Elmű-Émász;e-töltőhelyek;

2019-05-28 18:47:14

Fizetőssé válnak az Elmű-ÉMÁSZ e-töltői is

Az elkövetkező egy hónapos tesztidőszak alatt öt töltőpontjukon 10 forintot kérnek kWh-nként a töltésért.

Keddtől kilowattóra (kWh)-alapú fizetést vezet be elektromosautó-töltőin az Elmű-ÉMÁSZ.

A cég közlése szerint az elkövetkező egy hónapos tesztidőszak alatt öt töltőpontjukon 10 forintot kérnek kWh-nként a töltésért. Ezek:

Az Elmű-ÉMÁSZ többi - összesen mintegy száz, saját, illetve általa üzemeltetett – e-töltője a tesztidőszak alatt az eddigieknek megfelelően, változatlanul ingyen használható. Az egy hónap letelte után viszont valamennyi töltőpontjukon egységesen 99 forint lesz a kWh-nkénti tarifa. A töltés az eddigi megoldásoktól eltérően eCharge+ elnevezésű applikációjuk segítségével lehetséges. A fizetős töltőkön egyszersmind megszűnik a szerződésazonosítós telefonos indítási mód.

Lapunk számításai szerint ez alapján mintegy kétszáz kilométer megtételéhez szükséges töltés körülbelül 2500 forintba kerül. (Korábbi felmérések szerint száz kilométer megtételéhez körülbelül 15 kWh áramra van szükség.) Ez fele-harmada a hagyományos üzemanyag költségének. Ugyanakkor háromszor annyiba kerül, mint az otthoni, lakossági tarifás töltés. Az e-töltés a nyilvános kutak többségén továbbra is ingyenes, bár a Mol 1900, illetve 2900 forintot kér el minden mezkezdett töltés után.

Az Elmű-ÉMÁSZ a lépést azzal magyarázza, hogy most sokan nem az otthoni töltés mellett, hanem helyett veszik igénybe az ingyenes nyilvános töltési lehetőséget. Emellett így az e-autósok „érdekeltté válnak a töltők megfelelő és rendeltetésszerű használatában” is.