Ellenzék a kismedencében

A magyar ellenzék már egy jó ideje tévedésben él. Úgy érzi, a nagymedencében úszik, és minden megméretésnél nyitott a verseny. Mostanában nem megy, tudják, hogy a következő sem fog menni, de nem vallják be maguknak. S a növekvő frusztrációtól egyre rosszabbul úsznak.

Most, azt hiszem, egy lélektani fordulóponthoz érkeztünk.

A pesti valamikori baloldali holdudvar egy részére a hétvégi euroválasztás kifejezetten felszabadítóan hatott. A szocialista kormányok végefelé már a szocialisták és az SZDSZ között ingadoztak, és sok – magukat teljesen liberálisnak hívő barátjukkal együtt - politikai hontalanok voltak. Orbánba nem tudtak beleharapni, s jó időbe telt, amíg rájöttek, pillanatnyilag nem tudják különösebben kikezdeni sem. De az ellenzéki média tüzelte őket. Ők meg fizikailag rosszul érezték magukat.

Talán május 26. volt évek óta az első olyan nap, amikor ettől a környezettől nem voltak kifejezetten rosszul. Fontos változást nem vártak, ezt nem is ígérte nekik senki. Az Orbán-rendszer végül is sokaknak olyan, mint a monszun, tudvalévő, hogy az esős évszakon imával nem, csak esernyővel lehet úrrá lenni. Az autoriter rendszerek ezerféleképp tudnak összeomlani. Csak rosszabb ne legyen – hiszik egyre többen.

Ez a felismerés az ilyen fél-tekintélyuralmi rendszerekben nagy tanulság.

Az ellenzéki kispártok egy idő óta egymást lökdösik a kismedencében. Egyelőre egy jó ideig a nagyvízben nincs is mit csinálniuk. Az ellenzéki sajtó szokás szerint jött a fogjunk össze jelszóval, amelynek - most jól látjuk - igazán nincs piaca, és csak még egy ideig fenntartotta volna a káoszt. Szerencsére a párt-vezérkarok, akár nyertek, akár veszítettek, ebbe legalább most, ebben a menetben nem ugrottak bele. S végre látni lehetett, kinek hány katonája volt – nem általában, hanem vasárnap este.

Butuska propagandistából minden párt körül van szép számmal. Emlékszem, néhány éve az LMP tett úgy, mintha dupla tüdeje lett volna, és harsogta, hogy ő a jövő, a XXI. század. Most néhány momentumos propagandista adja elő ugyanezt. Természetes. Akinek nincs múltja, az mindig azt hiszi, bebiztosítottan fene nagy jövője van. Aki nem amatőr, ilyesmivel nem is vitatkozik. Azt amúgy nem értem, ki mitől gondolja, hogy az ő mozgalma XXI. századi párt, a többi kortárs politikai formáció meg nem az. Végül is itthon nincsenek royalisták, monarchisták, legfeljebb rovásírást használó nagykorú politikai erők.

Egyébként maga a momentumos pártvezetés annyira meglepődött az eredményén, hogy az első pillanatban kedvesen szerény volt. De láthatóan van elegendő politikailag hontalan médiamunkás, akik most majd elkezdenek nyüzsögni a párt körül. A mozgalom vezérkarának most kell vigyáznia. De talán kiderül, hogy - bár eddig nem tudtuk - intelligensebbek, mint a magyar kispárti elitek.

A DK más szempontból kínált tanulságokat. Azt mutatta meg, hogy a mai ellenszélben is a tehetséges szocialistáknak lehetnek eredményeik. Hiszen a pártvezetés személyét leszámítva én nem látom, hogy a DK ne egy szocialista formáció lenne, s hogy helyi, városi aktivistái különböznének a szocialistáktól. Ez nem feljelentés, ellenkezőleg. Azt mutatja, hogy profi jelszavakkal, picit kézben tartott aktivistákkal, néhány ismertebb vezetővel, egy kivételesen szerencsés pillanatban ugyanazon a terepen a mai szocialista párténál elvben kétszer jobb eredményt lehet elérni. Lehet, hogy néhány százalékot most az egykori szocialista úszómedencéből hozott a DK.

A jelszavakat, a koncepciót, a hangsúlyokat illetően ez nyilvánvalóan Gyurcsány munkája, az alapító politikuscsalád sem lépett hátra (nem is kellett volna), de úgy látszik, nálunk itthon a Gyurcsány névvel már lehet a piacon működni, elmúlt az átok. És ezt is meg kellett tapasztalni. Eddig nem tudtuk, mennyire sikerült feketére festeni, de látszik, múlik a festék hatása. Megmaradt egyedüli profinak az ellenzéki oldalon, sőt olvastam, ahogy egy momentumos most már Gyurcsányékat is “XXI. századinak” nevezte. Ilyen egyszerűen át lehetne lépni az egyik politikai századból a másikba?

S ebben az összefüggésben érdemes most külön is foglalkozni a MSZP-s kudarccal. Sikert itt senki sem várt, de összeomlást sem. Egy ilyen párttal bármi történhet. Ez nem ismeretlen mozgalom, hanem egy számtalanszor igen megbízhatóan mért, közvélemény-kutatók által sokszorosan betájolt politikai erő, amely egyik napról a másikra Közép-Európában nem szokott eltűnni. Ha itt most hirtelen, néhány nap alatt mégis, miközben nem történt skandalum, összeomlás, nem került elő korrupciós aranykincs, akkor komolyan vizsgálódni kell. Mindenekelőtt a pártnak kellene még meglevő energiáit, erőforrásait arra fordítania, hogy tisztázza, létezik-e, s ha igen mekkora. S hogy kivel van közös választótábora - ha azt, még ha csak egy fontos pillanatra is, de ilyen könnyen elveszítheti. Mindennek a tisztázása nem olyan bonyolult, enélkül pedig csak fecsegni lehet.

De a politikai bázis alaposabb újraelemzése nélkül is világos, hogy a rokonszenves fiatalok a pártvezetésben - és a Párbeszéd vezetésében is, hiszen a felelősség közös - ideológiai és kommunikációs szempontból analfabéták. Egyetlen jelszó sem működött, egyetlen archoz sem sikerült valamilyen eredeti gondolatot - nem felcserélhető programként - hozzárendelni. De még ez sem lenne önmagában baj, ennek a szoft politikai kultúrának vannak szakemberei, egy európai választás esetében a külső pártcsaládtól lehetne segítséget kapni. De semmi. Ilyen lenne az öntudatos butaság? Lehet.

Mindenesetre az őszi választás szerkezetében más lesz. A nyár viszont rámehet a káoszra. Majd elválik, ki tud, mer, akar következeteseket levonni ebből a május végi eredményből. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a népfrontos ellenzéki koncepciót azok a zömmel liberális ellenzéki publicisták találták ki, akik a kispártok új vezérkarát a meglevőnek hitt szoci-DK-s szavazók hátán akarták valahova, nem tudom igazán hová, de valahová bevinni.

Nem tudom, hogy mi történik a következő három hétben, s ki mit tud majd újragondolni, de ez a modell most valószínűleg egyik játékosnak sem felelhet meg. Valami mást kell kitalálni. A legnagyobbat mindenesetre a DK-s és MSZP-s eliteknek kellene gondolniuk, és a jámbor szoci fiúknak kellene a legnagyobban ugraniuk. Persze Gyurcsánynak is, bár neki most talán könnyebb lenne. De a kormányoldalt ősszel sem fogják komolyan veszélyeztetni, bár néhány fontos várost, pesti kerületet megszerezhetnek. Ez nem kevés, minden más álom.

De itt is lehet még rosszabb. Nem önmagában Szeged vagy Zugló elvesztésére gondolok, bár ez is elképzelhető, teljesen függetlenül a mostani vasárnapi fiaskótól. Reflexszerűen érthető lenne, de valóban a véget jelentené, ha miközben a jelenlegi szocialista vezetést – karácsonyista barátaival együtt - leváltanák, és tapasztaltabb emberekkel próbálkoznának, azok korábban lerakódott anti-gyurcsányista indulataikat szednék elő, és a még elvben létező baloldal egymásnak esne.

Erre már nem is vár a Fidesz, mert a kormánypártnak egyébként ez már mindegy lenne. S ha pillanatnyilag Orbánt nem lehet legyőzni, örüljünk neki: itt a taktikát nem kellene összekeverni a stratégiával. Az európai baloldal a következő években, a mainál sokkal több ideológiával, célrendszerrel, értekkel, újra fogja magát szervezni. A magyar csoportok miért ne vehetnének részt ebben a mozgásban? A többi itthoni kispárttal, akár jól szerepeltek most, akár rosszul, valószínűleg nem kellene foglalkozni. Majd kiderül, hogy hány évet élnek meg - az egy és a száz között minden lehetséges.

2022-ben majd meglátjuk, hogy mi lesz. Addig meg be kellene érni a kismedencével.