Dilemma

Sokan már nem is emlékeznek Németországban az 1972-es választási kampányra, amikor az akkori NSZK-ban valóságos tömegmozgalom indult azért, hogy Willy Brandt maradjon a kancellári székben. A szociáldemokraták páratlan eredményt értek el: a választók 45,8 százaléka voksolt rájuk. Majdnem minden második ember.

Németország legrégibb, 1875-ben alapított pártja akkor került a csúcsra. Most azonban a mélypontra süllyedt az SPD. A vasárnapi európai parlamenti választás volt az első szövetségi szintű megméretés, amely feketén-fehéren igazolta a közvélemény-kutatók baljós jövendöléseit: az SPD már csak a harmadik legnagyobb párt az uniópártok és a Zöldek után. A 15,8 százalékos eredmény történelmi szégyen épp úgy, mint a brémai eredmény: a tartományban 73 év után vesztette el a többséget a párt.

Mi a megoldás? Felmondani a koalíciót? Vagy maradjon minden a régiben? Nem könnyű dilemma. Európai polgárokként az érdekünk az, hogy Németország belpolitikája stabil legyen, s maradjon a nagykoalíció. Különösen most, amikor számos, talán minden korábbinál több kihívással kell szembenéznie az EU-nak, a lehető legrosszabb az lenne Európának, ha Berlin béna kacsává válna. Tény azonban, az SPD eddig nem sokat profitált abból, hogy a 2017 őszi választás és a Jamaica-koalíció megalakítására vonatkozó erőfeszítések kudarca után úgy döntött, marad a kabinetben.

Bár az EP választás és a brémai fiaskó után a pártban többségben vannak azok, akik szerint még nem érkezett el a lelkiismeretvizsgálat ideje, nyilvánvaló, hogy az egy éve az SPD élére került Andrea Nahles nem tudott új lendületet adni a pártnak. Bejelentette ugyan: jövő héten felkéri a frakciót, szavazzon arról, maradjon-e a képviselőcsoport vezetője, ám ez még nem oldja meg a gondokat.

Most mindenki érdeke az, hogy maradjon a nagykoalíció. De nem halogatható sokáig az SPD valódi és átfogó belső megújítása sem.