kosárlabda;

2019-05-30 14:50:00

Döntőújoncon múlik a fél évszázados csúcsbeállítás

Öt éven belül negyedszer lehet a Golden State Warriors az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legjobbja, ha a fináléban legyőzi az oda először eljutó Toronto Raptorst. Utoljára a Boston Celtics nyert öt fináléból négyszer 1965-69 között.

Nem szükségeltetett jóstehetség hét hónappal ezelőtti tippünkhöz, mely szerint az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA nagydöntőjének egyik résztvevője a Golden State Warriors lesz. Októberben inkább csak az tűnt kérdésesnek, akad-e majd olyan alakulat a Nyugati-főcsoportban, mely megállíthatja az oaklandi csodacsapatot. A fogadóirodák akkortájt másfélszeres pénzt ígértek a GSW végső sikerére, ez mára 1,35-ös odszra zsugorodott, merthogy a Warriors a papírformának megfelelően végiggyalogolt a mezőnyön, s négy nyert mérkőzésre került ahhoz, hogy öt esztendő alatt negyedszer is triumfáljon.

Az alapszakaszt – önmagához képest – ugyan lelazsálta a supergroup, hiszen 57 győzelem mellett 25 vereséget is elkönyvelt, ami az előző évekhez képest kifejezetten pocsék mutató, ám még így is behúzta a konferenciagyőzelmet, s ezzel az állandó pályaelőnyt a fináléig vezető úton.

A Stephen Curry, Klay Thomson, Kevin Durant trió vezette címvédőt pedig még Oaklandon kívül is nehéz megtörni, nemhogy hazai pályán, s bár a főcsoport-negyeddöntőben a Los Angeles Clippersnek kétszer is sikerült a bravúr, hogy idegenben fricskázza meg a bajnokot, az Angyalok Városában nem termett számára babér, s végül elbukott a GSW-vel szemben. Ahogyan az általunk legnagyobb riválisnak titulált Houston Rockets is csak az első két texasi meccsen tudott több pontot szerezni a Hódítóknál, s bár négy mérkőzés után még döntetlenre állt, nem tudta kihasználni, hogy a Warriors elveszítette talán legnagyobb sztárját, az elmúlt két év nagydöntőinek legjobb játékosává választott Durantot. A csúcsformáját rendszeresen a rájátszásra tartogató kiscsatár hiánya ugyanis nemhogy megrogyasztotta, sokkal inkább összekovácsolta a bajnokot, s sorozatban hat meccset nyerve előbb a Houstont, majd a Portlandet küldte nyaralni. A Trail Blazers ugyan nem állt messze a bravúrtól, hogy 1992 után ismét bejusson a fináléba, az első, simán elbukott meccs után sorozatban mindössze 3,1,2 ponttal kapott ki, az utolsón ráadásul hosszabbítás után, így Oregonban továbbra is várniuk kell a szurkolóknak, hogy kedvenceik 1977 után ismét a magasba emelhessék a bajnoki trófeát, melyet Oaklandban szinte már sajátjukként kezelnek.

És ha az idén is megvédik címüket, ötven év után lemásolhatják a legendás Boston Celtics produkcióját, mely 1965 és 1969 között öt szezonból négyszer a legjobbnak bizonyult – a Zöldek amúgy 13-ból 11-szer lettek bajnokok 1957-től kezdődően, közben 1959-től sorozatban nyolcszor, de ez az eredménysor ma már elképzelhetetlen.

Ősszel amúgy még úgy tűnt, Keletről éppen a Boston lehet a legnagyobb kihívója a GSW-nek, ám a Celtics csak a negyedik helyre futott be az alapszakasz végén, s bár az Indianát még kisöpörte, a ligaelső Millwaukee Bucks ellen már nem volt esélye. Akkor úgy tetszett, a Görög Szörny, Giannis Antetokounmpo vezette wisconsini alakulat szállhat szembe a bajnokkal, ám a keleti döntőben a ligamásodik Toronto Raptors 0-2-ről, az utolsó két meccsen mértes hátrányból felállva megfordította a párharcot, s pályaelőnye birtokában készülhet a fináléra. 

Az 1995-ben alapított kanadai gárda első nagydöntőjét kezdheti meg péntek hajnalban, s noha 2014 óta rendre megnyerte a csoportját, a nagy áttöréshez mindig hiányzott valami. Egészen pontosan valaki, aki az idén Kawhi Leonard személyében meg is érkezett. A tavaly San Antonióból mindenképpen távozni akaró sztár ugyan egyelőre csak egy évre érkezett az Ontario-tó partjára, ám azonnal bajnoki gyűrűért küzdhet, amit a Spursszel bizonyosan nem tehetett volna meg. S hogy nagyon akarja a második bajnoki címét, jól mutatja, hogy abszolút vezérként állt a kanadaiak élére, a Philadephia elleni főcsoport-elődöntőből például szó szerint ö dobta tovább a Raptorst: a hetedik meccsen a dudaszóval szinte egy időben szerzett elképesztő kosarat, majd természetesen a Bucks elleni feltámadásból is oroszlánrészt vállalt. Ha bajnokesélyes csapatba vágyott, Kanada helyett Kaliforniába kellett volna igazolnia, írtuk róla ősszel, erre tessék.

Már összekapartuk a szükséges hamut…