börtönépítés;BVOP;

2019-05-28 18:18:00

Mégis lesznek új börtönök súlyos milliárdokért

Három évvel meghosszabbította a magyar börtönök férőhelybővítésének programját a kormány.

A Magyar Közlönyben most megjelent új határozat szerint jövőre több mint 21 és félmilliárd, 2021-ben további 7 és félmilliárd, majd 2022-ben 4 és félmilliárd forintot fordít az állam börtönépítésekre, de az idei évre tervezett ilyen célú kiadások egy részét bérekre és járulékokra fordítják. Az új határozat azt is tartalmazza, hogy a korábban kijelölt településeken tervezett új intézmények mellett a Kalocsai Fegyház és Börtön beruházását is ebbe a fejlesztési csomagba sorolták.

Három éve, 2016-ban született határozat arról, hogy a hazai börtönök zsúfoltságát új börtönépületek felhúzásával kell enyhíteni, de a férőhelybővítési program már 2010 óta tart. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának honlapja szerint azóta több mint 1600 új férőhelyet hoztak létre meglévő börtönök felújításával, bővítésével.

A negyven jelentkező település közül 2017-ben nyolcat választottak ki, ahol „2018 nyaráig nyolc új, az európai normáknak megfelelő, korszerű börtön épül.” A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadarason ezer, Békésen, Hevesen, Komádiban, Ózdon, Kemecsén, Csengerben és Komlón pedig ötszáz-ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön építését tervezték. A most megjelent kormányhatározat azonban azt is igazolja, hogy a három évvel ezelőtti tervek nem voltak megalapozottak, hiszen az akkor megálmodott nyolc új intézmény kivitelezését csak az erre szánt központi pénznél sokkal magasabb összegért vállalták volna a kivitelezők – a közbeszerzéseket sorra nyilvánították érvénytelennek.

Ezek után tavaly októberben közölték Ózd, Kunmadaras és Kemecse polgármestereivel, hogy törölték őket a programból - összességében három év elveszett az új börtönök építése szempontjából. A fejlesztések idén év elején gyorsultak fel, amikor februárban átadták a menekülteket átmenetileg befogadó korábbi kiskunhalasi laktanyaépület átalakításával 1,7 milliárd forintból megteremtett majdnem ötszáz férőhelyet. Az pedig csak néhány napos hír, hogy lerakták az új Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ alapkövét Berettyóújfaluban, a Gróf Tisza István Kórház szomszédságában.

A fejlesztéseket mindenképpen folytatni kell, hiszen a fogvatartás körülményei miatt magyar rabok rengeteg keresetet nyújtottak be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), amely többször is felszólította Magyarországot, hogy találjon megoldást a zsúfoltság enyhítésére. Ahogyan azt Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Harangozó Tamás MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére válaszolva korábban közölte - „2017. évben az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt összesen 650 ügyben történt kifizetés, a megítélt kártalanítás összege összesen 639.055.569 forint volt”.

A börtönadatokat közreadó szervezet honlapja alapján még most is egy szinten vagyunk a török fogvatartási körülményekkel.