foci;MTK;

2019-05-30 17:08:02

„Lőjük meg mielőbb a második gólt, aztán ha lehet, a harmadikat is” – Külföldi edzővel lenne újra NB I-es az MTK

Mindenben megállapodott az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezetése Michael Borisszal, így a német szakember veszi át az elsőosztályból búcsúzó csapat irányítását.

A 43 éves Michael Borisnak nem ismeretlen a magyar futballközeg, hiszen a közelmúltban két és fél éven át előbb a magyar U19-es, majd az U21-es válogatott szövetségi kapitánya volt. Ennek megfelelően az MTK vezetői azt várják el tőle, hogy a csapat fiataljaira építve jusson vissza az első osztályba.

Boris az MTK honlapja szerint a német futball- és utánpótlás iskolát képviseli. Mielőtt Magyarországra került, hazájában az Uerdingennel szerepelt sikeresen (19 meccsből 11-et megnyert, miközben csak ötöt veszített el), korábban pedig a Schalke 04 második csapatát vezetőedzőként irányította. Mostanáig az egyik legeredményesebb japán klub, a kétszeres bajnok, egyszeres ázsiai BL-győztes Tokyo Verdy szakmai stábjában dolgozott.  

– Meggyőződésem, hogy Michael Boris személyében megtaláltuk az ideális jelöltet a csapat élére, végig leginkább benne gondolkodtunk - mondta Zakor Sándor, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. kizárólagos tulajdonosa. – Korábban Ő irányította az U19-es, majd az U21-es magyar  válogatottat, hosszabb időn keresztül rábízták a magyar futball legnagyobb jövőbeli értékeit, így számára nem lesz újdonság az a feladat, ami klubunknál vár rá. Boris tudja, hogyan kell beépíteni a fiatalokat és képes gyorsan csapatot építeni úgy, hogy közben tökéletesen érti, az eredményesség is fontos szempont. Látványos, gyors és agresszív futball a cél, erre fog törekedni az új edző is – ez az, amit szurkolóink és a vezetés is látni szeretne a csapattól.

Polyák Balázs, a klub sportigazgatója elmondta, az MTK leendő keretéhez is remekül illeszkednek az új vezetőedző elképzelései. – Michael Boris a korosztályos válogatottakba több MTK-játékost is behívott, így már korábban is állandó kapcsolatban álltunk egymással. Ez az időszak és a közös munka megmutatta, hogy miként gondolkodik a futballról, az utánpótlásról vagy éppen a taktikáról. Szembetűnő volt, hogy az utánpótlás válogatottak élén mindig látványos játékra törekedett, a mi keretünket pedig zömében olyan játékosok alkotják, akikkel elképzeléseit sikeresen meg is valósíthatja.

– Jól éreztem magam Japánban, ám nehezen szoktam meg, hogy nagyon távol van a családom, ezért visszavágytam Európába – kezdte az új tréner. – Előtte Magyarországon két és fél éven át remekül éreztem magam, szerettem itt élni és dolgozni. Éppen ezért amikor ebből az országból megkerestek, ráadásul egy nagy klubtól, nem volt kérdés, jöjjek-e. Repülőre ültem, a nyolcórás utazást követően még aznap leültem az MTK Budapest vezetőivel, meghallgattam őket, én is felvázoltam a konkrét elképzeléseimet, majd pedig visszautaztam. Örülök, hogy a klub irányítói nekem szavaztak bizalmat, nagy reményekkel állok a közös munka elé. Korábbi munkám révén ismerem a klub játékosállományát, még azokat a játékosokat is, akik most nyerték meg az U19-es bajnokságot vagy az NB II-be voltak kölcsönadva - fogalmazott Boris, aki az edzői filozófiájáról is beszélt.

– Ha 1-0-ra vezetünk, ne csak megtartani akarjuk az eredményt, hanem lőjük meg mielőbb a második gólt, aztán ha lehet, a harmadikat is, mert nem csak szórakoztatni szeretném a szurkolókat, de győzelmekkel is megörvendeztetni őket.

Michael Boris jelenleg még Japánban tartózkodik, a jövő héten érkezik meg Budapestre.