré csoportosult a könyvszakma, ami gazdaságilag racionális és logikus, de a szabad versenyt akadályozza. Fontos a könyvkiadók helyzete, de talán még fontosabb, hogy mitől fosztotta meg az olvasókat az elmúlt négy évben kialakult szituáció. - A könyvterjesztés három módon zajlik: az offline (amely még mindig a legerősebb), az e-kereskedelem, és az e-könyvek világa. A könyvkereskedők a gyorsabban forgó könyveket majorálják, a harcos-szeretkezős könyvek gyorsan pörgetik a piacot, a szakkönyvek vagy útikönyvek háttérbe szorulnak. Magyarországon néhány százezer aktív olvasóval számolhatunk. Ők azok, akik egy évben több könyvet vásárolnak. A világon a könyszakma kétharmadát az egy éven túli fogyások jelentik, Magyarországon az évente kiadott 7500-8200 körüli cím közül nincs 50, ami 15 ezer példány fölött jelenik meg – mutat be adatokat Kocsis András Sándor. Az Alexandra csődje után heves indulatok és nézetkülönbségek csaptak össze a könyvszakmában az állami beavatkozás szerepéről. A szakemberek az iparűzési adóval kapcsolatos abszurditást szokták említeni: - Íme két könyv: az egyik a Könyvek világtörténete – ez termék, mert külföldön nyomtattuk, vámeljáráson ment át, ezért levonhattuk az iparűzési adóból, a másik Gustave Doré által illusztrált Károlyi-bibila - ezt itthon nyomattuk ezt nem vonhatjuk le az iparűzési adóalapból, mert szolgáltatás. Ez nonszensz – állítja Kocsis András Sándor. Ami az állami szerepvállalást illeti, a könyvkiadó vezetőnek sarkos a véleménye: - Közvetlenül az államnak semmi keresnivalója nincs a könyvkultúrában Több lehetőség van azonban a közvetett támogatásra. Komoly tárgyalásaink zajlottak a százezer forintos pedagógus kedvezményről, bár tudomások szerint ezek leálltak. Ott a Márai-program, amit Zentai Péter Lászlóval hoztunk létre. A skandináv modell után létrejött program az olvasót és a könyvtárakat támogatja, lényege, hogy egy kuratórium kiválasztása után a már megjelent kiadványokat megveszi 650 magyarországi könyvtárnak. A kuratórium döntései persze így is vádolhatóak politikai szempontokkal – meséli Kocsis András Sándor, aki a Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója által képviselt új kulturális programról is elmondja véleményét: - Egyetlen fogalmat említek: kulturális erőközpont. Mi ez? Nem erőmű, nem lignitet fogunk égetni. Emberekről és kultúráról van szó. Az jó, ha több pénz kerül a rendszerbe, például, ha a gyalázatos módon alulfinanszírozott magyar fordítástámogatási programot erősítik. Erre eddig 18 millió forint áll rendelkezésre, a szlovákok a tízszeresét fordítják a szlovák irodalom külföldi megismertetésére. Állítólag ezt felemelik 50 millióra. Ez nagyon fontos. De „az írók írjatok remekműveket!” felszólítás sosem vált még be. És a könyvesboltokba sem lehet szellemi testőrséget állítani azzal, hogy ha kedves olvasó legalább egy ilyen könyvet nem veszel, adok egy kokit. Erőből a kultúrát soha senkinek nem sikerült befolyásolnia. Így maximum lojális követőket, megalkuvókat lehet csak toborozni. Ezek az illékony állapotok tartós értékeket nem teremtenek.

Kapolcska újdonságokkal

Publikálás dátuma
2019.05.29. 10:45

Június 23-tól 30-ig harmadszor rendezik meg a Kapolcska Tábort és Fesztivált. Kezdeményezője és vezetője Márta István a Művészetek Völgye alapítója, de ez a program független a huszonkilenc éves sorozattól. Ez a projekt a szervezők szándékai szerint elsősorban a gyerekekről szól. Meg persze Kapolcsról és a táj környezeti és tárgyi értékeiről. A táborban különböző szekciókban tevékenykednek a résztvevők. Új tematikaként jelenik meg idén a színházi és dráma Tarr Ferenccel és Lukácsházi Győzővel, a jazz improvizációs műhely Hoppál Mihállyal, a „Török gyerek szekció” a Gül Baba Türbéje Alapítvány gondozásában, a kárpátaljai Péterfalvi Művészeti Iskola diákjai is kapnak egy külön szekciót, a néptáncot pedig szakmailag a Fonó felügyeli és Kubinyi Júlia népdalénekes vezeti. Megjelenik több verzióban is a zene. A kézműves műhely pedig Szurdi Évával elsősorban a helyi gyereket szeretné bevonni a foglalkozásokba. A Bethesda Gyerekkórház munkatársai kerekesszékes gyerekeknek nyújtanak programot. Az újdonságok közé sorolható még a KaPolice, vagyis az ORFK „Bűn- és baleset megelőzési interaktív portája”. A tábort követő minifesztiválon mások mellett fellép a Talamba Együttes, Szirtes Edina Mókus, Érdi Tamás és Csernik Szende mesemondó. A szervezést alapvetően a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet vállalta magára. Néhány hét múlva átadják az egylet tulajdonában lévő felújított Falumalmot, mégpedig örlőképes állapotban, a rekonstrukciót európai uniós forrásból fedezik. A Kapolcska Program költségvetése harminc millió forint. A szervezők több helyre pályáztak, a támogatók között van az EMMI, a Nemzeti Kulturális Alap, az MMA, Budapest a Budapest-Kapolcs megálló elnevezésű kültéri installáció létrejöttében segített, de támogatja a fesztivált a helyi önkormányzat is.  A Művészetek Völgyének még mindig ötvenszázalékos tulajdonosa a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet és különböző saját programokra is készülnek majd.      
Szerző